Kapufából hármat is, de gólból egyet sem hozott a Real vendégjátéka Villarrealban

Vágólapra másolva!
2022.02.12. 16:01
null
Viníciust kell csitítani, miután Raúl Albiol eltalálta a játékos arcát az ötös vonalában kézzel, a játékvezető szerint viszont nem járt a történtekért büntető (Fotó: AFP)
Az első félidőben a Villarreal, a másodikban a vendég Real Madrid futballozott jobban, ám végül egyik csapat sem tudott a kapuba találni a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 24. fordulójában. Vinícius Jr. az egész meccsen nagyon élt, míg a Realban augusztus óta először pályára lépő Bale hagyta ki a legnagyobb helyzeteket.

 

SPANYOL LA LIGA
24. FORDULÓ

Villarreal–Real Madrid0–0
Villarreal,
Estadio de la Ceramica. 23 000 néző. Vezette: J. Sánchez

VILLARREAL: Rulli – Foyth, Albiol, Pau Torres, Pedraza (Estupinán, 74.) – Chukwueze (Y. Pino, 74.), Iborra (Trigueros, 66.), Dani Parejo, Danjuma (Boulaye Dia, 66.) – Lo Celso (Aurier, 87.), A. Moreno
Vezetőedző: Unai Emery
REAL MADRID: Courtois – Carvajal, Éder Militao, Alaba, Marcelo (Nacho Fernández, 82.) – Kroos, Casemiro, Valverde (Rodrygo, 78.) – G. Bale (Jovics, 75.), Asensio (Modric, 78.), Vinícius Jr. (E. Hazard, 82.).Vezetőedző: Carlo Ancelotti

ÖSSZEFOGLALÓ

A Villarreal a Real Madrid elleni legutóbbi nyolc meccséből ugyan egyet sem tudott megnyerni, de ötször is döntetlenre végzett a fővárosi együttes ellen. A közelmúlt alapján tehát közel sem számított könnyű falatnak Carlo Ancelottiék számára. Ha hozzávesszük, hogy ebben az idényben Madridban is gól nélküli döntetlent hozott a párharc, akkor még érthetőbbé válik, miért bizakodtak nagyon is a sárga mezesek a meccs kezdete előtt.

Főleg, hogy a sérült Karim Benzema az előzetes híreknek megfelelően valóban nem tudta vállalni a játékot, a helyén az augusztusi sérülése óta először kezdő (s úgy összességében is a Realban pályára lépő) Gareth Bale kezdett.

Túlzás lenne azt állítani, hogy a kissé felforgatott támadószekción múlt volna csak, ám a Real valóban nem tudott mit kezdeni a meccs eleji mezőnyfölényével. Sőt, csupán a kapufának köszönhette, hogy a 18. percben nem került hátrányba. David Alaba blokkja után Giovani Lo Celso találta el hat méterről a jobb kapufát. A Villarreal a folyatásban is veszélyesebb volt, Samuel Chukwueze többször is könnyedén forgatta meg a jobb szélen Marcelót, a középre tett labdáinál pedig hol Thibaut Courtois-nak, hol az Alaba, Éder Militao kettősnek kellett résen lennie.

A Real legjobbja Vinícius Jr. volt az első játékrészben, az ifjú brazil több szabadrúgást is kiharcolt a bal szélen villámgyors megindulásaival, sőt, egyszer a büntetőhöz is közel került – a Raúl Albioltól elszenvedett taslit viszont sem a játékvezető, sem a videobírói szoba nem érezte tizenegyest érőnek.

A második félidőre mintha kifogyott volna a benzin Unai Emery együttesének tankjából – a Villarreal az egész második játékrészben képtelen volt kaput eltaláló lövést, fejest összehozni. Mindez azt jelenti, ha Gareth Bale lövése az 56. percben a hálóba és nem a jobb kapufára vágódik a jól védő Geronimo Rulli kezéről, akkor azzal a Real simán meg is nyerhette volna a meccset. Az alumínium azonban kisegítette a hazaiakat, ahogyan a 92. percben megtette azt másodszor is. Ezúttal a csereember, Luka Jovics emelése csattant a keresztlécen, úgy, hogy a kapujából reményt vesztve kisprintelő Rullinak sansza sem volt a hárításra…

A gól elmaradt – így pedig csak egy pontot vitt el a listavezető Real Madrid a Villarreal otthonából.

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid24166248–20+2854
2. Sevilla24148236–16+2050
3. Betis23124741–27+1440
4. Atlético Madrid23116642–33+939
5. Barcelona22108436–25+1138
6. Villarreal2499638–23+1536
7. Real Sociedad2298522–21+135
8. Athletic Bilbao23810523–18+534
9. Osasuna2488825–27–232
10. Celta Vigo2487928–25+331
11. Rayo Vallecano23941027–270 31
12. Valencia2379735–36–130
13. Espanyol23761027–32–527
14. Elche24681026–33–726
15. Getafe24671123–27–425
16. Granada2359926–34–824
17. Mallorca2258919–34–1523
18. Cádiz243101120–38–1819
19. Alavés23451417–38–2117
20. Levante22181321–46–2511

PERCRŐL PERCRE

90+4. perc: VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK!

90+2. perc: KAPUFA!
Jovics kapott tökéletes ütemű kiugratást, a tizenhatos előterében átvette, meglódult, Rulli kiszaladt a kapujából, de nem volt esélye elérni a labdát, a szerb 16 méterről az üres kapu felé emelte, de a lövése a keresztlécen vágódott!

Három perc a tervezett ráadás!

90. perc:
Dia ugratja ki Estupinant a tizenhatos bal csücskénél, az ecuadori kissé hosszan tolja meg a labdát, ezzel pedig esélyt ad a kapujából kimozduló Courtois-nak a védésre. Aztán még a zászló is lendül. Les miatt nem ért volna, ha gól…

89. perc: Courtois hozza a frászt a társaira, amikor kicsúszik a kezei közül a labda egy balról érkező, nem túl nehéznek tűnő beadás lehúzása közben. A belgának szerencséje van, a hosszún nem érkezett egyetlen hazai játékos sem, hogy kihasználja a hibát.

88. perc: Casemiro húzza vissza Morenót, amikor utóbbi már átjutott rajta. Klasszikus taktikai fault. Klasszik sárga a jutalma.

87. perc: Lo Celso helyén egy másik volt Tottenham-játékos, Aurier.

85. perc: A második félidőben 40 perc alatt nem volt nemhogy kaput eltaláló, úgy egyáltalán pontatlan gólszerzési kísérlete sem a hazaiaknak. Se egy fejes, se egy lövés... semmi.

82. perc: Vinícius Jr. és Marcelo meccse is befejeződött, E. Hazard és Nacho száll be a végére.

78. perc: Asensio és Valverde le, Rodrygo és Modric be!

77. perc: Marcelo adja haza nagyon furcsa mozdulattal a bal szélről, a 16-os vonalának magasságából a labdát, de az pont úgy perdül, hogy a hosszú felsőnél veszélyes, Courtois kockáztat, teheti is, mivel valóban nem tűnt tudatos hazaadásnak, és tenyérrel oldalra paskolja, mielőtt megvárná, hogy kiderüljön, be is pattan-e a jobb felső ficakba a labda.

75. perc: Gareth Bale visszatérése tart 90 percig, Luka Jovics áll be a helyére.

74. perc:
Emeri ismét kettőt cserél, most Estupinan és Yeremi Pino kap lehetőséget, Pedraza és Chukwueze meccse ér ezzel véget.

73. perc:
Raúl Albiol tapossa meg a 16-oson belül kapura forduló Vinícius lábát, aki földre zuhan. Büntető azonban ezúttal sincs, most épp amiatt, mert Bale lesről passzolt a brazilhoz.

71. perc:
Casemiro próbálkozik meg egy átlövéssel a 16-oson kívülről, kissé balról, jól tekeredik, de az egyik védőn gellert kap, így pedig szögletre perdül.

70. perc: Kroos 17 méterről, ballal eleresztett lapos, középre tartó lövését védi Rulli.

66. perc: Iborra és Danjuma le, Trigueros és Boulaye Dia be!

63. perc: RULLI
Asensio harcias a 16-os előterében, három védővel a nyakán is az üresen érkező Bale elé tud passzolni, aki a 16-os vonalában átveszi, megtolja, majd 10 méterről, ziccerben megpróbálja a kilépő kapus mellett a kapu jobb oldalába bökni, ám Rulli belekap ebbe is!

59. perc: Vinícius egy jó labdaátvétellel kerül helyzetbe a 16-os bal oldalánál, meg is célozza a kaput, kemény, de középre tartó próbálkozását Rulli bravúrral védi.

57. perc: Érzésre a második félidőben sokkal inkább úgy alakul a játék képe, ahogyan azt a Real szeretné...

56. perc: KAPUFA! Vinícius tudja két védő közt is pontosan passzolva megjátszani a 16-os előterében, enyhén jobbról érkező Bale-t, aki egy igazítás után 10 méterről lő, Rulli bravúrral belekap, majd a labda a jobb kapufáról kivágódik!

54. perc:
Lo Celso lő a 16-os előterében lefordulva a védőjéről, de a labda a kapu jobb oldala mellett száll el.

52. perc:
A kaputól 24 méterre, balról jön szabadrúgással a Real, Asensio beívelését az ötös előteréből kifejelik a védők.

51. perc: Raúl Albiol kap sárgát. A bal szélen felgyorsító Vinícius elé állt be egyedül azzal a céllal, hogy bármi áron, de feltartsa.

50. perc:
Asensio vette át a labdát a 16-os előterében külsővel, bal lábbal, ezzel egyúttal szöktette is magát, majd 17 méterről, jobbal a keresztléc fölé bombázott.

49. perc: Ez veszélyes volt, Raúl Albiol, Rulli és Bale ütköztek az ötös előterében, mindhárman a középre ívelt labdát figyelték, végül a kapus elbokszolta azt a levegőben, majd pont ő kapta a legnagyobb ütést az ütközésben.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

SZÜNET

45+7. perc: Vége az első félidőnek!

45+7. perc:
Kroos végre elvégzi a jó 3 perce megítélt szabadrúgást, a beívelés a hosszú irányába, az ötös jobb csücske felé száll, ott Casemiro érkezik, de csak az oldalhálóba tudja bólintani a labdát. S a partjelző szerint még lesről is indult...

45+6. perc:
No ez érdekes lesz! Kroos már nekifutott volna elvégezni a szabadrúgást, amikor a 16-os vonalában összeakadó Vinícius és Parejo páros miatt megállt a játék. A felvételeken látszik, hogy Parejo odanyomott egy taslit a brazilnak. Videózás nincs, a játékvezető szóbeli figyelmeztetéssel elrendezi a szitut.

45+5. perc:
Floyth szabálytalankodik a kaputól 25 méterre. A vendégek újabb sárgát reklamálnak. Az nincs, szabadrúgás van. Kroos végezheti majd el.

45+4. perc: Danjuma adja be balról, középmagasan, az ötös előterében menteni igyekvő Militao lábán úgy pattan, hogy az a kapura is veszélyesnek tűnik, végül a hosszú alsónál Marcelo stoppolja le a labdát, majd indítja meg a kontrát...

45+2. perc: Bale kap sárga lapot. Lo Celsót rúgta bokán, ahelyett, hogy a labdát érte volna el...

45. perc: Négy perc a tervezett ráadás!

44. perc: Moreno lő balról, 16 méterről a bal alsó sarok mellé.

42. perc:
Bale indul meg a leshatárról Militao jó 40 méteres indítását szinte tökéletesen átvéve két védővel a nyakán, ugyanakkor kissé így is kisodródik, a kapujából kiiszkoló Rulli pedig nagy bravúrral bele tud kapni a labdába, amikor a walesi megpróbálja elpöckölni mellette 7-8 méterre a kaputól. Behúzták lesnek, de ha gól, s visszanézi a VAR, gyanús, hogy megadták volna a találatot.

39. perc: Chukwueze lő 20 méterről, jobbról, ballal jó öt méterrel a jobb felső fölé!

38. perc: Bravúr Courtois-tól! Lo Celso teszi vissza a labdát a 16-os előterében, középen érkező Morenónak, aki ballal, 17 méterről lő, de nem tudja eléggé helyezni ahhoz, hogy a villámgyors mozdulattal magát balra dobó belga kapus ne tudja kiütni az életerős löketet a kapu bal oldalából!

37. perc:
Lo Celsóhoz jut el egy passz az ötös előterében, a kaputól nyolc méterre, kissé balra, a lövését Militao blokkolja bravúrosan.

36. perc: Asensio próbálkozik meg egy lövéssel a 16-os jobb csücskétől, a kaputól úgy 20 méterre, de szinte azonnal blokkolják a labdát, amint elhagyja a lábát.

35. perc: Bale mutatja meg, hogy a pályán van... 24 méterről, középről, laposan ereszt el egy lövést az elé pattogó labdát gondolkodás nélkül megküldve, de jó két méterrel eltévesztve a célt, ami alighanem a bal alsó lett volna...

33. perc: Chukwueze veri meg ismét Marcelót a jobb szélen, a 16-os oldalvonalától, kissé éles szögből középre adja a labdát, a hosszún Moreno érkezik, Carvajal az, aki fejjel nagyot ment a válogatottbeli csapattárs elől.

Nem ez volt az ember megérzése a játék képe alapján, így érdemes megjegyezni: 58–42-re a Real vezet a százalékos labdabirtoklási mutatóban 30 perc elteltével.

30. perc: Sárga Asensiónak. A spanyol bevállalt egy 360 fokos piruettet a labdával, pechjére viszont Iborra jó ütemben közbeszúrt, elpöckölte a labdát, aztán viszont Asensio vétlenül megtaposta a Villarreal középpályásának bokáját.

28. perc: A mérkőzésen talán most először a Real huzamosabb ideig tudja járatni a labdát, de valódi helyzetig nem jut el az építkezés, Vinícius unta meg az adogatást és balról, jó 23-24 méterről két méterrel a hosszú alsó mellé tekert.

25. perc: Ilyet se látni gyakran. A játékvezető megfogja a vállánál Carvajalt és odatereli a kapuvonal mögött ápolt Lo Celsóhoz, hogy legyen szíves elnézést kérni. A bocsánatkérés megtörténik. Ránézésre nincs harag. Carvajal meg nem kap lapot. A játékvezető mindezek alapján, 1: látta a történteket, 2: vétlennek ítélte a mozdulatot.

24. perc: Floyth is kap egy sárga lapot. Ő is kakaskodásért.

23. perc:
Elszabadulnak az indulatok. Militao kapja a mérkőzés első sárga lapját.

22. perc: Lo Celso lő éles szögből, balról, a próbálkozást blokkolja az egyik hazai játékos, majd az érkező Carvajal, remélhetőleg nem tudatosan, az elé csorgó labdával egy méterről arcon rúgja a földön fekvő argentint.

18. perc: KAPUFA! Moreno kap remek labdát Lo Celsótól az ötös előterében, a kaputól balra, az első lövését még Alaba blokkolni tudja, a kipattanó visszakerül elé, 6 méterről, laposan a jobb alsót célozza meg, ezúttal a kapufa állja útját a hazai gólnak!

17. perc: A szabadrúgás után Casemiro érkezik a legjobb ütemben az ötös jobb oldalánál a beívelt labdára, de 7 méterről jócskán kapu fölé fejel.

16. perc:
Vinícius veszi át a labdát a bal oldalvonalnál egy akrobatikus mozdulattal, befelé húzva meglódul, Iborra az, aki a 16-os előterében, a kaputól jó 25 méterre faultolja.

14. perc: Vinícius támadja le egy hazaadás után Albiolt és a kapust. A spanyol bekk karja pedig eléri a brazil támadó arcát. Vinícius nagyot kiáltva összezuhan, a madridiak tizenegyest reklamálnak, a játékvezető megállítja ugyan a játékot, de aztán labdaejtés után folytatódik az. Büntető nincs.

Az első percek után úgy fest, Bale a jobb szél helyett többnyire középen, a csatár helyén helyezkedik. Asensio és Vinícius viszont gyakran váltogatja egymás között a széleket, és időről időre még a pálya hosszirányában is helyet cserélnek az előrehúzódó bekkekkel, Carvajallal és Marcelóval.

12. perc: Asensio beadása kissé lapos lesz a szabadrúgásból, üggyel-bajjal tisztáznak a védők.

11. perc: Floyth taposott oda Vinícius bokájára, majd még ki is billentette az egyensúlyából a brazilt. Sárga nincs, a 16-os oldalától, éles szögből jöhet szabadrúgással a Real.

10. perc:
Vinícius veszi át Kroos passzát a kaputól 35 méterre, nincs is rajta igazán senki, balról befelé húz, majd szinte a pálya tengelyéből lő, de jó fél méterrel a rövid alsó sarok mellett pattog el a kísérlete.

8. perc: Alaba húzódik előre, Carvajal jobbról adja be a labdát az osztrákot keresve, de túl erősre sikerül a centerezés, így Rulli az egyetlen ember, aki elérheti azt. A kapus biztos kézzel le is húzza.

6. perc: Az első lehetőség a Villarreal előtt adódik, Chukwueze indult meg a jobb szélen, Vinícius és Marcelo között befelé húz, egészen az ötös csücskéig jut, Alaba se tudja megállítani, a kapujából kilépő Courtois viszont megzavarja annyira a szélsőt, hogy éles szögből pontatlanul centerezzen. Pedig ha ez a passz most társat talál... ajtó-ablak ziccer lett volna.

Benzema hiányában Asensio húzódik a középcsatár helyére, a jobb szélen pedig Gareth Bale kapott lehetőséget a kezdőben. A walesi szélső mindössze három bajnokin kapott lehetőséget eddig ebben az évadban, mindháromszor még augusztusban játszott. Azóta sérülések és a koronavírus-fertőzés is hátráltatta, a legutóbbi két fordulóban csereként nézte végig a Real meccsét.

A Villarreal szokásos sárga felsőjében, nadrágjában és sportszárában játszik hazai pályán, míg a Real szintén hagyományos, fehér összeállításában szerepel ezen a délutánon.

1. perc:
Elkezdődött a mérkőzés!

A Real Madrid kapusa, Thibaut Courtois (Fotó: AFP)
A Real Madrid kapusa, Thibaut Courtois (Fotó: AFP)

A Real Madrid 53 pontjával a tabella első, a Villarreal ugyancsak 23 meccsen összeszedett 35 pontjával a hatodik helyéről várhatja az összecsapást.

Ebben az idényben szeptember 25-én találkozott a két csapat egymással, az az összecsapás nem hozott gólt. Érdekesség, hogy a legutóbbi nyolc tétmeccsükből ugyan egyet sem tudott megnyerni a Villarreal, ötször is döntetlent játszott egymással a két alakulat. A sárga mezes együttes legutóbb 2018 januárjában, az azóta Angliában, a WHU-ban futballozó Fornals találatával tudta legyőzni a fővárosiakat (0–1, idegenben).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik