Spanyolország: fegyveresek megtámadták és kirabolták Aubameyangot a házában

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.08.29. 11:51
null
Aubameyangékat kirabolták (Fotó: Getty Images)
Hétfőn éjjel négy fegyveres betört és kirabolta az FC Barcelona gaboni csatárának, Pierre-Emerick Aubameyangnak a lakását – írja a Givemesport az El Pais információira hivatkozva.

 

Az FC Barcelona vasárnap este 4–0-s győzelmet aratott hazai pályán a Real Valladolid ellen, a betörők néhány órával a mérkőzés után jelentek meg Pierre-Emerick Aubameyang castelldefelsi házánál a hátsó kerten keresztül. A 33 éves játékos a feleségével otthon volt, azt viszont nem tudni, hogy a támadás idején a pár két gyermeke hol tartózkodott.

Rendőrségi források szerint négy rabló lőfegyverrel és vasrúddal fenyegette meg Aubameyangot, sőt, megfélemlítés gyanánt meg is ütötték őt. A család széfjét sikeresen kinyitották, és több ékszerrel a birtokukban, egy fehér Audi A3-assal elmenekültek. Végül Aubameyang felesége, Alysha Behague értesítette a rendőröket.


A Givemesport a cikkében arra is felhívta a figyelmet, hogy barcelonai időszaka alatt már Robert Lewandowskitól is loptak. Egy esti edzés előtt az 59 ezer font (nagyjából 27 millió forint) értékű karóráját tulajdonították el az autójából, miközben dedikált a szurkolóknak. A lengyel csatár üldözőbe vette a tolvajt, végül a rendőrök kapták el a fickót.

SPANYOL LA LIGA
3. FORDULÓ
FC BARCELONA–REAL VALLADOLID 4–0 (2–0)

Barcelona, Camp Nou. Vezette: Ricardo de Burgos Bengoetxea
BARCELONA: Ter Stegen – Araújo (S. Roberto, 61.), Koundé, E. García, Balde – Gavi (Frenkie de Jong, 61.), Busquets (Kessié, 76.), Pedri – O. Dembélé (F. Torres, 82.), Lewandowski, Raphinha (Ansu Fati, 61.). Vezetőedző: Xavi
REAL VALLADOLID: Masip – L. Pérez, J. Fernández, J. Sánchez, Escudero – Aguado (Mesa, a szünetben), Monchu (Plano, a szünetben), Kike – I. Sánchez (T. Villa, 61.), S. Guardiola (Leon, 61.), Anuar (Arroyo, 76.). Vezetőedző: Pacheta
Gólszerző: Lewandowski (24., 65.), Pedri (43.), S. Roberto (90+2.)

Az állás
1. Real Madrid 3 3 9–3 +6 9
2. Real Betis 3 3 6–1 +5 9
3. FC Barcelona 3 2 1 8–1 +7 7
4. Villarreal 3 2 1 5–0 +5 7
5. Osasuna 3 2 1 4–2 +2 6
6. Real Sociedad 3 2 1 3–4 –1 6
7. Mallorca 3 1 1 1 3–2 +1 4
8. Athletic Bilbao 2 1 1 1–0 +1 4
9. Almeria 3 1 1 1 4–4 0 4
10. Rayo Vallecano 3 1 1 1 2–2 0 4
11. Celta Vigo 3 1 1 1 4–6 –2 4
12. Atlético Madrid 2 1 1 3–2 +1 3
13. Girona 3 1 2 3–3 0 3
14. Valencia 2 1 1 1–1 0 3
15. Sevilla 3 1 2 3–5 –2 1
16. Espanyol 3 1 2 3–7 –4 1
17. Elche 3 1 2 1–5 –4 1
18. Getafe 3 1 2 1–6 –5 1
19. Valladolid 3 1 2 1–8 –7 1
20. Cádiz 2 2 0–3 –3 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik