La Liga: megszakadt a Real Sociedad 6-os győzelmi szériája

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.11.29. 23:00
null
Megszakadt a Real Sociedad hatos győzelmi sorozata (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 11. fordulójának vasárnapi játéknapján a listavezető Real Sociedad hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Villarreallal. A Celta Vigo 3–1-re legyőzte a Granadát, míg a Getafe ikszelt az Athletic Bilbaóval.

 

A Villarreal már a 6. percben vezetést szerzett a listavezető otthonában: Gerard Moreno tizenegyesből talált a kapuba. A Real Sociedad még az első félidőben egyenlített, Mikel Oyarzabal szintén tizenegyesből egalizált. A második félidőben a vendégek játszottak kisebb fölényben, újabb gól azonban nem esett, így 1–1-es döntetlennel zárult a mérkőzés. A Real Sociedadnak megszakadt a hatmérkőzéses győzelmi sorozata a bajnokságban, ennek ellenére továbbra is vezeti a La Ligát.

Az Athletic Bilbao már a 9. percben vezetést szerzett: jobb oldali szöglet után Asier Villalibre fejjel vette be a Getafe kapuját. A második félidőben mindent megtett az egyenlítés érdekében a házigazda, a mezőnyfölény pedig góllá is érett: a 75. percben Ángel lőtte ki a kapu jobb alsó sarkát – így 1–1-es végeredménnyel zárult a mérkőzés. A baszk csapat idénybeli első döntetlenjét könyvelhette el, míg a Getafe sorozatban az ötödik bajnokiján maradt nyeretlen.

A Granada Luis Suárez góljával szerzett vezetést a Celta Vigo otthonában, a házigazda azonban Nolitónak köszönhetően az első félidőben egyenlített, majd a mérkőzés hajrájában Miguel Baeza és Fran Beltrán góljával fordított, így 3–1-re nyert. A Celta megszakította a nyolcmérkőzéses nyeretlenségi szériáját, és elmozdult az utolsó helyről.

SPANYOL LA LIGA
11. FORDULÓ
Getafe–Athletic Bilbao 1–1 (Ángel 75., ill. Villalibre 9.)
Celta Vigo–Granada 3–1 (Nolito 27., Baeza 81., Fran Beltrán 85., ill. L. Suárez 25.)
Real Sociedad–Villarreal 1–1 (Oyarzabal 33. – 11-esből, ill. Gerard Moreno 6. – 11-esből)

KORÁBBAN
Barcelona–Osasuna 4–0 (Braithwaite 30., Griezmann 42., Coutinho 57., Messi 73.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Real Valladolid–Levante 1–1 (Marcos André 57., ill. Campana 83. – 11-esből)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Elche–Cádiz 1–1 (L. Boyé 38., ill. Álvaro Giménez 55.)
Valencia–Atlético Madrid 0–1 (Toni Lato 79. – öngól)
Huesca–Sevilla 0–1 (en-Nesziri 83.)
Real Madrid–Deportivo Alavés 1–2 (Casemiro 86., ill. Lucas Pérez 5. – 11-esből, Joselu 49.)
HÉTFŐN JÁTSSZÁK
21.00: Real Betis–Eibar

AZ ÁLLÁS
1. Real Sociedad 11 7 3 1 22–5 +17 24
2. Atlético Madrid 9 7 2 19–2 +17 23
3. Villarreal 11 5 5 1 15–11 +4 20
4. Real Madrid 10 5 2 3 16–12 +4 17
5. Sevilla 9 5 1 3 12–8 +4 16
6. Cádiz 11 4 3 4 9–12 –3 15
7. Barcelona 9 4 2 3 19–9 +10 14
8. Granada 10 4 2 4 11–17 –6 14
9. Athletic Bilbao 10 4 1 5 12–10 +2 13
10. Getafe 10 3 4 3 9–10 –1 13
10. Elche 9 3 4 2 9–10 –1 13
12. Deportivo Alavés 11 3 4 4 11–13 –2 13
13. Valencia 11 3 3 5 17–17 0 12
14. Betis 10 4 6 12–21 –9 12
15. Osasuna 10 3 2 5 8–13 –5 11
16. Eibar 10 2 4 4 6–9 –3 10
17. Valladolid 11 2 4 5 11–16 –5 10
18. Celta Vigo 11 2 4 5 11–20 –9 10
19. Levante 10 1 5 4 10–15 –5 8
20. Huesca 11 7 4 8–17 –9 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik