Pellegrini: Nem szólhattam bele az átigazolásokba

Vágólapra másolva!
2010.05.27. 10:36
null
Pellegrini ideje lejárt a Real Madridnál (Fotó: Action Images)
Manuel Pellegrini nem lepődött meg azon, hogy Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke tegnap bejelentette: a chilei szakember nem marad a csapat vezetőedzője. Pellegrini úgy nyilatkozott, már hetek óta tudta, hogy mennie kell. Elmondta, nem volt beleszólása az átigazolásokba, és tavaly nyáron nem akarta elengedni Wesley Sneijdert és Arjen Robbent. Jorge Valdano szerint nem az edző, hanem a klub projektje bukott meg.

Manuel Pellegrini sorsa tegnap eldőlt, miután Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke bejelentette, hogy leváltja a chilei szakembert, és José Mourinho lesz az új vezetőedző. A „királyi gárdát" a klub történetének legmagasabb pontszámával a spanyol bajnokság második helyére vezető tréner a Cadena SER El Larguero című műsorának nyilatkozott menesztése után.

LAPORTA SZERINT MOURINHO MÉG MINDIG BARCÁS EGY KICSIT

Joan Laporta, a Barcelona elnöke is kommentálta José Mourinho érkezését a Real Madridhoz. A katalán klub vezetője szerint a portugál szakember – aki korábban a Barca segédedzőjeként dolgozott – még mindig szimpátiát érez a Barcelona iránt.

 

„Mourinho nagyon jól érezte magát Barcelonában, és a karrierje néhány pillanatában igazi barcás volt. Nem is véletlen, hogy az egyik fia a Barcelona szurkolója" – mondta Laporta, aki azt is elárulta, David Villát a Real Madrid is meg akarta szerezni.

„Azt szerettem volna, hogy Sneijder és Robben is a csapatnál maradjon, de nem volt beleszólásom az átigazolásokba. Így Cristiano Ronaldo, Kaká és a két holland sorsáról sem dönthettem" – jelentette ki Pellegrini.

„A Real Madridnál az edzőnek nincs beleszólása abba, hogy meghatározza, kikre van szüksége az együttesnek. De a csapat összeállításába soha nem avatkozott bele a vezetőség, én döntöttem el, hogy ki játszik" – tette hozzá a chilei szakember.

A spanyol sajtó már hetekkel ezelőtt arról számolt be, hogy Pellegrininek távoznia kell a megszerzett trófea nélkül zárt szezon végén, és a szakember is tisztában volt vele, hogy nincs maradása.

„Már hosszú ideje számítottam arra, hogy leváltanak a vezetőedzői posztról. Amikor megláttam az elnököt, kezet nyújtottam neki, és azt mondtam, hogy megtiszteltetés volt a Real Madridot irányítani. Nem sikerült teljesítenem, amit elvárt, de nagyon nehéz így fenntartani a kapcsolatot. Nehéz idény van a hátunk mögött. Mielőtt idejöttem, mérlegeltem az előnyöket és a hátrányokat, és úgy éreztem, felkészült vagyok a feladatra."

Pellegrini azt is elárulta, hogy a Real Madrid elnökével szinte semmilyen kapcsolatban nem volt, mivel majd' egy éve nem beszélt vele, helyette Jorge Valdano általános igazgatótól tudta meg a klub vezetőségének elvárásait.

MÁR MA BEMUTATJÁK MOURINHÓT?
A madridi Marca napilap szerint akár már ma bemutathatják José Mourinhót a Real Madrid újdonsült vezetőedzőjeként. Az újság elképzelhetőnek tartja, hogy a portugál tréner ma már hivatalosan felbontja a szerződését az Interrel, és utána Madridba utazik.

„Jorge Valdanóval tartottam a kapcsolatot a vezetők közül. Tőle tudtam meg, hogy mi történik a klub vezetőségénél, vele beszéltem meg mindent. Florentino Pérezről nem mondhatok rosszat és jót sem, mivel nem ismerem személyesen. Augusztus óta nem beszéltem vele. Szívesen megismertem volna, mint a klub elnökét, és örültem volna, ha ő is jobban megismer, mint edzőt" – mondta Pellegrini.

„A Real Madrid keretével elégedett voltam. Néhány ember hiányzott a csapatból, de a Real Madrid edzőjének nagyobb szerepet kellene kapnia a keret kialakításában. Ám miután Sneijder és Robben távozott, nem tértem vissza erre a témára."

VALDANO: NEM PELLEGRINI, HANEM A PROJEKT BUKOTT MEG

Jorge Valdano, a Real Madrid általános igazgatója az Onda Cero rádiónak elmondta, azért választották Mourinhót a csapat élére, mivel erős kezű vezetőedzőre van szüksége a blancóknak.

 

„A Real Madridnak erős vezetőre van szüksége, és José Mourinho ezt képviseli. Könnyebb volt Mourinho érkezéséről megegyezni, mint Pellegrini maradásáról, ezért döntöttünk így. Az edző leváltása nem jelenti azt, hogy nekem is távoznom kell. Tudom, miért vagyok felelős, és hogy milyen a kapcsolatom a vezetőséggel. Az egész klubot zavarja a sikertelenség, de nem Pellegrini csődjéről van itt szó, hanem a projektünk megbukásáról. Pellegrini igazi profiként viselkedett, de a körülmények nem segítették" – mondta Valdano.

 

„Mourinhót szerződés köti az Interhez, de kijelenthetjük, hogy érdeklődünk iránta, és a Real Madridnál fog dolgozni a következő szezonban. Ez az, amit Mourinho szeretne, és már ki is fejezte ebbéli szándékát, ahogy klubunk is megtette ugyanezt. Mourinho felel meg leginkább az elvárásainknak, mivel a Real Madridnak Európa legjobbjai között kell lennie" – jelentette ki Valdano, aki szerint Mourinho gyorsan beilleszkedik majd a klubnál.

 

Az általános igazgató azt is elmondta, hogy ezen a nyáron is érkeznek új játékosok a „királyi gárdához". Valdano hozzátette, Florentino Pérez szándékosan tartja magát távol a Real Madrid első csapatától és edzőjétől, mivel ezt a feladatot a klub szakembereire bízza.

 

Kérdés, hogy Mourinho – akiről korábban olyan hírek is megjelentek, hogy csak akkor igazol Madridba, ha Péreznek kell beszámolnia, és Jorge Valdano nem szól bele a csapat ügyeibe – mit szól majd mindehhez.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik