La Liga: újra nyert az Alavés, a Valladolid bánta

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.02.05. 22:56
null
Joselu szállította az Alavés győztes gólját (Fotó: Getty Images)
A Deportivo Alavés 1–0-ra legyőzte a Real Valladolidot a spanyol labdarúgó La Liga 22. fordulójában.

 

Kesés elől menekülő együttesek csaptak össze a 22. forduló nyitó mérkőzésén: a La Ligában 6 mérkőzés óta nyeretlen Alavés a legutóbb öt bajnokival ezelőtt nyerő Valladolidot fogadta.

Az előző fordulóban a topligák idén legtöbb szabálytalanságot hozó bajnokiját játszó baszkföldiek ezúttal higgadtabban futballoztak. Az első félidőben nem alakult ki sok helyzet, s a kaput egyik csapat sem találta el. A hosszabbításban a hazaiak közel jártak a gólhoz, de Pina fejese célt tévesztett egy szögletet követően.

A fordulás után megnőtt a helyzetetek száma, s az Alavés volt veszélyesebb, amely a második félidő derekán megszerezte a vezetést: ekkor Pérez indította a jobb szélen Aguirregabiriát, ő középre adta a labdát, amit Joselu kotort be közelről a kapuba.

A hajrában közel voltak a hazaiak a második gólhoz, de Méndez közeli fejesét Masip hárítani tudta, így már nem változott az állás. Az Alavés győzelmével megelőzte a Valladolidot.

SPANYOL LA LIGA
22. FORDULÓ
Deportivo Alavés–Real Valladolid 1–0
(Joselu 66.)

AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid 19 16 2 1 40–10 +30 50
2. FC Barcelona 20 12 4 4 41–18 +23 40
3. Real Madrid 20 12 4 4 35–18 +17 40
4. Sevilla 20 12 3 5 28–16 +12 39
5. Villarreal 21 8 11 2 29–20 +9 35
6. Real Sociedad 21 8 8 5 32–19 +13 32
7. Betis 21 9 3 9 27–34 –7 30
8. Granada 21 8 5 8 24–34 –10 29
9. Levante 20 6 8 6 29–29 0 26
10. Celta Vigo 21 6 7 8 24–31 –7 25
11. Athletic Bilbao 20 7 3 10 27–25 +2 24
12. Getafe 20 6 6 8 17–23 –6 24
13. Cádiz 21 6 6 9 19–31 –12 24
14. Valencia 21 5 8 8 27–29 –2 23
15. Deportivo Alavés 22 5 7 10 19–29 –10 22
16. Eibar 21 4 8 9 17–23 –6 20
17. Valladolid 22 4 8 10 21–33 –12 20
18. Osasuna 21 4 7 10 19–30 –11 19
19. Elche 19 3 8 8 16–26 –10 17
20. Huesca 21 2 10 9 17–30 –13 16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik