Nincs a listán a Real Madrid, dominál a Sevilla és a Villarreal

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.08.23. 20:03
null
Lionel Messi, Rodrigo De Paul és Ángel Di María: csak nagyon rövid ideig voltak egyszerre a La Ligában (Fotó: AFP)
Ki hitte volna pár éve, hogy ennyire visszaszorul a játékosvásárlás a La Liga csapatainál, korábban a kisebb klubok is vígan költötték a tízmilliókat, most a legnagyobbaktól csak az Atlético Madrid utalt jelentősebb összeget más klubnak, a Barcelona a saját „fél” játékosát vásárolta meg végleg, a Real Madrid pedig eladóként villogott ezen a nyáron. Nyári tízes vételi toplistánk következik.

10. Carles Alená, a Barcelonától a Getaféhez, 5 millió euróért

Listánk utolsó helyére futott csak be Alená, akit boldogabb időkben talán el sem adtak volna a katalánok, ilyen kevés pénzért meg pláne, és ha játszott volna még fél évet nevelőklubjában, legalább 35 millióig szalad fel az értéke. De másként döntöttek, mivel most nagyon kellett a pénz, akciós áron eladták a középpályást. De körültekintően: a következő vételár fele a mostani eladóé, és vissza is veheti őt a Barca. Alená másik komoly kérője a Valencia volt, de ott most ötmillió euró előteremtése is túl nagy feladat, José Gayát pedig nem adták oda érte cserébe, érthető módon. A Barcelona igyekezett mindenre figyelni, Alenát csak oda adhatja el a Getafe, ahová a Barca is jónak látja. A szerződése jövőre lejárt volna, az aláírási pénze kétmillió euró lehetett a spanyol sajtó szerint. Itt jegyeznénk meg, hogy Alená édesapja is futballozott anno, de csak a másodosztályig jutott, a futballista ügyeit pedig ügynökként a Carles Puyol, Iván de la Pena, Ramón Sostres hármas viszi, ők irányították Eric Garcíát a Barcelonához.

9. Ludwig Augustinsson, a Werder Brementől a Sevillához, 5.5 millió euróért

A svéd balhátvéd közel kétszer annyit ér, mint amennyiért megvette a Sevilla, ráadásul jó korban lévő, rutinos, 36-szoros válogatott játékossal erősödött az Európa-liga egyik királya. Két Európa-bajnokságon és egy világbajnokságon is láthattuk a svédet, aki ráadásul a szabadrúgások mestere is, és a középpályán is jól érzi magát: duplán jól jár vele a vevő. Augustinsson az Eb idején kijelentette, nem akar a 2. (Zweite) Bundesligában szerepelni, az első ajánlatot a Galatasaray tette érte, de az csak hárommillió euróról szólt. A németek előbb 10, majd 7.5 milliót kértek érte, például a Napolitól. Augustinsson Sevillában Marcos Acuna riválisa lesz, a válogatottban riválisa öccse, Jonathan Augustinsson (Rosenborg) is.

8. Ante Budimir, a Mallorcától az Osasunához, 8 millió euróért

Meglepetés a horvát támadó és a vevő neve is a lista viszonylag előkelő helyén, de ilyen időket élünk. A Mallorca 2.2 millióért vette a most 30 éves csatárt, tavaly október 5-én adta kölcsön, opciósan. Két nap múlva a válogatottban is bemutatkozhatott a LASK, a St. Pauli, a Crotone és a Sampdoria későn érő játékosa, aki aztán 33 mérkőzésen 12 gólt ért el klubjában. A fejlődése egyébként is óriási, tíz éve a HNK Gorica 20 ezer euróért adta el az Inter Zapresicnek, ezen a nyáron szerepelt az Eb-n. Az Osasuna nem a látványos támadójátékáról híres, Budimir házi gólkirály lett, a második helyen Roberto Torres végzett hét találattal, héttel több mérkőzésen. A nyolcmilliós árat a kölcsönadási szerződés tartalmazta, ám a következő vételár egynegyede a Mallorcáé lesz. Érdekes, hogy Budimir az Osasuna abszolúte vételi rekordja, a második helyen három játékos „hegyel” holtversenyben: Rubén García, Dady és Maszud Sodzsaj. 2025-ig kötött szerződést a 190 centiméter magas támadó, akit karrierje során tízszer adtak el, és négyszer adtak kölcsön. A kivásárlási ára 20 millió euró a La Liga-csapatoknak, másodosztályba már 9 millióért vihetik. Csak az érdekesség kedvéért: tavaly a nyolcadik helyen Geoffrey Kondogbia állt, 15 milliós vételárral, a megelőző évben Rodrygo a nyolcadik 45 millióval, őelőtte Álvaro Odriozola 30 millióval, azt megelőzően pedig Luis Muriel 24.5 millióval...


7. Emerson (Royal), a Betistől a Barcelonához, 9 millió euróért

A meglepetések nyarán a Barcelona topvétele egy brazil védő lett, aki felidézte a régi jó kettős játékjogokat, amelyeket a brazilok, a portugálok és az olaszok vittek tökélyre a 2010-es évekre. Érdekes pályaívet fut a jobbhátvéd, akit 2018-ban 1.18 millióért vett meg az Atlético Mineiro a Ponte Pretától, bő fél évre rá a Barcelona 12 millió euróért szerezte meg, és feleennyiért azonnal kölcsönadta a Betisnek, ahonnan most tért vissza, kilencmillióért. Hogy miért járt jól a katalán klub? Emerson, aki a sok névrokona miatt egy idő óta Emerson Royalként közismert, még 2019-ben bemutatkozhatott a felnőttválogatottban, a liga egyik legjobb szélső védője lett, értéke a Transfermarkt szerint 50 ezer euróról (!) 25 millió euróra nőtt. Brazíliából anno az Arsenal, a Liverpool és a Borussia Dortmund is elhozta volna, tavaly a Bayer Leverkusennel, a Dortmunddal, az Evertonnal, a Newcastle Uniteddel és a Tottenhammel, most nyáron a Bayern Münchennel és az Interrel is szóba hozták, de a Barcelona jelenlegi anyagi helyzetében, Sergi Robertóval és Sergino Desttel a keretében is ragaszkodott hozzá – ez nem lehet véletlen! A következő vételár ötöde a Betisé lesz, ha még most augusztusban eladja a Barca, akkor a fele – ha a kölcsönadási opcióban rögzített kilencmillióért nem vette volna vissza a Barcelona, akkor ugyanilyen feltételekkel részesedett volna Emerson eladásából. Az opció lehívásáról május 31-ig kellett dönteni.


6. Gonzalo Montiel, a River Plate-től a Sevillához, 11 millió euróért

Újabb érdekes transzfer: a sevillaiak nagyon jól jártak, mert jutányos áron jutottak a 24 éves, 12-szeres válogatott középső és jobb oldali védőhöz, jobb oldali középpályáshoz, aki négyszeresen jól járt az átigazolással, mert annak 20 százaléka az ő zsebébe került – a River vigasza a 15 százalékos továbbadási opció, amely, ismerve a vevőt, igencsak nagy lehetőség. Montiel egyébként azért kapott részesedést a vételárból, mert a játékjoga ötöde az ő tulajdona volt. Dél-Amerikában mindennapos az ilyesmi, egy-egy átigazolást igencsak ki tud cifrázni, hogy olykor három-négy félnek is fizet a vevő. A Riverhez 2022 végéig kötötte szerződés, ennyi volt a kivásárlási ára, amit most kifizettek. „Cachete”, azaz „Nagy dumás” Montiel friss Copa América-győztesként költözött Sevillába, ahol több honfitársa is várta a csapatban, de nyelvi problémái egyébként sem lesznek.


5. Boulaye Dia, a Reimstől a Villarrealhoz, 12 millió euróért

Diát kevesen ismerték Spanyolországban, pedig párszoros szenegáli válogatott. A középcsatár, jobbszélső Dia négy éve ingyen igazolt a Plastics Vallée FC-től a Jura Sud csapatához, a negyedosztályban szerzett 17 góljára felfigyelt a Reims, amely megvette a tartalékokhoz. Dia 21 éves volt ekkor, a felnőttek között három, hét, majd 14 bajnoki góllal fejezte be az idényt. Legutóbb a 10. fordulóban még vezette a Ligue 1 góllövőlistáját, erre már a Villarreal is vevő volt. A Transfermarkt szerint 8 alkalommal szerepelt jobbszélsőként, és ezen alkalmakkor összesen hét kanadai pontot szerzett, új csapatában első tétmérkőzését a Chelsea ellen vívta az európai Szuperkupában, középcsatárként kezdett, és gólpasszal jeleskedett. A nyáron a Lipcsével is szóba hozták, gyerekkorában a St.-Étienne hívta meg próbajátékra, de nem jutott el odáig, mert lerobbant a család autója, később rendszeresen edzett az Olympique Lyonnal, ám ott meg szerződést nem kapott.

4. Juan Foyth, a Tottenhamtől a Villarrealhoz, 15 millió euróért

A következő helyre is a „sárga tengeralattjáró” úszott be, egy sokkal ismertebb játékossal. Az ideális felépítésű középső és jobb oldali védő, szűrő talán túl korán került a Tottenhamhez, hiszen még tizenéves volt, a londoniaknál nem is tudott alapemberré válni. Kölcsönadták Vila-Realba, miután meghosszabbították a szerződését 2023-ig, a La Ligában már sokkal többet játszott a védő, ámbár néha meglepően nagyokat hibázik, akár két csodálatos megoldás között. A kölcsönadás tartalmazott egy 15 milliós opciót, ezt léptették életbe. Egykor az angolok a PSG orra elől halászták el a most 23 esztendős Foythot, a franciák 9.5 milliós ajánlatára rálicitált a Tottenham, amely kétmilliós nyereséggel zárta a Foyth-ügyet a transzferdíjak tekintetében. A játékos a Tottenhamben 2017 és 2020 között összesen 32-szer lépett pályára, az argentin válogatottban ezen idő alatt pedig tízszer!

3. Rafa Mir, az Huescától a Sevillához, 16 millió euróért

Egykoron a Murcia, az Elche, az Albacete és az RCD Mallorca csapataiban játszott az 51 esztendős Magín Mir Martínez, középhátvédként, az 1997-ben született fia, Rafael Mir Vicente csatárkodik, és nem is akárhogyan, elvégre 2009 és 2011 között a Barcelona játékosa volt, majd egy rövidke murciai kitérő után leigazolta a Valencia, az ottani tartalékból pedig a Wolverhampton kétmillió euróért. Természetesen túl nagy ugrás lett neki a Premier League, kölcsönben a Nottingham Forestben nem remekelt, a Las Palmasban viszont már voltak jobb időszakai, de az Huescában lendült igazán formába, 57 mérkőzésen 25 gólt szerzett ott. A „farkasok” között csak négyszer szerepelt, összesen 106 percet játszva, de odahaza szem előtt maradt, a spanyol U21-es és olimpiai válogatottban 16 mérkőzésen nyolcszor volt eredményes (a tokiói tornán sokadmagával bronzcipőt szerzett). A nyáron az Inter, a Betis és az Atlético Madrid is hívta, de végül a Sevilláé lett, tisztes áron (amelynek egyik nyertese a 12 milliós opciót beváltó, majd Mirt tovább is adó Huesca). Mir 2018 elején majdnem a Real Madridhoz került, de a Wolves négyszer annyit ajánlott (mert Nuno Espírito Santo emlékezett rá Valenciából), és nyert. Az idei licitben az Atlético tízmillió eurót és bónuszokat kínált csupán, és nem nyert. Mir wolverhamptonos időszaka nem múlt el nyomtalanul, a klub „házi ügynöke”, a nagy Jorge Mendes viszi immáron az ügyeit. A portugál szuperügynök a nyár elején a 12 milliós opciót felajánlotta a Barcelonának, az ismert okok miatt azonban esélytelenül.


2. Arnaut Danjuma, a Bournemouthtól a Villarrealhoz, 23.5 millió euróért

Két éve is meglepően nagy összegű üzlet lett volna ez, most különösen az, és ne feledjük, a nemzetközi futballban teljesen ismeretlen szélsőt az angol másodosztályból vette meg az El-menő spanyol klub. A sokáig Lagosban élő, 1997-es születésű Danjuma a PSV neveltje, de négy éve az eindhoveniek ingyen lemondtak róla, a NEC már 2.8 millióért adta el az FC Bruges-nek, az két évvel ezelőtt 16.46 millióért a Bournemouthnak – ekkor már holland felnőttválogatottként. Nijmegenben 46 mérkőzésen 31, Bruges-ben 25 mérkőzésen tíz, Angliában 52 találkozón 25 kanadai pontot tett be a közösbe, ezért a Villarreal megdöntötte a klubrekordot, a korábbi legdrágább érkezője Paco Alcácer volt, akit 23 millióért vettek (bár a Marca szerint a mostani összegből kétmillió a bónusz, 1.5 millió pedig az aláírási és ügynöki pénz). A Bournemouth által fizetett összeg tíz százaléka a NEC-é lett, akkoriban a Milan is érdeklődött iránta. Danjuma jobblábas, de a középpálya és a támadósor mindkét szélén bevethető, jobblábasként leginkább a bal oldalon játszatják. Új klubjában a nyolcvanas éveket idéző színpompás videóban mutatták be a nem létező negyedik számú mez „kapcsán”. Édesapja holland, édesanyja nigériai, a teljes neve Arnaut Danjuma Groeneveld, hajdanán Ronald Koeman alatt debütált az oranjében. Unai Emery jól igazolt a nyáron, a frontvonalba érkezett Gerard Moreno és Alcácer mellé B. Dia, a két szélső pedig Samuel Chukwueze és Danjuma lesz.

1. Rodrigo de Paul, az Udinesétől az Atlético Madridhoz, 35 millió euróért

A nyár legdrágább igazolása az argentin középpályás, aki már évekkel ezelőtt kinőtte az Udinesét, csak éppen az olaszok minden kérőt visszarettentettek az ötvenmillió fölötti vételárral. Most 35 milliót kaptak, az előző klubé, a Valenciáé ebből 15 százalék; anno tízmillióért került a Serie A-ba, ahol 177 mérkőzésen 33-szor volt eredményes, eggyel több gólpassz mellett, miközben védekező középpályásként, szélsőként és néha még középcsatárként is szolgálta a fekete-fehéreket öt ottani idénye alatt. 28-szoros válogatott, 27 éves, nagy fogás az Atlético számára. Az első bajnokin Saúl Níguez a bal szélen futballozott, De Paul a középső támadó középpályást, Thomas Lemart váltotta; a második mérkőzésen Saúl Níguez középen kezdett, majd kiment a bal oldalra, De Paul a jobb oldali középpályás Kieran Trippier helyére állt be, de nem az angol posztjára, mert középen játszott, és Marcos Llorente lépett vissza a jobb oldalra. Egyszóval Diego Simeone a kedvére variálhat, főleg, ha nem adja el Saúl Níguezt.

ÉRDEKES, hogy a két legnagyobb értékű nyári érkező David Alaba (55 millió euró) és Memphis Depay (45 millió euró) volt, mindketten ingyen igazoltak a La Ligába, a Real Madridhoz, illetve a Barcelonához, a Bosman-szabály alapján (Alaba, Alaba ügynöke és Alaba édesapja mesés vagyonokat kapott ennek örvén); Eric García játékjoga 20, Sergio Agüeróé 18 milliót ér a Transfermarkt szerint, ők is ingyen kerültek Spanyolországba. Erik Lamela játékjoga 15 millióra tehető, őt ingyen kapta meg a Sevilla a Tottenhamtől, a Bryan Gilért adott 25 millió eurón felül.

Ha már Gil: a fiatal szélső mellett olyan ikonok hagyták el a ligát, ráadásul ingyen, mint Lionel Messi és Sergio Ramos; Raphaël Varane-ért 40 millió eurót adott a Manchester United, Martin Ödegaardért pedig 35 milliót az Arsenal.

A Saldo oszlop mutatja a nyári átigazolási egyenleget (Előtte: kiadás, érkezők száma, bevétel, távozók száma. Fotó: Transfermarkt)
A Saldo oszlop mutatja a nyári átigazolási egyenleget (Előtte: kiadás, érkezők száma, bevétel, távozók száma. Fotó: Transfermarkt)

A LA LIGA ÁTIGAZOLÁSAI, 2021 NYARA

ALAVÉS
Érkezett: Hara Taicsi (Istra, ingyen), Florian Lejeune (Newcastle United, 4 000 000 euró), Mamadou Sylla (Girona, 1 150 000 euró), Miguel de la Fuente (Real Valladolid B, ingyen)
Kölcsönbe:
Manu García (Gijón), José Luis Rodríguez (Lugo), Javi Munoz (Mirandés), Saúl García (Gijón), Iván Martín (Villarreal), Mamadou Loum (Porto), Facundo Pellistri (Manchester United), Matt Miazga (Chelsea)
Távozott: Ramón Miérez (Eszék, kölcsön után végleg, 2 500 000 euró), Olivier Verdon (Ludogorec, kölcsön után végleg, 1 000 000 euró), Javi Munoz (Eibar, ingyen), Manu García (Arisz Limassol, i.), Jota Peleteiro (szl.), Burgui (szl.), Lucas Pérez (Elche, ingyen)
Kölcsönbe: José Luis Rodríguez (Gijón), Borja Sainz (Zaragoza), Hara Taicsi (St. Truiden)
Kölcsönből vissza:
Rodrigo Battaglia (Sporting CP), Florian Lejeune (Newcastle United), Facundo Pellistri (Manchester United), Inigo Córdoba (Bilbao)

ATHLETIC BILBAO
Érkezett: Álex Petxa (Sociedad B, ingyen), Nico Williams (Bilbao B)
Kölcsönből vissza: Dani Vivian (Mirandés), Kenan Kodro (Valladolid), Inigo Córdoba (Alavés)
Távozott: Iago Herrerín (szerződése lejárt), Ibai Gómez (szerződését felbontották), Kenan Kodro (MOL Fehérvár, ingyen)
Kölcsönbe: Inigo Vicente (Mirandés), Inigo Córdoba (Go Ahead Eagles), Unai López (Vallecano)

ATLÉTICO MADRID
Érkezett: Marcos Paulo (Fluminense, ingyen), Rodrigo de Paul (Udinese, 35 000 000 euró), Matheus Cunha (Hertha, 30 000 000)
Kölcsönbe: Benjamin Lecomte (Monaco), Antoine Griezmann (Barcelona, 10 000 000)
Kölcsönből vissza: Axel Werner (San Luis), Nicolás Ibánez (San Luis), Francisco Montero (Besiktas), Santiago Arias (Leverkusen), Nehuén Pérez (Granada), Ivan Saponjics (Cádiz), Víctor Mollejo (Mallorca), Rodrigo Riquelme (Bournemouth), Manu Sánchez (Osasuna)
Távozott: Nicolás Ibánez (Pachuca, 3 000 000 euró), Axel Werner (Elche, i.), Francisco Montero (Besiktas, 750 000)
Kölcsönbe: Vitolo (Getafe), Ivo Grbic (Lille), Manu Sánchez (Osasuna), Nehuén Pérez (Udinese), Marcos Paulo (Famalicao), Santiago Arias (Granada), Saúl Níguez (Chelsea, 5 000 000), Víctor Mollejo (Tenerife)
Kölcsönből vissza: Lucas Torreira (Arsenal), Moussa Dembélé (Lyon)

BARCELONA
Érkezett: Emerson Royal (Betis, 9 000 000 euró), Memphis Depay (Lyon, ingyen), Sergio Agüero (Manchester City, i.), Eric García (Manchester City, i.), Rey Manaj (Barcelona B)
Kölcsönbe: Yusuf Demir (Rapid Wien, 500 000), Luuk de Jong (Sevilla)
Kölcsönből vissza: Monchu (Girona)
Távozott: Júnior Firpo (Leeds United, 15 000 000), Jean-Clair Todibo (Nice, kölcsön után végleg, 8 500 000), Juan Miranda (Betis, kölcsön után végleg, i.), Matheus Fernandes (Palmeiras, i.), Lionel Messi (PSG, i.), Sergio Akieme (Almería, 3 500 000), Konrad de la Fuente (Marseille, 3 000 000), Carles Alená (Getafe, kölcsön után végleg, 5 000 000), Monchu (Granada, i.), Ilaix Moriba (Leipzig, 16 000 000), Emerson Royal (Tottenham, 25 000 000)
Kölcsönbe: Trincao (Wolverhampton), Miralem Pjanic (Besiktas), Antoine Griezmann (Atlético Madrid, 10 000 000), Rey Manaj (Spezia, 300 000)

BETIS
Érkezett: Juan Miranda (Barcelona, kölcsön után végleg, i.), Youssouf Sabaly (Bordeaux, i.), Rui Silva (Granada, i.), Germán Pezzella (Fiorentina, 3 500 000), Rodri Sánchez (Betis B)
Kölcsönbe: Willian José (Real Sociedad), Héctor Bellerín (Arsenal)
Kölcsönből vissza: Rober González (Las Palmas), Édgar González (Oviedo)
Távozott: Emerson Royal (Barcelona, 9 000 000), Aissza Mandi (Villarreal, i.), Sidnei (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Dani Martín (Málaga), Loren Morón (Espanyol)

CÁDIZ
Érkezett: Santiago Arzamendia (Cerro Porteno, 2 100 000), Tomás Alarcón (O'Higgins, 2 000 000), Jeremías Ledesma (Rosario, kölcsön után végleg, 1 800 000), Varazdat Harojan (Asztana, i.), Álvaro Jiménez (Albacete, 700 000), Rubén Sobrino (Valencia, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe:
Víctor Chust (Real Madrid B), Florin Andone (Brighton)
Kölcsönből vissza: David Mayoral (Hermannstadt), José Matos (Málaga), Sergio González (Tenerife), Nano Mesa (Logronés), Álvaro Giménez (Mallorca)
Távozott: Dani Sotres (Leonesa, i.), Augusto Fernández (visszavonult), José Matos (Burgos, i.), Pedro Alcalá (Cartagena, i.), Sergio González (Tenerife, i.), Caye Quintana (Slask Wroclaw, i.), Filip Malbaszics (szerződését felbontottáK)
Kölcsönbe: David Mayoral (Lugo), Álvaro Giménez (Real Zaragoza), Nano Mesa (Real Zaragoza), Jorge Pombo (Oviedo)
Kölcsönből vissza: Ivan Saponjics (Atlético Madrid), Jairo Izquierdo (Girona)

CELTA VIGO
Érkezett: Franco Cervi (Benfica, 4 00 000), Jose Fontán (Celta Vigo B), Javi Galán (Huesca, 4 000 000), Sergio Carreira (Celta B)
Kölcsönbe: Matías Dituro (Universidad Católica), Thiago Galhardo (Internacional, 600 000), Jeison Murillo (Sampdoria)
Kölcsönből vissza: Gabriel Fernández (Zaragoza), Okay Yokuslu (West Bromwich)
Távozott: Álvaro Vadillo (Espanyol, kölcsön után végleg, 1 800 000), Jozabed Sánchez (Málaga, kölcsön után végleg, i.), Juan Hernández (Alcorcón, i.), Sergio Álvarez (visszavonult), David Junca (Girona, i.), Facundo Ferreyra (szl.), David Costas (Oviedo, i.)
Kölcsönbe: Sergio Carreira (Mirandés), Gabriel Fernández (Juárez), Iván Villar (Leganés), Emre Mor (Karagümrük)
Kölcsönből vissza: Jeison Murillo (Sampdoria), Jorge Sáenz (Valencia), Aarón Martín (Mainz)

ELCHE
Érkezett:
Iván Marcone (Boca Juniors, kölcsönből vissza, 4 000 000), Lucas Boyé (Torino, kölcsönből vissza, 2 000 000), Enzo Roco (Karagümrük, i.), Pedro Bigas (Eibar), Johan Mojica (Girona, 1 200 000), Omar Mascarell (Schalke, i.), Axel Werner (Atlético Madrid, i.), Gerard Gumbau (Girona, i.), Lucas Pérez (Alavés, ingyen)
Kölcsönbe: Kiko Casilla (Leeds United), Darío Benedetto (Marseille)
Távozott: Nino (visszavonult), Dani Calvo (Oviedo, i.), Antonio Barragán (szl.), Víctor Rodríguez (szl.), Omenuke Mfulu (Las Palmas, i.), Miguel Cifuentes (Ibiza, i.), Luismi (Oviedo, i.)
Kölcsönből vissza: Johan Mojica (Girona), Paulo Gazzaniga (Tottenham)

ESPANYOL
Érkezett: Landry Dimata (Anderlecht, kölcsön után végleg, 2 200 000), Álvaro Vadillo (Celta Vigo, kölcsön után végleg, 1 800 000), Miguelón (Villarreal, kölcsön után végleg, 500 000), Sergi Gómez (Sevilla, 1 000 000), Aleix Vidal (Sevilla, i.), Lluís López (Real Zaragoza, i.)
Kölcsönbe:
Manu Morlanes (Villarreal), Loren Morón (Betis), Yangel Herrera (Manchester City)
Kölcsönből vissza: Mohamed Ezzarfani (Mirandés), Víctor Gómez (Mirandés)
Távozott: Lluís López (Zaragoza, i.)
Kölcsönbe: Matías Vargas (Adana Demirspor), Víctor Gómez (Málaga), Pol Lozano (Girona)

GETAFE
Érkezett: Sztefan Mitrovics (Strasbourg, 1 000 000), Carles Alená (Barcelona, kölcsön után végleg, 5 000 000), Jakub Jankto (Sampdoria, 6 000 000), Jonathan Silva (Leganés, 2 500 000)
Kölcsönbe: Vitolo (Atlético Madrid), José Macías (Deportivo Guadalajara), Sandro Ramírez (Huesca), Jorge Cuenca (Villarreal), Florentino (Benfica)
Kölcsönből vissza: Hugo Duro (Real Madrid B), Ignasi Miquel (Leganés), Jack Harper (Villarreal B)
Távozott: Amath Ndiaye (Mallorca, kölcsön után végleg, 4 000 000), Ángel Rodríguez (Mallorca, i.), Francisco Portillo (szl.), Xabi Etxeita (Eibar, i.), Marc Cucurella (Brighton, 18 000 000)
Kölcsönbe: Jack Harper (Santander), Hugo Duro (Valencia), Ignasi Miquel (Huesca)
Kölcsönből vissza: Cucho Hernández (Watford), Kubo Takefusza (Real Madrid), Szofian Sakla (Villarreal)

GRANADA
Érkezett: Luis Abram (Vélez Sarsfield, i.), Luís Maximiano (Sporting CP, 4 500 000), Rubén Rochina (Levante, i.), Carlos Bacca (Villarreal, i.), Monchu (Barcelona, i.), Sergio Escudero (Sevilla, i.), Ricard Sánchez (Atlético Madrid B, i.)
Kölcsönbe: Santiago Arias (Atlético Madrid)
Kölcsönből vissza: Antonín (Rayo Vallecano), Ramon Azeez (Cartagena)
Távozott: Roberto Soldado (Levante, 500 000), Rui Silva (Betis, i.), Fede Vico (Leganés, i.), Dimitri Foulquier (Valencia, 2 500 000), Ramon Azeez (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Antonín (Málaga), Adrián Marín (Famalicao), Ricard Sánchez (Lugo)
Kölcsönből vissza: Jesús Vallejo (Real Madrid), Yangel Herrera (Manchester City), Kenedy (Chelsea), Nehuén Pérez (Atlético Madrid), Domingos Quina (Watford)

LEVANTE
Érkezett: Enric Franquesa (Villarreal, 750 000), Roberto Soldado (Granada, 500 000)
Kölcsönből vissza: Pepelu (Guimaraes), Pablo Martínez (Mirandés), Hernani (al-Vahda), Koke (Mallorca)
Távozott: Cheick Doukouré (Leganés, i.), Rubén Rochina (Granada, i.), Tono García (Eibar, i.), Koke Vegas (szerződését felbontották), Sergio León (Valladolid, i.)

MALLORCA
Érkezett: Amath Ndiaye (Getafe, kölcsön után végleg, 4 000 000), Dominik Greif (Slovan, 2 500 000), Ángel Rodríguez (Getafe, i.), Jaume Costa (Villarreal, i.), Matthew Hoppe (Schalke, 3 000 000), Li Kang In (Valencia, i.),
Kölcsönbe: Pablo Maffeo (Stuttgart, 500 000), Rodrigo Battaglia (Sporting CP), Kubo Takefusza (Real Madrid), Fer Nino (Villarreal)
Kölcsönből vissza: Pablo Valcarce (Ponferradina), Igor Zlatanovic (Castellón), Stoichkov (Sabadell), Alex Alegría (Zaragoza)
Távozott: Ante Budimir (Osasuna, kölcsön után végleg, 8 000 000), Miquel Parera (Santander, i.), Igor Zlatanovic (Maccabi Netanya, i.), Fran Gámez (Real Zaragoza, i.), Pablo Valcarce (Burgos, i.)
Kölcsönbe: Braian Cufré (Málaga), Álex Alegría (Burgos), Alekszandar Trajkovszki (Aalborg)
Kölcsönből vissza: Murilo de Souza (Braga), Marc Cardona (Osasuna), Álvaro Giménez (Cádiz), Víctor Mollejo (Atlético Madrid), Koke Vegas (Levante)

OSASUNA
É
rkezett: Ante Budimir (Mallorca, kölcsönből vissza, 8 000 000), Jonás Ramalho (Girona, kölcsönből után végleg, 700 000), Kike García (Eibar, i.), Javi Martínez (Osasuna B), Cote (Eibar, i.)
Kölcsönbe: Manu Sánchez (Atlético Madrid), Javi Ontiveros (Villarreal)
Kölcsönből vissza: Jaume Grau (Tondela), Rober Ibánez (Leganés), Marc Cardona (Mallorca), Brandon (Leganés)
Távozott: Rubén Martínez (AEK Larnaca, i.), Adrián López (szl.), Facundo Roncaglia (Aris Limassol, i.), Brandon Thomas (Málaga, i.), Enric Gallego (Tenerife, i.)
Kölcsönbe: Marc Cardona (Go Ahead Eagles)
Kölcsönből vissza: Jonathan Calleri (Maldonado), Jony (Lazio), Manu Sánchez (Atlético de Madrid)

REAL MADRID
Érkezett: David Alaba (Bayern München, i.), Eduardo Camavinga (Rennes, 31 000 000)
Kölcsönből vissza: Jesús Vallejo (Granada), Brahim Díaz (Milan), Dani Ceballos (Arsenal), Gareth Bale (Tottenham), Kubo Takefusza (Getafe), Luka Jovics (Frankfurt)
Távozott: Sergio Ramos (PSG, i.), Raphaël Varane (Manchester United, 40 000 000), Martin Ödegaard (Arsenal, kölcsön után végleg, 35 000 000)
Kölcsönbe: Brahim Díaz (Milan, 3 000 000), Kubo Takefusza (Mallorca), Álvaro Odriozola (Fiorentina)

REAL SOCIEDAD
Érkezett: Peter Pokorny (RB Salzburg, 2 000 000), Mathew Ryan (Brighton, 1 100 000), Diego Rico (Bournemouth, 500 000)
Kölcsönbe: Kévin Rodrigues (Eibar), Alexander Sörloth (RB Leipzig, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Willian José (Wolverhampton)
Távozott: Miguel Ángel Moyá (szl.), Luca Sangalli (Sociedad B), Roberto López (Sociedad B)
Kölcsönbe: Martín Merquelanz (Rayo Vallecano), Kévin Rodrigues (Rayo Vallecano), Jon Bautista (Leganés), Willian José (Betis), Modibo Sagnan (Tondela)

SEVILLA
É
rkezett: Marko Dmitrovics (Eibar, i.), Ludwig Augustinsson (Werder Bremen, 5 500 000), Gonzalo Montiel (River Plate, 11 000 000), Rafa Mir (Huesca, 16 000 000), Thomas Delaney (Dortmund, 6 000 000), Erik Lamela (Tottenham)
Kölcsönből vissza: Rony Lopes (Nice), Juan Berrocal (Mirandés), José Alonso Lara (Deportivo La Coruna), Juan Soriano (Málaga), Alejandro Pozo (Eibar), Bryan Gil (Eibar), Ibrahim Amadou (Angers), Oussama Idrissi (Ajax)
Távozott: Guilherme Arana (Atlético Mineiro, kölcsön után végleg, 2 500 000), Franco Vázquez (Parma, i.), Juan Soriano (Tenerife, i.), Tomas Vaclík (Olympiakosz, i.), Sergio Escudero (Granada, i.), José Lara (Betis B, i.), Aleix Vidal (Espanyol, i.), Sergi Gómez (Espanyol, 1 000 000), Bryan Gil (Tottenham, 25 000 000 és Erik Lamela játékjoga)
Kölcsönbe: Juan Berrocal (Gijón), Rony Lopes (Olympiakosz), Luuk de Jong (Barcelona), Alejandro Pozo (Almería)

VALENCIA
Érkezett: Marcos André (Real Valladolid, 8 500 000), Dimitri Foulquier (Granada, 2 500 000)
Kölcsönbe:
Giorgi Mamardasvili (Dinamo Tbiliszi, 200 000), Omar Alderete (Hertha), Hélder Costa (Leeds United), Hugo Duro (Getafe)
Kölcsönből vissza: Jorge Sáenz (Celta Vigo)
Távozott: Eliaquim Mangala (szl.), Kévin Gameiro (Strasbourg, i.), Li Kang In (Mallorca, i.), Rubén Sobrino (Cádiz, kölcsön után végleg)
Kölcsönből vissza: Patrick Cutrone (Wolverhampton), Ferro (Benfica), Christian Oliva (Cagliari)

VILLARREAL
Érkezett: Juan Foyth (Tottenham, kölcsön után végleg, 15 000 000), Manu Morlanes (Almería, 4 000 000), Aissza Mandi (Betis, i.), Boulaye Dia (Reims, 12 000 000), Arnaut Danjuma (Bournemouth, 23 500 000)
Kölcsönből vissza: Iván Martín (Mirandés), Xavi Quintilla (Norwich City), Enric Franquesa (Girona), Mario González (Tondela), Jorge Cuenca (Almería), Javi Ontiveros (Huesca), Szofian Sakla (Getafe)
Távozott: Manu Morlanes (Almería, kölcsön után végleg, 3 000 000), Mario González (Braga, 1 500 000), Enric Franquesa (Levante, 750 000), Miguelón (Espanyol, kölcsön után végleg, 500 000), Jaume Costa (Mallorca, i.), Carlos Bacca (Granada, i.), Szofian Sakla (Leuven, i.), Ramiro Funes Mori (al-Nasszr, 2 500 000)
Kölcsönbe: Xavi Quintilla (Leganés), Iván Martín (Alavés), Álex Baena (Girona), Fer Nino (Mallorca), Manu Morlanes (Espanyol), Javi Ontiveros (Osasuna), Jorge Cuenca (Getafe)

RAYO VALLECANO
Érkezett: Fran García (Real Madrid B, kölcsönből után végleg, 2 000 000), Iván Balliu (Almería, i.), Randy Nteka (Fuenlabrada, 1 300 000), Pathé Ciss (Fuenlabrada, 1 000 000)
Kölcsönbe: Martín Merquelanz (Real Sociedad), Kévin Rodrigues (Real Sociedad), Sergi Guardiola (Valladolid), Nikola Marasz (Almería), Unai López (Bilbao)
Távozott: Alberto García (visszavonult), Antonín (Granada), Miguel Ángel Guerrero (Ibiza, i.), Luis Advíncula (Boca Juniors, 2 000 000), Emiliano Velázquez (Santos, i.)
Kölcsönbe: Miguel Ángel Morro (Fuenlabrada)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK

SD HUESCA
Érkezett:
Isidro Pitta (Olimpia Asunción, 1 500 000), Florian Miguel (Nimes, i.), Julio Buffarini (Boca Juniors, i.), Rafa Mir (Wolverhampton, kölcsön után végleg, 12 000 000)
Kölcsönbe: Adolfo Gaich (CSZKA Moszkva), Ignasi Miquel (Getafe)
Kölcsönből vissza: Kelechi Nwakali (Alcorcón)
Távozott: Javi Galán (Celta Vigo, 4 000 000), Okazaki Sindzsi (Cartagena, i.), Luisinho (Leixoes, i.), Gastón Silva (Cartagena, i.), Borja García (szl.), Dimitriosz Sziovasz (szl.), Pedro López (szl.), Rafa Mir (Sevilla, 16 000 000)
Kölcsönbe: Sandro Ramírez (Getafe, 1 000 000), Álvaro Fernández (Brentford, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Denis Vavro (Lazio), Idrissa Doumbia (Sporting CP), Javi Ontiveros (Villarreal), Pablo Maffeo (VfB Stuttgart), Sergio Gómez (Borussia Dortmund)

REAL VALLADOLID
Érkezett:
Lucas Olaza (Boca Juniors, kölcsön után végleg, 2 000 000), Sergio León (Levante, i.), Hugo Vallejo (Real Madrid B)
Kölcsönbe: Cristo González (Udinese), Gonzalo Plata (Sporting CP), Diogo Queirós (Famalicao)
Távozott: Marcos André (Valencia, 8 500 000), Míchel Herrero (Tenerife, i.), Bruno González (Leganés, i.), Fabián Orellana (szl.)
Kölcsönből: Waldo Rubio (FC Bruges), Sekou Gassama (Málaga), Sergi Guardiola (Vallecano)
Kölcsönből vissza: Kenan Kodro (Bilbao), Jota (Benfica)

SD EIBAR
Érkezett:
Yanis Rahmani (Almería, 1 500 000), Óscar Sielva (Ponferradina, 600 00), Ander Cantero (Lugo, 500 000), Franchu (Real Madrid B, i.), Frederico Venancio (Guimaraes, i.), Tono García (Levante, i.), Xabi Etxeita (Getafe, i.), Cristian Glauder (Fuenlabrada, i.), Ager Aketxe (Almería, i.), Stoichkov (Mallorca)
Kölcsönbe: Gustavo Blanco Leschuk (Antalyaspor), Fran Sol (Dinamo Kijev)
Kölcsönből vissza: Damian Kadzior (Alanyaspor), Roberto Olabe (Tondela), Álvaro Tejero (Zaragoza)
Távozott: Damian Kadzior (Piast Gliwice, 500 000), Paulo Oliveira (Braga, i.), Pedro Bigas (Elche), Marko Dmitrovics (Sevilla, i.), Cote (Osasuna, i.), Kike García (Osasuna, i.), Aleix García (Girona, i.), Pedro León (Fuenlabrada, i.), Pape Diop (Ibiza, i.), Inui Takasi (szl.), Sergi Enrich (szl.)
Kölcsönből vissza: Bryan Gil (Sevilla), Alejandro Pozo (Sevilla), Muto Josinori (Newcastle United), Kévin Rodrigues (Sociedad), Recio (Leganés), Rafa Soares (Guimaraes)

Vastaggal az utolsó négy nap átigazolásai.

MINDEN CIKKÜNK A NYÁRI TRANSZFERSOROZATRÓL ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik