Real Madrid: Kroos majdnem hibátlan volt a Sevilla ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.13. 17:33
Impozánsan mutatkozott be Toni Kroos a Real Madrid labdarúgócsapatában. A középpályás a Sevilla elleni, 2–0-s győzelemmel záródó európai Szuperkupa-találkozón mindössze három passzt rontott el.

A friss német világbajnok első alkalommal lépett pályára tétmérkőzésen a királyiaknál, és hamar csapata vezéregyéniségévé vált a cardiffi összecsapáson.

A Marca honlapja által adott „SuperKroos” cím az UEFA hivatalos adatai szerint sem ok nélküli. A korábbi Bayern München-játékos a teljes játékidő alatt 96 százalékos passzolási hatékonysággal (82 átadásából 79 sikeresen ért célba) és 11.7 lefutott kilométerrel tette le névjegyét, ráadásul mindössze három alkalommal szabálytalankodott.

A spanyol szaklap leírása szerint remekül mozgatta és játszotta meg társait, lelkesedése pedig mindvégig azt tükrözte, mintha már soha többé nem akarna más klubban, csak a Real Madridban játszani.

A 24 éves német első madridi trófeája tehát megvan, amely azt is jelenti, hogy tavalyi sikere – amikor a Chelsea esett a Bayern München áldozatául – után sorozatban a második Szuperkupa-győzelmét zsebelhette be.

Kroos a Sevilla ellen

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik