Real: Ancelotti és Löw is jelölt Mourinho utódjának - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2012.12.04. 09:58
null
Ancelottié (balra) az első opció, a második Löwé (Fotó: Reuters-montázs)
A spanyol Real Madrid labdarúgócsapatánál a lehető legdiszkrétebben kezelik az edzőkérdést. A spanyol sajtó által megszellőztetett – egyelőre hivatalos forrásból meg nem erősített – hír már bejárta a világot, és erről honlapunk is beszámolt: José Mourinho a nyáron távozik a csapat éléről. A madridi hírekben naprakész Marca című napilap már azt is tudja: Carlo Ancelotti az első számú kiszemelt, a második helyen pedig Joachim Löw áll.

 

Ancelotti mellett szól érvként, hogy Florentino Pérez klubelnök – aki edző-ügyben lényegében az első és az utolsó szót is kimondja – már 2008-as visszatérése során kiszemelte magának az olasz szakembert, aki játékosként és trénerként is sikeresnek bizonyult, bár utóbbi két állomáshelyén nem igazán tudta teljesíteni a kitűzött célokat.

A vele csak vergődő angol Chelsea már nélküle lett BL-győztes, míg a francia PSG a milliós befektetések ellenére az előző idényben lemaradt a bajnoki címről, a most zajló szezonban pedig a 15. fordulót követően nincs dobogós helyen. Érdekesség a PSG-vonallal kapcsolatban, hogy a hírek szerint a francia klubnál meg tárt karokkal várják Mourinhót.

Löw neve is felmerült már korábban Madridban, még az ősz elején, amikor az edzőkrízis első jelei mutatkoztak. Javára írják, hogy a német válogatott szövetségi kapitányaként együttese kimondottan látványos támadófutballra képes, ami nem megvetendő dolog egy Realnál sem. Viszont nem ismeri a nyelvet, és közel egy évtizede dolgozik a német válogatott mellett, így eltávolodott a klubfutball mindennapos elfoglaltságától. Eddig nemzetközi mércével mérve közepesen nagyobb kluboknál – VfB Stuttgart, Fenerbahce, Austria Wien – sem dolgozott tovább vezetőként egy-egy idénynél, márpedig egyik sem mérhető a „királyiakhoz".

A keresett edzőnek a következő kritériumoknak kell megfelelnie: tudnia kell együtt dolgozni klasszisok sokaságával; a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában egyszerre kell a hagyományok szellemében kiemelkedőt nyújtania; el kell viselnie, és megfelelően kell kezelnie az ezzel járó nagy nyomást; kerülnie kell a sajtóval és a világgal szembeni hadviselést. Utóbbi speciel Mourinhónak kimondottan gyenge pontja volt.

A Real Madrid ma este a holland Ajaxszal játszanak BL-meccset, a spanyolok számára tét nélküli találkozót megelőző keddi sajtótájékoztatón másról sem szólt, csak Mourinhóról, és az ő esetleges távozásáról. A portugál azonban nem adta ki magát, de a klubját sem...

"Kérdezzék meg Florentinót, hogy elégedett-e velem. Mert nekem nincs semmilyen problémám."

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik