Salma Paralluelo (Fotó: FC Barcelona)

 

A spanyol apuka és egyenlítői-guineai anyuka gyermekeként Zaragozában született Salma Paralluelo idén nyárig versenyszerűen futballozott és atletizált is, és talán azért sem akart mostanáig végleges és megmásíthatatlan döntést hozni a pályafutásáról, mert mindkét sportágban sikeres volt.

Futballozni szülővárosában kezdett el, 2018-ban tagja volt a tavasszal Európa-bajnoki, majd ősszel világbajnoki címet nyerő spanyol U17-es válogatottnak. A következő nyáron, 2019-ben, 15 évesen a Villarrealhoz igazolt, amely hozzájárult ahhoz, hogy labdarúgó-karrierjével párhuzamosan a Playas de Castellón nevű egyesületben tovább atletizáljon. Abban az évben 400 méteres gátfutásban és vegyes váltóban is aranyérmet nyert az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), valamint részt vehetett a glasgow-i felnőtt fedett pályás Európa-bajnokságon. 2020-ban 57.36 másodpercet futott 400 gáton, ezzel a 18 éven aluliak között a mai napig övé a spanyol országos csúcs. Egy évvel később a Villarreallal feljutott a helyi első osztályba.

Salma Paralluelo (64) 2021 februárjában egy madridi versenyen (Fotó: Getty Images)

Az első (igen jelentős) törés tavaly áprilisban érkezett el a pályafutásában, elszakadt az elülső keresztszalag a bal térdében, így a tokiói olimpiát kénytelen volt kihagyni. Ekkor kezdett el eltávolodni az atlétikától. „A futballedzésekhez néhány hónapon belül visszatérhetett, de az atlétikához sokkal hosszabb felépülési időre volt szüksége. A két sportágat sosem volt könnyű összeegyeztetni. Amikor a sérülését megelőzően fáradtan érkezett a meccsekről, akkor nem tudtunk jó edzésmunkát végezni, mert a regenerációjára kellett koncentrálnunk” – mondta Félix Laguna, Paralluelo gyerekkori edzője az El Paísnak.

Miután a fiatal sportoló visszatért a súlyos sérüléséből, idén májusban kivételes bravúrt hajtott végre az egyik hétvégén: szombaton U20-as országos bajnoki címet nyert csapatban a futópályán (mégpedig egy olyan különleges versenyszámban, amelyben a váltó két férfi tagja 800 és 400, a két női 600 és 200 métert futott), majd kevesebb mint 24 órával később a Villarreal az ő két góljával győzte le 2–0-ra a Real Betist a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban.


Paralluelo még egy gólt lőtt a spanyol bajnokságban tavasszal, azt épp a Barcának

A 168 centiméter magas Paralluelót az atlétikát tekintve a következő másfél hónapban már elkerülték az újabb sikerek, a futballpályafutásában viszont olyan megtiszteltetés érte, amire talán még ő maga sem számított: Jorge Vilda, a spanyol női A-válogatott szövetségi kapitánya beválogatta az Európa-bajnoki keretbe. „Különleges labdarúgó, ő a jövő játékosa. Kiválóak a technikai kvalitásai” – mondta róla a szakember. Mindkettejük balszerencséjére azonban Paralluelónak megsérült a talpa, így nem lehet ott a jelenleg is zajló kontinensviadalon.

Mindenesetre az a tény, hogy a küszöbére került annak, hogy bemutatkozhasson a nemzeti csapatban, megerősíthette az ifjú hölgyet abban, hogy a labdarúgásban képzeli el a jövőjét. Laguna úgy vélekedett, ha Paralluelo nem összpontosít minden idegszálával az atlétikára, akkor valóban jobb, ha inkább a futball mellett teszi le a voksát: „A labdarúgásban sokkal inkább versenyképesebb lehet, mert nincs kitéve akkora fizikai igénybevételnek. Az atlétika teljesen más. Azok a lányok, akiket könnyedén lefutott, mára lehagyták, mert hetente több alkalommal is százszázalékos erőbedobással tudnak edzeni. Ahhoz, hogy újra azon a szinten tudjon versenyezni, ahová tartozik, rengeteget kellene készülnie. Azt mondta nekem, »ha ilyen nagy az ára annak, hogy visszamenjek atletizálni, akkor a futballt választom«. Sok szerencsét kívántam neki, a döntés joga őt illeti, de amennyiben szeretné, még mindig folytathatná az atlétikát. Ha a következő két olimpiai ciklusra rászentelne még öt évet (2024-ben Párizsban, 2028-ban Los Angelesben rendeznek ötkarikás játékokat – a szerk.), biztos vagyok benne, hogy éremért küzdhetne, és utána huszonnégy-huszonöt évesen még mindig lenne elég ideje ahhoz, hogy labdarúgásban kibontakoztassa a tehetségét.”

Laguna nézőpontja azonban nem volt kompatibilis az FC Barcelona elképzelésével. A katalán klub azzal a feltétellel ajánlott szerződést Paralluelónak, hogy az atlétikai pályafutását befejezi, és innentől kezdve csak és kizárólag a futballra koncentrál. A játékos ezt elfogadta.

„Nehéz volt feladnom az atlétikát, de meg kellett tennem ezt a lépést, és ennél jobb helyre nem is kerülhettem volna” – mondta a támadóposztokon bevethető Paralluelo, miután aláírt a Barcához.

A döntés tehát megszületett. Néhány év múlva kiderülhet, hogy a jó döntés született-e meg…

Paralluelo rajtállásban – ezzel a montázzsal jelentette be új játékosa szerződtetését az FC Barcelona


Salma Paralluelo (sárgában) az új idényben már a Barcát erősítheti (Fotó: AFP)