Real Madrid: Zidane döntött, távozik a nyáron – sajtóhír

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.05.27. 07:50
null
Zidane úgy döntött, nem folytatja a munkát a Real Madridnál (Fotó: AFP)
Zinédine Zidane úgy döntött, hogy a nyártól nem folytatja a munkát a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzőjeként – kürtölte világgá exkluzív információját szerda este Fabrizio Romano olasz sportújságíró.

 

Az átigazolási ügyekben rendre jól értesült olasz médiamunkás úgy tudja, száz százalékig biztos, hogy a francia szakember távozik posztjáról, és döntését hamarosan közli Florentino Pérez klubelnökkel.

Romano információjáról csütörtök reggel már a két nagy madridi sportlap, a Marca és az AS is vezető hírként számolt be, tényként kezelve Zidane távozását.

Az olasz sportújságíró értesülései szerint a Real Madrid illetékesei március óta közvetlen kapcsolatban állnak Massimiliano Allegrivel, ám az olasz szakember korábbi klubjával, az általa 2014 és 2019 között már irányított Juventusszal, valamint az Antonio Conte távozása után új trénert kereső Interrel is tárgyal.



Zidane első ízben 2016 és 2018 között irányította a Real Madridot, vezetésével az együttes többek között három Bajnokok Ligáját nyert. Bő fél évvel a távozása után ismét felkérték a vezetőedzői posztra, amelyet 2019 márciusában, Santiago Solari menesztését követően újra elvállalt. Tavaly bajnoki címet és spanyol Szuperkupát nyert a csapattal, a mögöttünk hagyott idényben azonban trófea nélkül zárt a királyi alakulat. Szerződése 2022 nyaráig szól.

A madridi lapok megjegyzik, Conte és Raúl is esélyes lehet a Real Madrid kispadjára, de Pérez első számú célpontja Allegri.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik