La Liga: szinte reménytelen helyzetben az Espanyol

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2020.07.05. 18:59
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában a Leganés idegenben 1–0-ra legyőzte az Espanyolt.

Mindkét csapat a kiesés elől menekül, nem meglepő tehát, hogy az óvatosság jellemezte a gól nélküli első félidőt. A második játékrész elején Jonathan Silva kapott remek keresztlabdát, a tizenhatoson belül pedig nem hibázott az argentin játékos. Jonathan Silva kapott remek keresztlabdát, a tizenhatoson belül pedig nem hibázott az argentin játékos.

Több gól nem esett a mérkőzésen, a Leganés ezzel a győzelemmel nagyon fontos három pontot szerzett, míg az Espanyol szinte reménytelen helyzetbe került. A barcelonai együttes – amely ősszel még a Ferencváros csoportjában az Európa-ligában is szerepelt – matematikailag még nem esett ki, de innen már kisebb csodára lenne szüksége a bennmaradáshoz.

Az Osasuna–Getafe találkozón nem született gól, annak a mérkőzésnek 0–0 lett a végeredménye.

SPANYOL LA LIGA
34. FORDULÓ
Espanyol–Leganés 0–1
(J. Silva 53.)
Kiállítva: Calleri 88. (Espanyol)
Osasuna–Getafe 0–0

KÉSŐBB
22.00: Villarreal–FC Barcelona (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

KORÁBBAN
Athletic Bilbao–Real Madrid 0–1 (S. Ramos 73. – 11-esből)
Atlético Madrid–Mallorca 3–0 (Morata 29., 45+4. – az elsőt 11-esből, Koke 79.)
Celta Vigo–Real Betis 1–1 (Nolito 22., ill. Feddal 79.)
RealValladolid–Deportivo Alavés 1–0 (J. Fernández 88.)
Granada–Valencia 2–2 (C. Fernández 61. – 11-esből, Fede Vico 86., ill. Manu Vallejo 63., G. Guedes 68.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Real Madrid 34 23 8 3 62–21 +41 77
2. Barcelona 33 21 7 5 74–35 +39 70
3. Atlético Madrid 34 16 14 4 46–25 +21 62
4. Sevilla 33 15 12 6 48–33 +15 57
5. Villarreal 33 16 6 11 53–40 +13 54
6. Getafe 34 14 11 9 42–31 +11 53
7. Real Sociedad 33 15 5 13 50–42 +8 50
8. Athletic Bilbao 34 12 12 10 38–29 +9 48
9. Granada 34 13 8 13 42–40 +2 47
10. Valencia 34 12 11 11 43–50 –7 47
11. Osasuna 34 11 12 11 40–47 –7 45
12. Levante 33 12 6 15 41–46 –5 42
13. Valladolid 34 8 15 11 28–37 –9 39
14. Betis 34 9 11 14 44–55 –11 38
15. Celta Vigo 34 7 14 13 33–43 –10 35
16. Eibar 33 9 8 16 34–50 –16 35
17. Alavés 34 9 8 17 32–51 –19 35
18. Mallorca 34 8 5 21 35–59 –24 29
19. Leganés 34 6 10 18 25–49 –24 28
20. Espanyol 34 5 9 20 27–54 –27 24

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik