Real Madrid: keret kigyomlálva, de hol az új középcsatár?

Vágólapra másolva!
2015.08.28. 20:58
null
Rafa Benítez: hol késik már az új középcsatár? (Fotó: AFP)
Végre itt a nyár, és transzfer az idő – menetrendszerűen elindítjuk átigazolási ámokfutásunkat, hogy nyitókapával csapást vágjunk a nemzetközi labdarúgás őrült költekezésének dzsungelében, sorolóval utat nyissunk az érdeklődések és bejelentkezések vad össztáncában, táblázatba fojtsuk a jöttek-mentek és jöttmentek szülte őskáoszt. Ezen a héten is Angliában kezdtük transzferológiai körsétánkat, majd Olaszországban, Németországban és Franciaországban folytattuk, hogy Spanyolországban és Portugáliában zárjuk a hetet.

 

A REAL MADRIDNÁL Rafa Benítez végrehajtotta az alapos leépítést, amely egész nyáron várható volt, és amelyet a rosszmájúak szerint jaj, de nagyon megbán majd egy komolyabb sérüléshullám esetén (hiszen a mai futballban ipari mennyiségű védekező középpályásra és szélsőhátvédre van szükség a „többfrontos" idény során). A már régóta formán kívül futballozó, sokszor sérült bal oldali mindenes, Fábio Coentrao kölcsönbe az AS Monacóhoz került (a portugál maga választotta a hercegségbelieket az Inter helyett), a szűrő Lucas Silva a Marseille-ben erősödik egy idényen át, az örök ígéret Asier Illarramendit pedig 15 millióért rásózták a Real Sociedadra.

„Mostanra letisztult, hogy 32.19 millió euróért vette meg a Madrid. Az összeg még 6.759.900 euróval nőtt az ottani 21 százalékos ÁFA miatt, amelyet a vevő állt. A 23 éves középpályás évi 2.5 millió eurót keres majd 2019-ig. A friss U21-es Európa-bajnok, a tornán 412 passzából 392-t jó helyre postázó Illarramendibe valósággal beleszerelmesedett Carlo Ancelotti, ezért eme őrült összeg, amely egyébként a futballista kivásárlási ára volt (miközben értéke a Transfermarkton 12 millió). Mindenesetre Illarrát a spanyol sajtóban máris az új Bernd Schusterként emlegetik, noha a fiatal nem kiköpött „szőke angyal” sem megjelenésében, sem játékstílusában” – írtuk róla 2013-ban.

Mára kiderült, hogy nagyon melléfogott vele Ancelotti, és már tavaly piacra dobták a középpályást, aki végül nevelőegyesületében, korábbi állomáshelyén próbálja meg újra felépíteni önmagát. Csakis az érdekesség kedvéért jegyezzük meg: Madridban minden egyes pályára lépése 322 ezer euróba került klubjának.

Szerinte távozása (Illarra berek…) egyáltalán nem visszalépés – lelke rajta.

Ahogyan az várható volt, nem távozik Karim Benzema (a szakértők szerint logikusan döntött a francia), az viszont meglepő, hogy újra és újra ugyanabba a hibába esik a Real Madrid, edzőtől függetlenül, mert a jelek szerint ismét egy, azaz egy szem vérbeli középcsatárral vág neki az idénynek.

Tény, hogy Benzema mellett Jesé, Cristiano Ronaldo és Gareth Bale is megjátszhatja ezt a posztot, nem is akármilyen színvonalon, sőt, Isco és James Rodríguez is lehet „hamis 9-es", de egyikük sem az a kimondottan megnyugtató megoldás ide.

Olyan támadóra van szüksége a nehéz pillanatokban a Realnak, és ez nemcsak a mostani bajnoki rajton világlott ki, hanem a tavaszi nagy bukásokkor is, aki egymaga nekiered a védelemnek, és formán kívüli társai ellenére is sordöntő gólokat szerez – ilyen volt a közelmúltban Raúl, Ronaldo vagy Fernando Morientes.

A spanyol sajtó szerint David de Geáért a hétvégén tesz a Real egy utolsó lépést, de gondoljuk, ezt kedves olvasóink maguktól is kitalálták, és továbbra sem hiszünk abban, hogy a Bayern München elengedné bármennyi pénzért is Robert Lewandowskit (de az állítólagosan felkínált 61.5 millió euróért biztosan nem).

Ezért is kellemetlen, hogy Fernando Llorentéről (is) lemaradt a Real, a rutinos támadó ráadásul ingyen került a Juventustól a Sevillához, ahol 2018-ig írt alá a 30 éves játékos. Az első hírek még arról szóltak, hogy tízmillió eurót kell fizetni az ékért (de közben rájöttek az olaszok, hogy összesen 20 milliót spórolnak, ha most elengedik ingyen), akinek két vetélytársa Ciro Immobile és Kévin Gameiro lesz. Kivásárlási ára pedig 20 millió, de ez csak elméleti összeg, mint egy magyar szélső esetében.

Elhagyta ugyanakkor a klubot a szenegáli támadó, Babá, és a rutinos balszélső, egyszeres spanyol válogatott Manu del Moral is.

A Valencia üstöllést pótolta a borzasztóan jó áron eladott Nicolás Otamendit, és az utód szintén Portugáliából érkezett, mint az argentin: a 27 éves brazil Aderlan Santos a Bragát hagyta oda, tízmillió euró ellenében. Eliaquim Mangala, Ajmen Abdennur vagy Ezequiel Garay hamarosan követheti őt.

A spanyol U20-as válogatott nagy tudású balszellője, Álvaro Vadillo ingyen került a Betistől a Rayo Vallecanóhoz, a 34 éves bekk, az Espanyollal nem hosszabbító Diego Colotto Indiában folytatja (a David Platt irányította egyesületben játszik Adrian Mutu, Roger Johnson, az ex-WBA-s és Villás Nicky Shorey, Didier Zokora és Tuncay Sanli is), a Frankfurtot elhagyó japán támadó, Inui Takasi 400 ezer euró ellenében az Eibarhoz került, az Atlético Madrid újabb cserecsatárt vett (Santos Borré), akit gyorsan kölcsön is adott ugyanoda; és zárjuk spanyol körünket egy régi-régi ismerősünkkel: a Cruz Azul kölcsönadta a 34 éves paraguayi támadót, Roque Santa Cruzt a Málagának, alighanem egy utolsó európai kalandra.

Ígértük, hogy a Benfica nyári ténykedései után áttekintjük az FC PORTO nyári átigazolásait is. Van is mit nézni: a Jackson Martínez, Danilo, Alex Sandro, Carlos Eduardo, Kléber, Tozé hatosért összesen 108.3 millió eurót zsebelt be, sorrendben 26.1, 18.5, 16.4, 9.1, 0.74, 1.5 millió euró nyereséget prezentálva (saját magának, pár cégnek, ügyvédi irodának).

Távozott még a lassan 32 éves Ricardo Quaresma is, aki Jouséval együtt Törökországban folytatja (bár utóbbi csak kölcsönbe került a Bursasporhoz). Nem hosszabbítottak az orosz Marat Izmajlovval és a ghánai erővédővel, Daniel Oparéval sem, és egycsapatnyi 2-6 millió eurónyi értékű játékos távozott kölcsönbe, nagy részük Spanyolországba és Törökországba.

A kölcsönbe kapottak közül két jó játékost is elveszített a klub, mert Casemiro és Óliver Torres is visszatért Madridba, a kölcsönből visszatértek közül viszont csak a rutinos bekk, Rolando és a szélső Silvestre Varela maradt a keretnél, de őket is árulgatják azért.

Afelől nem lehet kétség, hogy a legnevesebb nyári érkező Iker Casillas, akiben ráadásul tombol a bizonyítási vágy, és hasonlókban reménykednek a Martínez-utód Pablo Osvaldo esetében is, akivel az AS Roma és a Southampton is nagyon ráfázott. A különc csatárért karrierje során közel 50 millió eurót fizettek már, de Portóba ingyen érkezett – ez volt 12. klubváltása. Valahol csak bizonyít már hosszabb távon is…

A védelem jobb oldalára sikerült a nagy rivális Benficától elhappolni a jó formában lévő Maxi Pereirát, a túloldalra kölcsönkérték az Aston Villától az örök ígéret Aly Cissokhót – akit 2009 elején 300 ezer euróért vettek a Vitória Setúbaltól, és még azon a nyáron 16.2 millióért eladtak az Olympique Lyonnak.

Kissé meredeknek tűnik viszont a 20 millió a szintén francia Giannelli Imbuláért, és egy másik szűrő is érkezett a nyáron a portugál válogatott Danilo Pereira személyében. „Csak” egyszeres válogatott a középső középpályás André André, aki a lányok új kedvencével, Sérgio Oliveirával küzd majd meg helyéért. Az új segédkarmester az ingyen megszerzett Real Madrid-nevelés Alberto Bueno lesz, a B-csapatból profi szerződést kapottak közül pedig emeljük ki a korosztályos válogatottakban is bizonyító csatárt, Tiago Rodriguest és a már felnőtt chilei válogatott középhátvédet, a 19 éves Igor Lichnovskyt.

A PRIMERA DIVISIÓN ÁTIGAZOLÁSAI, 2015 NYARA
ATHLETIC BILBAO
Érkezett: Inaki Williams (Athletic Bilbao B), Javier Eraso (Leganés, ingyen), Eneko Bóveda (Eibar, i.), Gorka Elustondo (Real Sociedad, i.), Jonás Ramalho (Girona, kölcsönből vissza), Enric Saborit (RCD Mallorca, kv.), Unai Albizua (CD Tenerife, kv.), Iker Guarrotxena (CD Tenerife, kv.), Inigo Ruiz de Galarreta (Real Zaragoza, kv.), Kepa Arrizabalaga (SD Ponferradina, kv.), Erik Morán (CD Leganés, kv.), Yanis Rahmani (Sestao River, kv.)
Távozott: Andoni Iraola (New York City FC, i.), Kepa Arrizabalaga (Real Valladolid, k.), Unai Bustinza (Leganés, k.), Gaizka Toquero (Deportivo Alavés, i.), Enric Saborit (Athletic Bilbao B), Unai López (Athletic Bilbao B), Unai Albizua (Leganés, i.), Erik Morán (Real Zaragoza, k.), Guillermo (Leganés, k.), Inigo Ruiz de Galarreta (Leganés, k.)
ATLÉTICO MADRID
Érkezett: Emiliano Insúa (Rayo Vallecano, kv.), Luciano Vietto (Villarreal, 20.000.000 euró), Jackson Martínez (FC Porto, 35.000.000), Rodrigo Caio (Sao Paulo, kölcsönbe), Óliver Torres (FC Porto, kv.), Kader (Numancia, kv.), Leo Baptistao (Rayo Vallecano, kv.), Emiliano Velázquez (Getafe, kv.), Borja Bastón (Real Zaragoza, kv.), Bono (Real Zaragoza, kv.), Toby Alderweireld (FC Southampton, kv.), Rubén Pérez (Granada, kv.), Cristian Rodríguez (Gremio, kv.), Chele (Trival Valderas, kv.), Thomas Teye (Almerí, kv.), Javier Manquillo (Liverpool, kv.), Yannick Ferreira Carrasco (AS Monaco, 20.000.000), Bernard Mensah (Vitória Guimaraes, 10.000.000), Sztefan Szavics (Fiorentina, 25.000.000), Rafael Borré (Deportivo Cali, 5.500.000), Filipe Luís (Chelsea, 16.000.000), Santos Borré (Deportivo Cali, 5.500.000)
Távozott: Leo Baptistao (Villarreal, k.), Mario Mandzukic (Juventus, 19.000.000), Miranda (Inter, k., 3.000.000), Emiliano Velázquez (Getafe, k.), Cristian Ansaldi (Zenit, kv.), Cani (Villarreal, kv.), Arda Turan (Barcelona, 34.000.000), Toby Alderweireld (Tottenham Hotspur, 16.000.000), Emiliano Insúa (VfB Stuttgart, i.), Cristian Rodríguez (Independiente, i.), Bernard Mensah (Getafe, k.), Mario Suárez (Fiorentina, 15.000.000), Rafael Borré (Rayo Vallecano, k.), Kader (Klub Afrikain, i.), Rubén Pérez (Granada), Raúl Jiménez (Benfica, 9.000.000), Santos Borré (Deportivo Cali, k.)
FC BARCELONA
Érkezett: Aleix Vidal (Sevilla, 17.000.000), Ibrahim Afellay (Olympiakosz, kv.), Gerard Deulofeu (Sevilla, kv.), Alex Song (West Ham United, kv.), Arda Turan (Atlético Madrid, 34.000.000)
Távozott: Xavi (al-Szadd, i.), Gerard Deulofeu (Everton, 6.000.000), Ibrahim Afellay (Stoke City, i.), Martín Montoya (Inter, 1.000.000), Adama Traoré (Aston Villa, 10.000.000), Pedro (Chelsea, 27.000.000), Alen Halilovic (Sporting Gijón, k.)
REAL BETIS
Érkezett: Rafael van der Vaart (Hamburg, i.), Francisco Varela (Real Betis B), Francisco Portillo (Málaga, 1.000.000), Fued Kadir (Olympique Marseille, 600.000), Petros (Corinthians, 1.700.000), Germán Pezzella (River Plate, 2.250.000), Cedrick (Osasuna, kv.), Chuli (CD Leganés, kv.), Nono (SV Sandhausen, kv.), Sergio Rodríguez (Gimnastic Tarragona, kv.), Didier Digard (Nice, i.), Amro Tarek (el-Guna, 300.000), Cristiano Piccini (Fiorentina, 1.500.000), Heiko Westermann (Hamburg, i.), Juan Vargas (Fiorentina, i.)
Távozott: Cedrick (Columbus Crew, 200.000), Héctor Rodas (Córdoba, i.), Cristiano Piccini (Fiorentina, kv.), Fued Kadir (Olympique Marseille, kv.), Francisco Portillo (Málaga, kv.), Chuli (Almería, i.), Jorge Casado (Ponferradina, i.), Chuli (Almería, 500.000), Nono (Elche, i.), Salvador Agra (CD Nacional, i.), Dani Pacheco (Deportivo Alavés, k.), Sergio Rodríguez (Alcorcón, i.), Álex Martínez (Elche, k.), Álvaro Vadillo (Rayo Vallecano, i.)
CELTA VIGO
Érkezett: Iago Aspas (Sevilla, 5.300.000), Daniel Wass (Évian Thonon, 3.000.000), Samuel Llorca (Real Valladolid, kv.), Yoel Rodríguez (Valencia, kv.), John Guidetti (Manchester City, i.), Josep Sene (Celta Vigo B), Dejan Drazsics (OFK Beograd)
Távozott: Yoel Rodríguez (Valencia, 2.000.000), Michael Krohn-Dehli (Sevilla, i.), Borja Oubina (visszavonult), Charles (Málaga, 500.000), Samuel Llorca (Real Valladolid, i.), Santi Mina (Valencia, 10.000.000), Álex López (Sheffield Wednesday, k.), Joaquín Larrivey (Banijasz, 2.000.000)
DEPORTIVO LA CORUNA
Érkezett: Celso Borges (AIK Stockholm ), Fernando Navarro (Sevilla, i.), Alejandro Arribas (Sevilla), Oriol Riera (Wigan Athletic), Luis Fernández (CD Lugo, kv.), Paulo Teles (Compostela, kv.), Saúl García (Racing Santander, kv.), Diego Seoane (CD Lugo, kv.), Álex Corredera (Barcelona U18), Diego Seoane (CD Lugo, kv.), Luis Fernández (CD Lugo, kv.), Juanfran (Watford, k.), Cani (Villarreal), Federico Cartabia (Valencia, k.), Pedro Mosquera (Elche, i.), Fajcal Fadzsr (Elche, i.), Lucas Pérez (PAOK Szaloniki, 1.500.000), Jonathan Rodríguez (Benfica, k.), Manu (Deportivo Alavés, i.)
Távozott: Isaac Cuenca (Bursaspor, i.), Hélder Postiga (Atlético Kolkata, i.), Toché (Real Oviedo, i.), Cezary Wilk (Real Zaragoza, i.), Roberto Canella (Sporting Gijón, kv.), Diogo Salomao (Sporting CP, kv.), Lucas Pérez (PAOK, kv.), Juanfran (Watford, kv.), Sidnei (Benfica, kv.), Oriol Riera (Wigan Athletic, kv.), Celso Borges (AIK Stockholm, kv.), Hélder Costa (Benfica B, kv.), Borja López (AS Monaco, kv.), Luis Farina (Benfica, kv.), Ivan Cavaleiro (Benfica, kv.), José Rodríguez Martínez (Real Madrid Castilla), Sidnei (Benfica, kv.), Diego Seoane (Ponferradina, i.), Pablo Insua (Leganés, i.)
SD EIBAR
Érkezett: Aitor Arregi (Cádiz, kv.), Aitor Ortega (SD Amorebieta, kv.), Iosu Ozkoidi (Real Unión, kv.), Ander Franco Tejerina (CD Lagun Onak, kv.), Julen Iriarte (RCD Mallorca B, kv.), Ander Gayoso (FC Barakaldo, kv.), Keko (Albacete), Eddi Iszrafilov (Real Murcia), Sergi Enrich (Numancia, i.), Thaylor (Celta Vigo B, i.), Antonio Luna (Aston Villa, i.), Sergio García (SD Leioa, i.), Gonzalo Escalante (Catania, k., 500.000), Mauro dos Santos (Almería, i.), Iván Ramis (Levante, i.), Asier Riesgo (Osasuna, i.), David Junca (Girona), Simone Verdi (AC Milan, i.), Adrián González (Elche, i.), Alekszandar Pantics (Villarreal, k.), Inui Takasi (Eintracht Frankfurt, 400.000)
Távozott: Eneko Bóveda (Athletic Bilbao, i.), Borja (Atlético de Kolkata, i.), Dejan Lekics (szl.), Jaime Jiménez (szl.), Jon Irazusta (szl.), Txema Anibarro (visszavonult), Derek Boateng (szl.), Raúl Navas (Real Sociedad , kv.), Abraham (Real Zaragoza, kv.), Manu del Moral (Sevilla, kv.), Federico Piovaccari (Sampdoria, kv.), Dídac Vila (AC Milan, kv.), Rafa Páez (Liverpool U21, kv.), Javi Lara (Atlético Kolkata, i.), Ander Franco (SD Gernika, i.), Ángel Rodríguez (Real Zaragoza, i.), Jon Irazusta (Real Unión, i.), Sergio García (Real Murcia, k.), Aitor Ortega (Barakaldo, k.), Dani Nieto (Skoda Xanthi, i.)
ESPANYOL BARCELONA
Érkezett: Marc Caballé (Espanyol B), Joan Jordan (Espanyol B), Antonio Raíllo (Espanyol B), Lucas Vázquez (Real Madrid Castilla, 500.000), Rubén Duarte (Espanyol B), Roberto Correa (Espanyol B), Cristian Gómez (Girona, kv.), Thievy Bifouma (Almería, kv.), Sergio Tejera (Deportivo Alavés, kv.), Christian Alfonso (Girona, kv.), Manuel Lanzarote (Deportivo Alavés, kv.), Germán Parreno (Racing Santander, kv.), Carlos Clerc (Sabadell, kv.), Álex (HNK Rijeka, kv.), Burgui (Real Madrid Castilla, k.), Francesco Bardi (Inter, k.), Enzo Roco (Universidad Católica, k.), Gerard Moreno (Villarreal, 1.500.000), Mickael Ciani (Sporting CP), Marco Asensio (Real Madrid, k.)
Távozott: Diego Colotto (Pune City, i.), Felipe Mattioni (szl.), Sergio García (al-Rajjan, 1.500.000), Lucas Vázquez (Real Madrid, 1.000.000), Manuel Lanzarote (Asteras Tripolis, i.), Sergio Tejera (Gimnastic de Tarragona, i.), Carlos Clerc (Girona, k.), Cristhian Stuani (Middlesbrough, 4.000.000), Kiko Casilla (Real Madrid, 6.000.000), Héctor Moreno (PSV, 5.000.000), Thievy Bifouma (Granada, k., 200.000), Álex Fernández (Reading, k.), Germán Parreno (Girona, k.)
FC GETAFE
Érkezett: Cala (Granada, i.), Carlos Vigaray (Getafe B), Emiliano Velázquez (Atlético Madrid, k.), Álvaro Medrán (Real Madrid Castilla, k.), Moi Gómez (Villarreal, i.), Damián Suárez (Elche, i.), Santiago Vergini (Sunderland, k.), Megyeri Balázs (Olympiakosz, i.), Bernard Mensah (Atlético Madrid, k.), Víctor Rodríguez (Elche, i.)
Távozott: Jordi Codina (APOEL Nikosia, i.), Diego Castro (Perth Glory, i.), Álvaro Arroyo (szl.), Juan Valera (szl.), Jonathan López (PAE Vería, i.), Álex Pérez (szl.), Fredy Hinestroza (CD La Equidad, kv.), Emiliano Velázquez (Atlético Madrid, kv.), Naldo Gomes (Udinese, kv.), Babá Diawara (Sevilla, kv.), Sergio Escudero (Sevilla), Ivi (Sevilla B)
SPORTING GIJÓN
Érkezett: Roberto Canella (Deportivo La Coruna, kv.), Alberto Guitián (Gijón B), Omar Mascarell (Real Madrid B, k.), Antonio Sanabria (AS Roma, k.), Alen Halilovic (Barcelona, k.)
Távozott: Juan Muniz (szl.), Hugo Fraile (szl.), Álex Serrano Espanyol B, i.), Iván Hernández (szl.), Santi Jara (Albacete, i.)
GRANADA
Érkezett: Edgar Méndez (Almería), Jona (Cádiz, kv.), Molla Wague (Udinese, kv.), Josan (SD Huesca, kv.), Borja Gómez (CD Lugo, kv.), Juanpe (Racing Santander, kv.), Mohammed Fatau (Rayo Vallecano, kv.), Alfredo Ortuno (Las Palmas, kv.), Diego Buonanotte (Quilmes, kv.), Héctor Yuste (RCD Mallorca, kv.), Daniel Larsson (Esbjerg fB, kv.), Brian Oliván (Real Valladolid, kv.), Álvaro García (Racing Santander, kv.), Yrondu Musavu-King (Caen, i.), Miguel García (Cádiz, kv.), Dioni (Real Oviedo, kv.), Mavrudisz Bugaidisz (Lechia Gdansk, kv.), Aridane Hernández (CD Eldense, i.), Robert Ibánez (Valencia, k.), Salva Ruiz (Valencia B, k.), Andrés Fernández (Porto, k.), Rene Krhin (Inter, 1.300.000), Miguel Lopes (Sporting CP, k.), Nico López (Udinese, k.), Rubén Pérez (Atlético Madrid), David Lombán (Elche, i.), Thievy Bifouma (Espanyol, k., 200.000), Cristiano Biraghi (Inter, k.)
Távozott: Jeison Murillo (Inter, 8.000.000), Cala (Getafe, i.), Alfredo Ortuno (Las Palmas, 1.000.000), Juan Carlos (SC Braga, kv.), Eddi Iszrafilov (Real Murcia, kv.), Lass Bangoura (Rayo Vallecano, kv.), Robert Ibánez (Valencia, kv.), Rubén Pérez (Atlético Madrid, kv.), Daniel Candeias (Benfica, kv.), Adrián Colunga (Brighton and Hove Albion, kv.), Abdoul Sissoko (Udinese, kv.), Marcelo Djalo (Juventus, kv.), Aridane Hernández (Cádiz, k.), Josan (Alcorcón, i.), Héctor Yuste (RCD Mallorca), Jona (Albacete, 3.000.000), Roberto Fernández (CD Lugo, i.), Manuel Iturra (Udinese, i.), Juanpe (Real Valladolid, k.), Borja Gómez (Real Oviedo, i.), Mohammed Fatau (Almería, k.), Mavrudisz Bugaidisz (Panthrakikosz Komotini, i.), Daniel Larsson (Gaziantepspor), Darwin Machís (Huesca, k.), Álvaro García (Cádiz, k.), Diego Buonanotte (AEK Athén, i.), Gaspar Íniguez (Carpi, k.), Oier Olazábal (Real Sociedad, k.), Luís Martins (Osasuna, k.)
UD LAS PALMAS
Érkezett: Sergio Araujo (Boca Juniors, 1.500.000), Alfredo Ortuno (Granada, 1.000.000), Carlos Gutiérrez (Leganés, kv.), Tyronne (Huesca, kv.), Benja (Sabadell, kv.), Jonathan Viera (Standard Liege, 900.000), Pedro Bigas (Mallorca, i.), Javi Varas (Real Valladolid, i.), Willian José (Deportivo Maldonado, k.), Javier Garrido (Norwich City, i.), Antolín Alcaraz (Everton, i.), Nabil el-Zsar (Levante, i.)
Távozott: Casto (Almería, i.), Sergio Araujo (Boca Juniors, kv.), Jonathan Viera (Standard Liege, kv.), Alfredo Ortuno (Granada, kv.), Chus Sosa (CD Huesca, kv.), Guzmán Casaseca (Real Valladolid, i.), Benja (Llagostera, i.), Marcelo Silva (Real Valladolid, i.), Alfredo Ortuno (Real Zaragoza, k.), Tyronne (Huesca, k.), Christian Fernández (Huesca, k.), Héctor Figueroa (Huesca, k.), Jesús Valentín (Huesca, k.)
UD LEVANTE
Érkezett: Rubén (Almería, i.), Verza (Almería, i.), Roger (Real Valladolid, kv.), Javi Jiménez (AD Alcorcón, kv.), Jason (Levante U18), Nabil Gilasz (Porto, k.), Deyverson (Belenenses, 2.000.000), Ángel Trujillo (Almería, 1.000.000), Zuhair Feddal (Parma, i.)
Távozott: Papakouli Diop (szl.), Andreas Ivanschitz (Sounders FC, i.), Loukas Vyntra (szl.), Iván Ramis (Eibar, i.), Kalu Uche (szl.), Mohamed Sissoko (Sanghaj Greenland, i.), Diego Marino (Real Valladolid, kv.), David Barral (al-Dafra), Jefferson Lerma (Atlético Huila, k.), Javi Jiménez (Elche, i.), Nabil el-Zsar (Las Palmas, i.), Rafael Martins (Moreirense, k.)
FC MÁLAGA
Érkezett: Juan Carlos (SC Braga, k.), Fábio Espinho (Ludogorec Razgrad, i.), Charles (Celta Vigo, 500.000), Nordin Amrabat (Galatasaray, 3.500.000), Bobley Anderson (AD Alcorcón, kv.), Francisco Portillo (Real Betis, kv.), Fabrice Olinga (Viitorul Constanta, kv.), Duje Cop (Cagliari, k., 750.000), Adnan Tigaduini (NAC Breda, 1.200.000), Raúl Albentosa (Derby County, k.), Nordin Amrabat (Galatasaray, 3.500.000), Roque Santa Cruz (Cruz Azul, k.)
Távozott: Francisco Portillo (Real Betis, 1.000.000), Ezequiel Rescaldani (Puebla, k.), Juanmi (Southampton, 7.000.000), Samu Castillejo (Villarreal, 8.000.000), Samuel (Villarreal, 8.000.000), Bobley Anderson (Chateauroux, i.), Luis Alberto (Liverpool, kv.), Nordin Amrabat (Galatasaray, kv.), Javi Guerra (Cardiff City, kv.), Sergio Sánchez (Panathinaikosz, i.), Roberto Chen (Real Balompédica Linense, k.)
REAL MADRID
Érkezett: Marco Asensio (RCD Mallorca, 3.500.000), Danilo (FC Porto, 31.500.000), Lucas Vázquez (Espanyol, 1.000.000), Denisz Cserisev (Villarreal, kv.), Casemiro (FC Porto, kv.), Kiko Casilla (Espanyol, 6.000.000), Jesús Vallejo (Real Zaragoza, 5.000.000), Mateo Kovacic (Inter, 35.000.000)
Távozott: Sami Khedira (Juventus, i.), Javier Hernández (Manchester United, kv.), Iker Casillas (Porto, i.), Fernando Pacheco (Alavés, i.), Jesús Vallejo (Real Zaragoza, k.), Marco Asensio (Espanyol, k.), Fábio Coentrao (AS Monaco, k.), Lucas Silva (Olympique Marseille, k.), Asier Illarramendi (Real Sociedad, 15.000.000)
REAL SOCIEDAD SAN SEBASTIÁN
Érkezett: Iker Hernández (Real Sociedad B), Aritz Elustondo (Real Sociedad B), Alain Oyarzun (Real Sociedad B), Ander Bardaji (Real Sociedad B), Raúl Navas (Eibar, kv.), Diego Ifrán (CD Tenerife, kv.), Marco Sangalli (Deportivo Alavés, kv.), Liassine Cadamuro (Osasuna, kv.), Jon Gaztanaga (Ponferradina, kv.), Pablo Hervías (Osasuna, kv.), Inai Urkizu (Real Unión, kv.), David Concha (Racing Santander, 1.000.000), Bruma (Galatasaray, k., 1.900.000), Diego Reyes (Porto, k.), Jonathas (Elche, 7.200.000), Litri (Real Sociedad B), Alain Oyarzun (Real Sociedad B), Asier Illarramendi (Real Madrid, 15.000.000), Oier Olazábal (Granada, k.)
Távozott: Enaut Zubikarai (szl.), Diego Ifrán (szl.), Marco Sangalli (CD Mirandés, i.), Gorka Elustondo (Athletic Bilbao, i.), Daniel Estrada (Deportivo Alavés, i.), Jon Gaztanaga (CD Numancia, k.), Alfred Finnbogason (Olympiakosz, k., 1.000.000), Pablo Hervías (Real Oviedo, k.)
FC SEVILLA
Érkezett: Michael Krohn-Dehli (Celta Vigo, i.), Iago Aspas (Liverpool, 6.000.000), Gaël Kakuta (Chelsea, 3.500.000), Adil Rami (AC Milan, 3.500.000), Javi Hervás (Sabadell, kv.), Manu del Moral (Eibar, kv.), Raul Rusescu (Steaua Bucuresti, kv.), Babá Diawara (Getafe, kv.), Cicinho (Numancia, kv.), Bryan Rabello (Leganés, kv.), Sergio Escudero (Getafe), Jevgen Konopljanka (Dnipro Dnipropetrovszk, i.), Steven N'Zonzi (Stoke City, 9.500.000), Ciro Immobile (Borussia Dortmund, k., 3.000.000), Mariano (Girondins Bordeaux, 3.500.000), Luismi (Sevilla B), Fernando Llorente (Juventus, i.)
Távozott: Aleix Vidal (Barcelona, 17.000.000), Stéphane Mbia (Trabzonspor, i.), Iago Aspas (Celta Vigo, 5.300.000), Fernando Navarro (Deportivo La Coruna, i.), Manu del Moral (Real Valladolid, i.), Babá (Marítimo, i.), Cicinho (Bahia, i.), Alejandro Arribas (Deportivo La Coruna), Gerard Deulofeu (Barcelona, kv.), Carlos Bacca (AS Milan, 30.000.000), Diogo Figueiras (Genoa, k.), Bryan Rabello (Santos, i.), Mariano Barbosa (Villarreal, i.), Javi Hervás (szl.), Piotr Trochowski (Augsburg, i.), Raul Rusescu (Osmanlispor, i.)
FC VILLARREAL
Érkezett: Alphonse Aréola (PSG, k.), Samu Castillejo (Málaga, 8.000.000), Samuel (Málaga, 8.000.000), Leo Baptistao (Atlético Madrid, k.), Víctor Ruiz (Valencia, 2.700.000), Alekszandar Pantics (Córdoba, kv.), Javier Aquino (Rayo Vallecano, kv.), Pablo Iniguez (Girona, kv.), Jonathan Pereira (Real Valladolid, kv.), Cani (Atlético Madrid, kv.), Javier Espinosa (Almería, kv.), Hernán Pérez (Real Valladolid, kv.), Marcos López (La Roda, kv.), Mariano Barbosa (Sevilla, i.), Roberto Soldado (Tottenham, 16.000.000), Cédric Bakambu (Bursaspor, 7.500.000)
Távozott: Ikechukwu Uche (Tigres, 3.500.000), Luciano Vietto (Atlético Madrid, 20.000.000), Javier Aquino (Tigres, 4.900.000), Denisz Cserisev (Real Madrid, kv.), Víctor Ruiz (Valencia, kv.), Joel Campbell (Arsenal, kv.), José Antonio Dorado (Rayo Vallecano, i.), Moi Gómez (Getafe, i.), Giovani dos Santos (Los Angeles Galaxy, 7.000.000), Juan Carlos (Albacete, i.), Cani (Deportivo La Coruna), Gerard Moreno (Espanyol, 1.500.000), Alekszandar Pantics (Eibar, k.), Javier Espinosa (Elche, k.)
VALENCIA
Érkezett: Rodrigo (Benfica, 30.000.000), Yoel Rodríguez (Celta Vigo, 2.000.000), Joao Cancelo (Benfica, 15.000.000), André Gomes (Benfica, 15.000.000), Álvaro Negredo (Manchester City, 30.000.000), Federico Cartabia (Córdoba, kv.), Víctor Ruiz (Villarreal, kv.), Vinícius Araújo (Standard Liege, kv.), Andrés Guardado (PSV, kv.), Robert Ibánez (Granada, kv.), Zakaria Bakkali (PSV II, i.), Santi Mina (Celta Vigo, 10.000.000), Danilo (SC Braga, k.), Mathew Ryan (FC Bruges, 7.000.000), Aderlan Santos (SC Braga, 10.000.000)
Távozott: Andrés Guardado (PSV, 2.800.000), Vinícius Araújo (Cruzeiro, k.), Víctor Ruiz (Villarreal, 2.700.000), Yoel Rodríguez (Celta Vigo, kv.), Joao Cancelo (Benfica, kv.), Filipe Augusto (Rio Ave FC, kv.), Álvaro Negredo (Manchester City, kv.), Rodrigo (Benfica, kv.), André Gomes (Benfica, kv.), Robert Ibánez (Granada, k.), Federico Cartabia (Deportivo, k.), Nicolás Otamendi (Manchester City, 44.600.000)
RAYO VALLECANO
Érkezett: Johan Mojica (Real Valladolid, kv.), Diego Aguirre (CD Leganés, kv.), Lass Bangoura (Granada, kv.), José Antonio Dorado (Villarreal, i.), Ousseynou Cissé (Dijon, i.), Diego Llorente (Real Madrid B, k.), Bebé (Benfica, k.), Csengtung Csang (Pejcsing Kuoan, k.), Patrick Ebert (Szpartak Moszkva, i.), Juan Carlos (Córdoba, 100.000), Luis Farina (Benfica, k.), Razvan Rat (PAOK Szaloniki, i.), Álvaro Vadillo (Real Betis, i.)
Távozott: Emiliano Insúa (Atlético Madrid, kv.), Alberto Bueno (FC Porto, i.), Zé Castro (szl.), Alejandro Pozuelo (szl.), Manucho (szl.), Gaël Kakuta (Chelsea, kv.), Licá (FC Porto, kv.), Javier Aquino (Villarreal, kv.), Abdoulaye Ba (FC Porto, kv.), Cristian Álvarez (San Lorenzo, kv.), Leo Baptistao (Atlético Madrid, kv.), Mohammed Fatau (Granada, kv.), Jorge Morcillo (Almería, i.), Alex Moreno (Elche, k.), Diego Aguirre (Real Oviedo, k.)
AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK
UD ALMERÍA
Érkezett: Chuli (Real Betis, 500.000), Iago Díaz (Lugo, i.), Ángel Montoro (Recreativo Huelva, i.), Eldin Hadzic (Real Zaragoza, i.), Casto (Las Palmas, i.), Jorge Morcillo (Rayo Vallecano, i.), Mohammed Fatau (Granada, k.), Quique (Racing Santander, kv.), Carlos Cuéllar (Norwich City, i.), Cristian Herrera (Elche, i.)
Távozott: Tomer Hemed (Brighton and Hove Albion, 1.400.000), Rubén (Levante, i.), Mauro dos Santos (Eibar, i.), Verza (Levante, i.), Edgar Méndez (Granada), José Manuel Casado (szl.), Mané (szl.), Thievy Bifouma (Espanyol, kv.), Javier Espinosa (Villarreal, kv.), Ángel Trujillo (Levante, 1.000.000), Cristóbal Gil (Cultural Leonesa, i.)
FC CÓRDOBA
Érkezett: José Ángel Crespo (Bologna, 500.000), Fidel (Elche, i.), Domingo Cisma (Elche, i.), Szasa Markovics (Partizan Beograd, i.), Jean Pineda (La Calera, i.), Héctor Rodas (Real Betis, i.), Brimah Razak (Mirandés, i.), Víctor Pérez (Real Valladolid, k.), Nando (Valencia B, k.), Bernardo (Racing Santander, kv.), Carlos Caballero (PAE Vería, kv.), Xisco (RCD Mallorca, kv.), Arturo Rodríguez (Llagostera, kv.), Fran Cruz (Alcorcón, kv.), Javi Cabezas (Barakaldo, kv.), Samu (Llagostera, kv.), Adri Cuevas (Hércules, kv.), Albert Dalmau (CD Lugo, i.), Pedro Ríos (Recreativo Huelva, i.), Marius Stankevicius (Hannover), Rafa Gálvez (Córdoba, i.)
Távozott: Dani Pinillos (Nottingham Forest, i.), Javi Cabezas (La Hoya Lorca, i.), Inigo López (Huesca, i.), Iago Bouzón (Gimnastic de Tarragona, i.), Mikel Saizar (AEK Larnaka, i.), Abel Gómez (Cádiz, i.), Edu Campabadal (RCD Mallorca, i.), Adrián Gunino (Fénix, kv.), Fede Vico (Anderlecht, kv.), Borja García (Real Madrid B, kv.), Bruno Zuculini (Manchester City, kv.), Fausto Rossi (Juventus, kv.), Bebé (Benfica, kv.), Fidel (Elche, kv.), Nabil Gilasz (Porto, kv.), José Ángel Crespo (Bologna, kv.), Alekszandar Pantics (Villarreal, kv.), Rene Krhin (Inter, kv.), Federico Cartabia (Valencia, kv.), Edimar (Chievo Verona, kv.), Juan Carlos (Rayo Vallecano, 100.000), Adri Cuevas (Hércules Alicante, i.), Samu (Llagostera, k.), Fran Cruz (szf.), Bernardo Cruz (Sevilla B, i.)
FC ELCHE
Érkezett: Jonathas (Pescara, 1.500.000), Miguel Cifuentes (Elche Ilicitano), Fidel (Córdoba, kv.), Charlie I’Anson (Real Oviedo, kv.), Pelayo (Lugo, kv.), Sergio Léon (Llagostera, kv.), Nono (Betis, i.), Alex Moreno (Rayo Vallecano, k.), Héctor Hernández (Atlético Madrid B, k.), Hugo Álvarez (Tenerife, i.), Isidoro (Numancia, i.), Armando Lozano (egyesület nélküli), Javi Jiménez (Levante, i.), Álex Martínez (Real Betis, k.), Lolo (Real Zaragoza, i.), José Antonio Caro (Real Sevilla B, k.), Nikolaosz Vergosz (Olympiakosz, k.), Javier Espinosa (Villarreal, k.)
Távozott: Jonathas (Real Sociedad, 7.200.000), Fidel (Córdoba, i.), Pedro Mosquera (Deportivo La Coruna, i.), Damián Suárez (Getafe, i.), Fajcal Fadzsr (Deportivo La Coruna, i.), Domingo Cisma (Córdoba, i.), Garry Rodrigues (PAOK Szaloniki, i.), Sergio Pelegrín (Alavés, i.), Manu Herrera (Real Zaragoza, i.), Jonathas (Pescara, kv.), David Lombán (Granada, i.), Coro (szl.), Przemyslaw Tyton (PSV, kv.), Mario Pasalic (Chelsea, kv.), Enzo Roco (Universidad Católica, kv.), Víctor Rodríguez (Getafe, i.), Edu Albacar (visszavonult), Aarón Níguez (szl.), Cristian Herrera (szl.), Coro (Real Mallorca, i.), Adrián González (Eibar, i.), Cristian Herrera (Almería, i.), Jordi Hostench (Real Murcia, k.), Mario Arqués (Sporting Gijón B, i.), Rafa Gálvez (Elche, i.)
LIGA NOS (PORTUGÁLIA)
BENFICA
Érkezett: Mehdi Karszela-González (Standard Liege, 4.000.000), Diego Lopes (Rio Ave, 2.000.000), Bilal Ould-Chikh (Twente, 1.500.000), Ederson (Rio Ave, 1.000.000), Jhon Murillo (Zamora, 750.000), Marcal (CD Nacional, i.), Pelé (AC Milan, i.), Adel Taarabt (Queens Park, i.), Dálcio (Belenenses), Victor Lindelöf (Benfica B), Raphael Guzzo (Benfica B), Bebé (Córdoba, kv.), Rodrigo Moreno (Valencia, kv.), Joao Cancelo (Valencia, kv.), Filip Djuricsics (Southampton, kv.), Rogelio Funes Mori (Eskisehirspor, kv.), Yannick Djaló (Mordovia, kv.), Nélson Oliveira (Swansea City, kv.), Sidnei (Deportivo La Coruna, kv.), André Gomes (Valencia, kv.), Jorge Rojas (Gimnasia Plata, kv.), Daniel Candeias (Granada, kv.), Airton (Botafogo, kv.), Konsztantinosz Mitroglu (Fulham, k., 1.400.000), Victor Andrade (Benfica B), Raúl Jiménez (Atlético Madrid, 9.000.000)
Távozott: Rodrigo Moreno (Valencia, 30.000.000), Ivan Cavaleiro (AS Monaco, 15.000.000), Joao Cancelo (Valencia, 15.000.000), André Gomes (Valencia, 15.000.000), Lima (al-Ahli Dubaj, 7.000.000), Rogelio Funes Mori (Monterrey, 3.600.000), Loris Benito (Young Boys, 3.000.000), Miralem Szulejmani (Young Boys, 3.000.000), Derley (Kayserispor, k., 600.000), César Martins (Flamengo, k.), Artur Moraes (Osmanlispor, i.), Diego Lopes (Kayserispor, k.), Maxi Pereira (Porto, i.), Jhon Murillo (Tondela, k.), Jorge Rojas (Gimnasia La Plata, k.), Pelé (Pacos Ferreira, k.), Bebé (Rayo Vallecano, k.), Airton (szl.), Dálcio (Belenenses, k.), Rúben Amorim (al-Vakrah), Yannick Djaló (Mordovia, k.), Raphael Guzzo (Tondela, k.), Jonathan Rodríguez (Deportivo La Coruna, k.), Marcal (Gaziantepspor, k.), Luis Farina (Rayo Vallecano, k.),Hany Mukhtar (RB Salzburg, k.)
FC PORTO
Érkezett: Giannelli Imbula (Olympique Marseille, 20.000.000), Danilo Pereira (Marítimo, 4.000.000), André André (Vitória Guimaraes, 1.500.000), Sérgio Oliveira (Pacos Ferreira, 1.000.000), Alberto Bueno (Rayo Vallecano, i.), Iker Casillas (Real Madrid, i.), Maxi Pereira (Benfica, i.), André Silva (Porto B), Tozé (Estoril, kv.), Carlos Eduardo (Nice, kv.), Abdoulaye (Rayo Vallecano, kv.), Rolando (Anderlecht, kv.), Sinan Bolat (Galatasaray, kv.), Kléber (Estoril, kv.), Marat Izmajlov (FK Krasznodar, kv.), Nabil Gilasz (Córdoba, kv.), Josué (Bursaspor, kv.), Sami (Vitória Guimaraes, kv.), Licá (Rayo Vallecano, kv.), Silvestre Varela (Parma, kv.), Djalma (Konyaspor, kv.), Pablo Osvaldo (Southampton, i.), Aly Cissokho (Aston Villa, k.)
Távozott: Jackson Martínez (Atlético Madrid, 35.000.000), Danilo (Real Madrid, 31.500.000), Carlos Eduardo (al-Hilal, 10.000.000), Kléber (Pejcsing Kuoan, 4.300.000), Tozé (Vitória Guimaraes, 1.500.000), Ricardo Quaresma (Besiktas, 1.200.000), Josué (Bursaspor, k., 1.000.000), Abdoulaye (Fenerbahce, k.), Licá (Vitória Guimaraes, k.), Sinan Bolat (FC Bruges, k.), Sami (Akhisarspor, k.), Fabiano (Fenerbahce, k.), Diego Reyes (Real Sociedad, k.), Nabil Gilasz (Levante, k.), Andrés Fernández (Granada, k.), Marat Izmajlov (szl.), Casemiro (Real Madrid, kv.), Óliver Torres (Atlético Madrid, kv.), José Campana (Sampdoria, kv.), Alex Sandro (Juventus, 26.000.000), Daniel Opare (Augsburg, i.)
SPORTING CP
Érkezett: Teófilo Gutiérrez (River Plate, 3.400.000), Naldo (Udinese, 2.000.000), Ewerton (Anzsi, 1.500.000), Bryan Ruiz (Fulham, 1.000.000), Mickael Ciani (Lazio, i.), Joao Pereira (Hannover, i.), Azbe Jug (Girondins Bordeaux, i.), Iuri Medeiros (Sporting CP B), Wallyson Mallmann (Sporting CP B), Zakaria Labjad (Vitesse, kv.), Szimeon Szlavcsev (Bolton, kv.), Ricardo Esgaio (Académica Coimbra, kv.), Valentín Viola (Karabükspor, kv.), Wilson Eduardo (Den Haag, kv.), Maurício (Lazio, kv.), Alberto Aquilani (Fiorentina, i.), Bruno Paulista (Bahia, 3.500.000)
Távozott: Cédric Soares (Southampton, 6.500.000), Maurício (Lazio, 2.650.000), Naby Sarr (Charlton Athletic, 2.500.000), Nani (Manchester Utd., kv.), Miguel Lopes (Granada, k.), Héldon (Rio Ave, k.), Szimeon Szlavcsev (Apollon Limassol, k.), Wallyson Mallmann (Nice, k.), Diego Capel (Genoa, 1.300.000), Mickael Ciani (Espanyol), Iuri Medeiros (Moreirense, k.)
SC BRAGA
Érkezett: Alef (Ponte Preta, 800.000), Rodrigo Pinho (Madureira, 450.000), William Pottker (Figueirense, k., 100.000), Ricardo Ferreira (Olhanense, i.), Joan Román (Barcelona B, i.), Rui Fonte (Benfica B, k.), Crislan (Penapolense), Fábio Martins (Braga B), Érick Moreno (Panetolikosz, kv.), Rodrigo Battaglia (Moreirense, kv.), Luís Silva (Gil Vicente, kv.), Joao Pedro (Moreirense, kv.), Juan Carlos (Granada, kv.), Cristiano Pereira (Académica Coimbra, kv.), Nikola Sztojiljkovics (FK Csukaricski), Ahmed Hasszan (Rio Ave, 700.000)
Távozott: Éder (Swansea, 7.000.000), Zé Luís (Szpartak Moszkva, 6.500.000), Felipe Pardo (Olympiakosz, k., 2.500.000), Rúben Micael (Sicsiacsuang Ever Bright, 2.500.000), Victor Golas (Botev Plovdiv, i.), Yazalde (Rio Ave FC, i.), Juan Carlos (Málaga, k.), Joao Pedro (Apollon Limassol, k.), Vincent Sasso (Sheffield Wednesday, k.), Luís Silva (Chaves), Aníbal (Rio Ave), Danilo Barbosa (Valencia, k.), Érick Moreno (szl.), Cristiano Pereira (szl.), Sami (Porto, kv.), Aderlan Santos (SC Braga, 10.000.000)
ARGENTIN ÉLVONAL
(a fontosabb egyesületek fontosabb igazolásai)
CLUB ATLÉTICO BOCA JUNIORS
Érkezett: Carlos Tévez (Juventus, 6.500.000), Fernando Tobio (Palmeiras, k.), Guillermo Fernández (Rafaela, kv.)
Távozott: Leandro Paredes (AS Roma, 4.500.000), Guido Vadalá (Juventus, k., 3.500.000), Emanuel Gigliotti (Lifan, 2.750.000), Sergio Araujo (Las Palmas, 1.500.000), Gonzalo Castellani (Lanús, k.), Guillermo Burdisso (Club León), Guillermo Fernández (Godoy Cruz, k.), Juan Manuel Martínez (szl.), Marco Torsiglieri (Metaliszt Harkiv, kv.), Pablo Osvaldo (Southampton, kv.), Federico Carrizo (Cruz Azul, k.)
ESTUDIANTES DE LA PLATA
Érkezett: Jorge Luna (Chile Wanderers, kv.), Gabriel Graciani (Independiente, kv.), Gastón Fernández (Portland Timbers, i.)
Távozott: Guido Carrillo (AS Monaco, 8.800.000), Santiago Vergini (Sunderland, 2.850.000), Diego Vera (Independiente, 150.000), Román Martínez (Lanús, i.), Jorge Luna (al-Dafra), Matías Aguirregaray (Penarol, k.)
CLUB ATLÉTICO RIVER PLATE
Érkezett: Javier Saviola (Hellas Verona, i.), Lucho González (al-Rajjan, i.), Nicolás Bertolo (Banfield), Tabaré Viúdez (egyesület nélküli), Federico Andrada (Metz, kv.), Carlos Carbonero (Cesena, kv.)
Távozott: Teófilo Gutiérrez (Sporting CP, 3.400.000), Germán Pezzella (Real Betis, 2.250.000), Federico Andrada (Rafaela, k.), Giovanni Simeone (Banfield, k.), Ezequiel Cirigliano (FC Dallas, k.), Ariel Rojas (Cruz Azul), Pablo Aimar (visszavonult), Fernando Cavenaghi (visszavonult, majd Pune City, i., majd mégis inkább Apoel Nikosia, i.), Tomás Martínez (CD Tenerife, k.)
CLUB ATLÉTICO SAN LORENZO DE ALMAGRO
Érkezett: Álvaro Montero (Sao Caetano B, i.), Martín Rolle (Asterasz Tripolisz, kv.), Nicolás Blandi (Évian, kv.), Fernando Elizari (O’Higgins, kv.), Cristian Álvarez (Rayo Vallecano, kv.)
Távozott: Juan Cavallaro (LDU Quito, k., 80.000), Alan Ruiz (Colón, k.), Cristian Álvarez (Cerro Porteno, k.), Gonzalo Verón (New York Red Bulls), Alejandro Bárbaro (Club Nacional, i.)
CLUB ATLÉTICO LANÚS
Érkezett: Román Martínez (Estudiantes, i.), Gonzalo Castellani (Boca Juniors, k.), Denis Stracqualursi (Banijasz)
Távozott: Lucas Melano (Portland Timbers, 4.600.000), Fernando Barrientos (Atlético Paranaense, 615.000), Jorge Ortiz (Independiente), Alejandro Silva (Olimpia Asunción)
CA INDEPENDIENTE DE AVELLANEDA
Érkezett: Hernán Pellerano (Vélez, i.), Jorge Pereyra Díaz (Dzsohor), Cristian Rodríguez (Atlético Madrid, i.), Jorge Ortiz (Lanús)
Távozott: Claudio Riano (Unión Santa Fé, i.)
Vastaggal az elmúlt hét nap átigazolásai, lezárva péntek délben

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik