Real Madrid: Sergio Ramos a könnyeivel küzdve búcsúzott el – videó

Vágólapra másolva!
2021.06.17. 13:23
null
Sergio Ramos 16 év után távozik a Real Madridtól (Fotó: AFP)
Elköszönt Sergio Ramos a Real Madridtól. A 35 éves spanyol labdarúgót csütörtökön hivatalos sajtóeseményen búcsúztatta el a királyi gárda és Florentino Pérez elnök.

 

 

Sergio Ramos családja társaságában érkezett meg a búcsúztatójára. Felesége, Pilar Rubio és négy gyermeke is elkísérte a világ- és kétszeres Európa-bajnok, 180-szoros spanyol válogatott futballistát.

A 35 éves védőnek június 30-án lejár a szerződése a Real Madridnál, s a felek nem tudtak megegyezni a folytatásról, így Ramos 16 év után elhagyja a királyi gárdát.

Az esemény egy Ramosról szóló videós összeállítással kezdődött, majd Florentino Pérez beszédével folytatódott. „A Real Madrid elnökeként ez a nap cseppet sem könnyű” – mondta a fővárosi klubot 2000 és 2006 között, valamint 2009 óta irányító prezidente.

„Sohasem felejtem el 2005. szeptember 8-át, amikor Sergio megérkezett a Bernabéuba – folytatta Pérez. – Ő volt az első spanyol játékos, akit elnökként szerződtettem. Nem volt könnyű őt átigazolni, de bíztunk benne, hogy az érkezése egy új korszak kezdetét jelenti. Azóta tizenhat év telt el, ez volt a klub történetének egyik legsikeresebb időszaka. Szinte gyerek voltál, amikor idejöttél. Elmondhatatlanul büszke vagyok rád és arra, amit elértél. A Real Madrid egyik legnagyszerűbb legendája lettél. Köszönöm, amit ebben a mezben ezért a címerért tettél. A madridisták számára a tizedik BL-győzelem fog eszükbe jutni rólad, az a bizonyos 93. percben fejelt gól Lisszabonban…”

Pérez hosszasan sorolta Ramos Real Madriddal szerzett címeit. A spanyol játékos 22 trófeát nyert – ugyanannyit, mint csapattársa, a brazil Marcelo. Ez eggyel kevesebb, mint a klubrekorder Paco Gento „termése”, aki 23-szor volt aranyérmes a „blancókkal”.

Sergio Ramos 671 tétmérkőzésen játszott a Real Madridban, összese 101 gólt szerzett.

„Az én szívemben különleges helyet foglalsz el, mert te és én számos jó és rossz pillanatot éltünk meg együtt. Kívánom, hogy boldog legyél, és tudd, hogy a Real Madrid mindig a te otthonod is lesz!” – fejezte be az elnök.

Ez követően Ramos állt ki a színpadra, s néhány mondat után elérzékenyült.

„Ez életem legnehezebb pillanata, itt az idő, hogy búcsút intsek a Real Madridnak” – ennyit tudott elmondani Sergio Ramos, mielőtt elkezdett a könnyeivel küzdeni.

„Hálával tartozom a Real Madridnak, örökre a szívembe zártam a klubot. Köszönök mindent. Nem mondom, hogy Isten veletek, hanem azt, hogy viszlát, mert egy napon visszatérek!”


Végül Ramos családjával és Florentino Pérezzel fotózkodott, majd a 22 megnyert trófea társaságában készültek róla felvételek.

Ramos később válaszolt az újságírók kérdéseire. Elmondta, nem akarta elhagyni a Real Madridot, s hogy a klub egyéves hosszabbítást kínált neki, a járványhelyzetre hivatkozva kevesebb fizetéssel. Ramos a fizetéscsökkentést elfogadta, ám két évre szóló szerződést szeretett volna. A védő azt mondta, végül elfogadta a Real Madrid ajánlatát, ám mint kiderült túl későn, mert a klub határidőt szabott meg, meddig bólinthat rá Ramos, s a futballista kifutott az időből. Mint kiderült, nem tudott a határidőről. Ennek ellenére Ramos nem bánta meg, hogy a Madridhoz igazolt, élete egyik legjobb döntésének nevezte. Florentino Pérezzel kitűnő a kapcsolata, hálával tartozik neki.

 


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik