Real Madrid: Gareth Bale az angol másodosztályba igazolhat – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2022.06.23. 09:14
null
Gareth Bale Cardiffba igazolhat Madridból (fotó: AFP)
A walesi Gareth Bale hazájában, az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Cardiff Cityben folytathatja karrierjét.

A válogatott szélső menedzsmentje a BBC érdeklődésére megerősítette, hogy tárgyalásokat folytatnak a walesi együttes vezetőivel is.

Sajtóértesülések szerint Bale menedzserei más klubokkal is kapcsolatban vannak, az utóbbi hetekben több európai és amerikai egyesülettel is hírbe hozták. Ezek egyike volt a madridi Getafe is, de ezt a lehetőséget Bale már kizárta.

A csatár korábban kiemelte: mindenképpen játékban akar lenni, hogy megfelelő állapotban legyen a világbajnokságra.

Bale szerződése június végén jár le a Real Madridnál, amellyel az elmúlt kilenc évben 19 trófeát nyert, közte ötször a Bajnokok Ligájában ért csúcsra. Sorozatos sérülései miatt azonban teljesítménye elmaradt a várakozásoktól – annak idején a világ legdrágább átigazolása volt, a spanyol gárda 100,8 millió eurót fizetett érte a Tottenham Hotspurnek –, és az őt egyre élesebben kritizáló szurkolókkal is megromlott a kapcsolata.

A 32 éves támadó Cardiffban született, a walesi szövetség közös edzőpályát használ a város labdarúgócsapatával, amely a 24 csapatos Championship legutóbbi idényében a 18. helyen végzett. A katari vb-re kijutott válogatott is leggyakrabban a gárda stadionjában játssza hazai mérkőzéseit, Bale alapember és csapatkapitány a nemzeti együttesben.

Wales idén 64 év után, Európából utolsóként jutott ki ismét a vb-re, a november 21-én kezdődő katari tornán a B csoportban szerepel majd Anglia, az Egyesült Államok, valamint Irán társaságában.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik