Real: Ha elmegyek, nem fogok egy évig vakációzni - Mourinho

Vágólapra másolva!
2012.12.05. 18:17
null
Csapata nyert, a megy vagy marad kérdéskörben pedig lubickolt Speciel One (Fotó: Reuters)
A spanyol Real Madrid labdarúgócsapatának szakvezetője, José Mourinho együttese tegnapi BL-győzelmét követően – az eredménytől függetlenül második helyen továbbjutó csapata 4–1-re nyert otthon a holland Ajax ellen – leginkább esetleges nyári távozásáról szóló kérdésekre kellett választ adjon. A portugál tréner lubickolt a kihívásban, úgy mondott sokat, hogy közben nem mondott semmit. És közben még oda is mondott...

 

„Ha elmegyek, akkor nem fogok egy évig vakációzni. Inkább majd dolgozok. És ha nem itt, akkor máshol” – utalt Mourinho egyszerre munkamániájára, és pörkölt oda egyet egyik nagy „ellenlábasának”, az önmagát szabadságoló Pep Guardiolának.

A portugál tagadta, hogy ebben a témában bármiféle nyomás lenne rajta, arra a kérdésre pedig, hogy visszatér-e Angliába, és ott vállal munkát – erre többször célzott már korábban, hogy szívesen dolgozna ismét a Premier League-ben –, a következőképpen válaszolt: „Bárhol. Talán Hollandiában.”

A francia újságírók leginkább a párizsi jövőjét firtatták. A PSG-nél már korábban nyilatkoztak arról, hogy szívesen látnák Mourinhót, míg a spanyol sajtó madridi utódjelöltjei között elsőként pont azt a Carlo Ancelottit nevesítette, aki a párizsiakat igazgatja szakmailag. Mourinho szokott stílusában ironizált.

„A spanyol újságokban olvastam, hogy Ancelotti irányítja a Madridot. Ez két dolgot jelenthet: vagy együtt dolgozunk a Realnál, vagy elcseréljük a munkánkat.”

Az újságírók kíváncsiak voltak arra is, hogy a PSG megfelelő motivációval bír-e a portugál számára. „Igen, abban az esetben, ha a BL-ben szerepel” – fogta kurtára és egyértelműre a választ Mourinho.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik