Spanyolország: Alázatot nem mutat, és nagyképű is – Valdés durva kritikát kapott

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.12.05. 12:11
null
Valdés, a nagyképű? (Fotó: AFP)
Victor Valdés egykori Barcelona-kapus manapság a spanyol negyedosztályú Hortát menedzseli. A bajnokságban nem szerepel túl jól együttesével, ezért három játékost kirúgott, akik közül az egyik dühösen nyilatkozott róla.

A Barcelona korábbi kapusa, Victor Valdés jelenleg a spanyol negyedosztályú Horta vezetőedzője. Nem mondhatni, hogy jól kezdte az idényt, ugyanis hétből csupán két meccset nyert meg a csapatával. Mindez ahhoz vezetett, hogy hirtelen három játékost is kirúgott a klubtól, köztük Sergi Morenót is, akinek megvan a véleménye az egykori válogatott játékosról.

„Az edzőteremben voltunk, amikor odajött, közölte, hogy már nem számít ránk a jövőben. Össze kellett szednünk a cuccunkat, és azonnal távoztunk is, hiszen ő máris kinézte az új játékosait a helyünkre. A klub még csak nem is figyelmeztetett” – mondta Moreno.

„Amellett, hogy semmilyen alázatot nem mutat, még nagyképű is. Azt hiszi, hogy ez olyan, mint a FIFA, mi pedig csak kártyák vagyunk a szemében” – tette hozzá a dühös futballista.

Valdés tavaly már próbálkozott az edzősködéssel, azonban három hónap után megköszönték a munkáját a Barcelona utánpótlásánál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik