Real Madrid: Innen akarok majd visszavonulni – Kroos

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.01.11. 14:44
null
Kroos nem szeretne már más csapatban futballozni (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid német középpályása, Toni Kroos a királyi gárdából szeretne visszavonulni – írja a Marca.


Amellett, hogy a Real Madridból szeretne visszavonulni, a folytatásról is beszélt Toni Kroos.

„Szándékosan 2023 júniusáig írtam alá a legutóbbi szerződésem, hiszen akkor már 33 éves leszek és az egy jó kor arra, hogy döntsek a folytatásról. Most még nem kell ezen gondolkoznom.”

A német középpályás azt is elmondta, hogy a klubbal való kapcsolata nagyszerű, s ezt nem is szeretné kockáztatni a jövőben.

„A Real Madridból szeretnék visszavonulni. Hogy ez pontosan mikor következik be, 2023-ban vagy két évvel később, azt még nem tudom. Nem fogok most ezen stresszelni. Tudom, hogy mit kaphatok a klubtól, s a klub is tudja, mit kaphat tőlem. Majd valamikor kitaláljuk, mi legyen a közeljövőben” – folytatta Kroos.

„Még mindig százszázalékosnak érzem magam, de olyan szinten futballozom, amit a testemnek is bírnia kell, ráadásul a szenvedélyem sem hagyhat alább” – tette hozzá Kroos.

A 32 esztendős klasszis a nyári Európa-bajnokság után éppen azért vonult vissza a német válogatottól, hogy a Real Madridra koncentráljon.

Kroos a királyi gárdában eddig 340 alkalommal lépett pályára, 25 gólt szerzett és 83 gólpasszt osztott ki. A karmester kétszeres spanyol bajnoknak és háromszoros Bajnokok Ligája-győztesnek mondhatja magát a Realnál.

Az biztos, hogy Carlo Ancelotti vezetőedző nem látja az öregedés jeleit Krooson és társain, ugyanis véleménye szerint csapatának három rutinos játékosa alkotja jelenleg a világ legjobb középpályássorát.

„A két tizenhatos között folyamatosan ingázó futballisták talán klasszikusabb középpályások, de ők annyi tapasztalattal és olyan egyedi stílussal bírnak, ami rendkívülivé teszi őket. Ráadásul hárman nagyon jól megértik és kiegészítik egymást. Amikor ők egyszerre lehetnek a pályán, akkor nincs másik középpályástrió, amelyet össze lehetne velük hasonlítani” – mondta a tréner.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik