Gálázott a Real Madrid, Benzema duplán százados lett

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.10.30. 21:10
null
Az est hőse (Fotó: AFP)
A papírformának megfelelően a Real Madrid fölényes győzelmet aratott a kiesés ellen harcoló Leganés ellen a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a La Liga 11. fordulójában.


SPANYOL LA LIGA
11. FORDULÓ
Real Madrid–Leganés 5–0 (Rodrygo 7., Kroos 8., S. Ramos 24. – 11-esből, Benzema 69. – 11-esből, Jovics 91.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Nem sokat vacakolt a Real Madrid a Leganés ellen: kilenc perc elteltével már két góllal vezetett a nagyobbik madridi csapat, majd 24. percben Sergio Ramos értékesített egy (jogosan megismételt, elsőre kihagyott) büntetőt.

A gól a védő első idénybeli találata volt, egyben azt jelentette, hogy Lionel Messi után immáron Ramos is tizenhat egymást követő La Liga-szezonban talált be!

Az első két találat főszereplője a pazar formában futballozó Karim Benzema volt, aki először a fiatal Rodrygónak, majd Toni Kroosnak adott gólpasszt, utóbbi találata élményszámba ment, ugyanis a német megismételhetetlen mozdulattal tette sarokkal a kapuba a labdát.

Jó hír a Real-drukkereknek, hogy Eden Hazard is nagy kedvvel és hasznosan futballozott, a 11-est is ő harcolta ki, és bemutatott egy nagy bravúrt Thibaut Courtois, a Real kölcsönjátékosaként az ellenfélnél pályára lépő Óscar Rodríguez jobb felső sarokba tartó lövésénél.

A szünetig kihagyott még két ziccert a Real (Benzema és a nemsokára a magyarok ellen is fellépő Federico Valverde révén), majd a pihenőt követően átadta a területet a vendégcsapatnak. Bő húsz percre, aztán Karim Benzema előbb lőtt egy kapufát, majd értékesítette a csereként beálló Luka Modric által kiharcolt 11-est, és gyorsan átadta a helyét Luka Jovicsnak.

Benzema a 100. bajnoki gólját szerezte a Bernabéuban, ezzel beérte Puskás Ferencet; e lista éllovasa Cristiano Ronaldo 178 találattal. Benzema ezen a mérkőzésen kiosztotta a 100. gólpasszát is a Real játékosaként.

A hajrára sem csendesedett el a mérkőzés, Luka Jovics lőtt egy gólt (ez volt az első találata a Madrid színeiben), majd kihagyott egy ziccert: a Real Madrid öt góllal (5–0) verte meg az egyre nehezebb helyzetbe kerülő városi riválist, és – kihasználva az Atlético Madrid és a Real Sociedad botlását, illetve a Sevilla döntetlenjét – a tabella második helyére ugrott.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

KORÁBBAN
Barcelona–Real Valladolid 5–1 (Lenglet 2., Ar. Vidal 29., Messi 34., 75., L. Suárez 77., ill. Kiko Olivas 15.)
Deportivo Alavés–Atlético Madrid 1–1 (L. Pérez 83., ill. Morata 70.)
Real Sociedad–Levante 1–2 (Willian José 47., ill. Bardi 24., Borja Mayoral 40.)
Valencia–Sevilla 1–1 (Sobrino 81., ill. Ocampos 48.)
Athletic Bilbao–Espanyol 3–0 (Muniain 4., 17., Víctor Gómez 79. – öngól)
Betis–Celta Vigo 2–1 (Emerson 8., Fekir 90., ill. Iago Aspas 70. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 10 7 1 2 28–11 +17 22
2. Real Madrid 10 6 3 1 21–9 +12 21
3. Granada 10 6 2 2 17–10 +7 20
4. Atlético Madrid 11 5 5 1 11–6 +5 20
5. Sevilla 11 6 2 3 14–12 +2 20
6. Real Sociedad 11 6 1 4 18–12 +6 19
7. Villarreal 10 5 2 3 24–14 +10 17
8. Athletic Bilbao 11 4 4 3 11–7 +4 16
9. Osasuna 10 3 5 2 10–9 +1 14
10. Levante 11 4 2 5 12–13 –1 14
11. Valencia 11 3 5 3 15–17 –2 14
12. Valladolid 11 3 5 3 11–14 –3 14
13. Getafe 10 3 4 3 14–14 0 13
14. Alavés 11 3 3 5 9–14 –5 12
15. Betis 11 3 3 5 14–21 –7 12
16. Mallorca 10 3 1 6 7–13 –6 10
17. Eibar 10 2 3 5 10–15 –5 9
18. Celta Vigo 11 2 3 6 6–14 –8 9
19. Espanyol 11 2 2 7 5–18 –13 8
20. Leganés 11 1 2 8 5–19 –14 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik