Real Madrid: az Arsenal legjobbját szemelték ki – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2022.06.08. 14:52
null
Jó igazolás lenne Saka a Real Madridnak? (Fotó: Getty Images)
Brit sajtóhírek szerint a Real Madrid labdarúgócsapata az Arsenal 20 éves szélsőjét, Bukayo Sakát szerződtetné a nyáron.

 

A Real Madrid mellett állítólag a Manchester City és a Liverpool FC is érdeklődik az Arsenal szupersztárja, Bukayo Saka iránt.

Miután az Arsenalnak nem sikerült bejutni a Bajnokok Ligája csoportkörébe, csak idő kérdése volt, mikor jönnek Európa óriásai a 20 éves szélsőért. Sakának egyébként még két évig van szerződése az Arsenalnál, s az észak-londoniak minden bizonnyal megtartanák egyik legjobb játékosukat.

A mögöttünk hagyott idényben Saka nagyszerűen játszott Mikel Arteta csapatában, 11 gólt szerzett és 7 gólpasszt osztott ki a Premier League-ben. Remek teljesítménye után biztosan mélyen zsebbe kell nyúlni a kluboknak, ha azt szeretnék, hogy az Arsenal meghallgassa az ajánlatokat – állítólag a fővárosiak 90 millió euró alatt minden összeget visszadobnak.

A Transfermarkt szerint Saka piaci értéke nagyjából 65 millió euró. A CIES Football Observatory szerint viszont 100.2 millió euró.

A Real Madridnak egyébként nem jönne rosszul egy jobb oldali szélső a támadósorban – Vinícius Júnior és Benzema helye nem kérdéses elöl, a jobb oldalon viszont a Bajnokok Ligája döntőben is az alapvetően középső középpályás Federico Valverdének kellett játszani.

Az már biztos, hogy Gareth Bale távozik Madridból, s Lucas Vázquez jövője is erősen kérdéses a Realban, így jelenleg nincs túl sok opciója Carlo Ancelottinak a pálya jobb oldalán. Természetesen a „királyiak” első számú opciója Kylian Mbappé volt erre a posztra, ám mint tudjuk, a francia világklasszis végül elfogadta a Paris Saint-Germain szerződéshosszabbítási ajánlatát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik