La Liga: korán vezetést szerzett az Atlético, de a Real Sociedad egyenlített

Vágólapra másolva!
2022.09.03. 20:47
null
Morata gólja nem ért győzelmet (Fotó: Getty Images)
Az Atlético Madrid 1–1-es döntetlent játszott a Real Sociedad vendégeként a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 4. fordulójának szombati mérkőzésén.

 

Az 5. percben Álvaro Morata szerzett vezetést az Atlético Madridnak. A spanyol támadó egy sarokrúgás után volt eredményes (0–1).

Az 55. percben egyenlített a Real Sociedad, Umar Sadiq közelről bólintott a kapuba (1–1).

Sok helyzetet hozott a mérkőzés, de több gólt már nem láthattunk.

Négy forduló után mindkét gárda ugyanúgy két győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel áll.


MALLORCA–GIRONA

Ahogyan azt sejteni lehetett, kevés helyzetet hozott a Mallorca és a Girona összecsapása. Három forduló alatt mindkét csapat csupán három gólt szerzett, így nem meglepő, hogy most sem nyílt ki a gólzsák.

A két gárda legutóbbi öt egymás elleni találkozója is 1–0-s eredményt hozott, ráadásul az elmúlt tíz meccsük egyikén sem született kettőnél több gól.

A 87. percig 0–0 volt az eredmény, aztán Antonio Raíllo révén vezetést szerzett a Mallorca. Győzelemnek viszont a kései találat ellenére sem örülhettek a hazaiak, hiszen néhány perccel később büntetőhöz jutottak a vendégek. A labda mögé Samuel Sáiz állt, aki magabiztosan értékesítette a tizenegyest.

A 95. percben egy sarokrúgás után majdnem ismét betalált a Mallorca, de maradt az 1–1.

SPANYOL LA LIGA
4. FORDULÓ
Real Sociedad–Atlético Madrid 1–1 (Sadiq 55., ill. Álvaro Morata 5.)
Korábban

Real Madrid–Real Betis 2–1 (Vinícius Júnior 9., Rodrygo 64., ill. Sergio Canales 17.)
RCD Mallorca–Girona 1–1
(Raíllo 87., ill. Samuel Sáiz 90+2. – 11-esből)
Sevilla–FC Barcelona 0–3 (Raphinha 21., Lewandowski 36., Eric García 50.)

VASÁRNAP
14.00: Osasuna–Rayo Vallecano (Tv: Spíler2)
16.15: Athletic Bilbao–Espanyol (Tv: Spíler2)
18.30: Villarreal–Elche (Tv: Spíler2)
21.00: Valencia–Getafe (Tv: Spíler2)

HÉTFŐN
21.00:
Real Valladolid–Almería (Tv: Spíler2)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Celta Vigo–Cádiz 3–0 (Iago Aspas 56., 75., Óscar Rodríguez 62.)

Az állás
1. Real Madrid 4 4 11–4 +7 12
2. FC Barcelona 4 3 1 11–1 +10 10
3. Real Betis 4 3 1 7–3 +4 9
4. Villarreal 3 2 1 5–0 +5 7
Athletic Bilbao 3 2 1 5–0 +5 7
6. Atlético Madrid 4 2 1 1 5–3 +2 7
7. Celta Vigo 4 2 1 1 7–6 +1 7
8. Real Sociedad 4 2 1 1 4–5 –1 7
9. Osasuna 3 2 1 4–2 +2 6
10. Mallorca 4 1 2 1 4–3 +1 5
11. Girona 4 1 1 2 4–4 0 4
11. Almeria 3 1 1 1 4–4 0 4
13. Rayo Vallecano 3 1 1 1 2–2 0 4
14. Valencia 3 1 2 1–2 –1 3
15. Espanyol 3 1 2 3–7 –4 1
16. Elche 3 1 2 1–5 –4 1
17. Sevilla 4 1 3 3–8 –5 1
18. Getafe 3 1 2 1–6 –5 1
19. Valladolid 3 1 2 1–8 –7 1
20. Cádiz 4 4 0–10 –10 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik