Eduardo Coudet távozik a Celta Vigótól (Fotó: Getty Images)

Eduardo Coudet 2020. november 12-én vette át a Celta irányítását, azok után, hogy az együttes akkor a tabella utolsó helyén állt, de az argentin vezérletével végül a nyolcadik pozícióban fejezte be az idényt, míg az előző kiírásban 11. helyen zártak.

A mostani évadban sem kezdtek rosszul, hiszen az első négy fordulóban két győzelmet és egy döntetlent értek el, azonban a legutóbbi nyolc találkozón mindössze egyszer tudtak nyerni (a Betis ellen hazai pályán), emellett egy döntetlent és hat vereséget könyveltek el, a Celta pedig november 2-án menesztette Coudetet és szakmai stábját.

Az utód gyorsan meglett: a megüresedett posztot a legesélyesebb jelöltnek számító Carlos Carvalhal tölti be. A portugál szakember – aki nyolc csapatnál is dolgozott hazájában – legnagyobb sikereként Portugál Kupát nyert a Bragával, külföldön pedig görög, török, angol és szaúd-arábiai kluboknál ténykedett. A vigóiak kispadján az Osasuna elleni szombati bajnoki mérkőzésen mutatkozik be.