La Liga: „Miért nem maradsz csöndben?” – Barcelonából üzentek Courtois-nak

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2020.05.06. 10:16
null
Thibaut Courtois (jobbra) nyilatkozata nem maradt válaszolatlanul barcelonai részről (Fotó: AFP)
A barcelonai illetőségű Sport napilap szerdán a címlapján üzent Thibaut Courtois-nak, a Real Madrid kapusának, aki reméli, hogy a pályán fejeződik be a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság jelenlegi kiírása, mert szerinte igazságtalan lenne, ha az FC Barcelonának ítélnék a bajnoki címet.

 

„Csak két pont a hátrányunk az FC Barcelona mögött, még mi is lehetünk elsők. Igazságtalan lenne, ha nem folytatnánk az idényt és a Barca lenne a bajnok” – nyilatkozta kedden Thibaut Courtois.

Spanyolországban, amelyet különösen súlyosan érintett a koronavírus-járvány, leghamarabb júniusban folytatódhat a bajnokság. A Real Madrid belga kapusa hangsúlyozta, biztos benne, hogy megelőzhetik a katalánokat.

„Egyszer döntetlent játszottunk velük, egyszer legyőztük őket. Megmutattuk, hogy mi vagyunk a jobb csapat. Úgy gondolom, be kell fejezni a bajnokságot. Még tizenegy forduló van hátra, túl korai lenne most végeredményt hirdetni” – fogalmazott a 27 éves játékos.

A Real Madrid az egymás elleni mérkőzéseket tekintve a 2014–2015-ös évad óta először jött ki győztesen az FC Barcelona elleni párharcokból a bajnokságban, abban az idényben a 3–1-es hazai győzelem után a Camp Nouban csak 2–1-re kapott ki. Courtois felvetésére Quique Setién, a Barca vezetőedzője is reagált egy keddi videokonferencia-beszélgetés keretein belül.

„Nem ilyen úton szeretnék bajnoki címet nyerni, de a józan ész azt diktálja, hogy ha az idényt nem lehet befejezni, akkor a jelenlegi állás alapján hirdessenek végeredményt. Valójában azonban mindenki szeretné folytatni az idényt, és megnyerni az összes mérkőzését, ugyanez érvényes a Bajnokok Ligájára is” – idézi Setiént a Sport.

A barcelonai sportlap szintén hangot adott a véleményének, szerdán az alábbi címlappal jelent meg: „Courtois, miért nem maradsz csöndben?”

A Sport szerdai címlapja
A Sport szerdai címlapja
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik