Real Madrid: Fenomenális, amit csinál – Zidane

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.07.11. 10:12
null
Thibaut Courtois, a levegő ura (Fotó: AFP)
Nem győzte dicsérni Thibaut Courtois-t a Real Madridot irányító Zinédine Zidane, miután a belga kapus újabb meccset hozott le kapott gól nélkül.

A Real Madrid 2–0-ra legyőzte hazai pályán a Deportivo Alavést, s így három fordulóval a vége előtt visszaállította négypontos előnyét az FC Barcelonával szemben. A fővárosiak sorozatban az ötödik meccsüket hozták le kapott gól nélkül, míg Thibaut Courtois kapuját összesen 18 bajnokin nem tudták bevenni – ez utóbbi az 1987–1988-as idény óta egyetlen Real-kapusnak sem sikerült.

„Nagyon fontos szerepe van, fenomenális, amit minden egyes mérkőzésen csinál. Fontos hozzátenni, hogy a védekezés az egész csapat feladata, de Courtois ma is bemutatott két-három fontos védést, s ez erőt adott a csapatnak. Így kell folytatnunk a továbbiakban” – mondta Zinédine Zidane a mérkőzés után.

A Real Madrid a hátralévő fordulókban a Granadához és a Leganéshez utazik, a kettő között a Villarrealt fogadja.

SPANYOL LA LIGA
35. FORDULÓ
Real Madrid–Deportivo Alavés 2–0
(Benzema 11. – 11-esből, Asensio 50.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

KORÁBBAN
Real Sociedad–Granada 2–3 (Merino 47., Oyarzabal 83., ill. Puertas 21., Soldado 43., Duarte 88.)
Barcelona–Espanyol 1–0 (L. Suárez 56.)
Celta Vigo–Atlético Madrid 1–1 (Beltrán 49., ill. Morata 1.)
Valencia–Real Valladolid 2–1 (Maximiliano Gómez 30., Li Kang In 89., ill. Víctor García 47.)
Real Betis–Osasuna 3–0 (Guido Rodríguez 4., Pedraza 25., Alena 97.)
Getafe–Villarreal 1–3 (Duro 80., ill. Cazorla 66., 85. – mindkettőt 11-esből, Rubén Pena 93.)
Athletic Bilbao–Sevilla 1–2 (A. Capa 29., ill. Banega 70., Munir 74.)
Eibar–Leganés 0–0

Mallorca–Levante 2–0 (Cucho 40., Kubo 84.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 35 24 8 3 64–21 +43 80
2. FC Barcelona 35 23 7 5 79–36 +43 76
3. Atlético Madrid 35 16 15 4 47–26 +21 63
4. Sevilla 35 17 12 6 51–34 +17 63
5. Villarreal 35 17 6 12 57–45 +12 57
6. Getafe 35 14 11 10 43–34 +9 53
7. Real Sociedad 35 15 6 14 53–46 +7 51
8. Granada 35 14 8 13 45–42 +3 50
9. Valencia 35 13 11 11 45–51 –6 50
10. Athletic Bilbao 35 12 12 11 39–31 +8 48
11. Osasuna 35 11 12 12 40–50 –10 45
12. Levante 35 12 7 16 42–49 –7 43
13. Betis 35 10 11 14 47–55 –8 41
14. Valladolid 35 8 15 12 29–39 –10 39
15. Celta Vigo 35 7 15 13 34–44 –10 36
16. Eibar 35 9 9 17 34–51 –17 36
17. Alavés 35 9 8 18 32–53 –21 35
18. Mallorca 35 9 5 21 37–59 –22 32
19. Leganés 35 6 11 18 25–49 –24 29
20. Espanyol 35 5 9 21 27–55 –28 24
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik