Arnaut Danjuma duplájával nyert a Villarreal (Fotó: AFP)

 

Getafe–Real Sociedad 1–1

A vezetést a forduló előtt csak egypontos Getafe szerezte meg a 40. percben, a gólt pedig két korábbi Barcelona-játékos, Carlos Alena és Sandro Ramírez hozta össze. A folytatásban a Real Sociedad dominált, és Mikel Oyarzabal találatával össze is jött az egyenlítés, győzni azonban nem tudtak a vendégek. A baszk együttes így elszalasztotta az esélyt, hogy élre álljon a tabellán.

Villarreal–Betis 2–0

Többnyire kiegyenlített összecsapás volt, melyen a hazaiak birtokolták többet a labdát, de mindkét csapat előtt adódott lehetőség bőven. A vezetést nem sokkal a szünet előtt szerezte meg a Villarreal – Arnaut Danjuma talált be. A második játékrészben közel állt az egyenlítéshez a Betis, de Danjuma ismét villant, és eldöntötte a három pont sorsát.

Granada–Sevilla 1–0

Úgy léptek pályára a vendégek, hogy egy győzelemmel felzárkózhattak volna a tabella élén álló három 17 pontos csapat mellé, de nagyon nem így alakult az első félidő, Rúben Rochina ugyanis hatalmas bombagólt szerzett nagyjából 25 méterről, így a Granada vezetett a szünetben. Amelyben hármat is cserélt a Sevilla, és nagy fölényben játszott a teljes második félidőben, de nem tudott egyenlíteni. A Sevilla védőjét, Diego Carlost a 91. percben kiállították.

SPANYOL LA LIGA
8. FORDULÓ
Getafe–Real Sociedad 1–1
(Sandro 40., ill. Oyarzabal 68.)
Villarreal–Betis 2–0 (Danjuma 45+1., 69.)
Granada–Sevilla 1–0 (Rochina 25.)
Kiállítva: Diego Carlos (90+1.)
Korábban
Elche–Celta Vigo 1–0
(Benedetto 49.)
Espanyol–Real Madrid 2–1 (De Tomás 17., Aleix Vidal 67., ill. Benzema 71.)
Szombaton

Osasuna–Rayo Vallecano 1–0 (Manu Sánchez 90+1.)
Mallorca–Levante 1–0
(I. Baba 74.)
Cádiz–Valencia 0–0

Atlético Madrid–Barcelona 2–0 (Lemar 23., L. Suárez 44.)
Pénteken
Athletic Bilbao–Deportivo Alavés 1–0
(R. García 44.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 8 5 2 1 22–10 +12  17
2. Atlético Madrid 8 5 2 1 11–6 +5  17
3. Real Sociedad 8 5 2 1 11–7 +4  17
4. Sevilla 7 4 2 1 10–3 +7  14
5. Osasuna 8 4 2 2 11–11 0 14
6. Rayo Vallecano 8 4 1 3 13–8 +5  13
7. Athletic Bilbao 8 3 4 1 7–4 +3  13
8. Valencia 8 3 3 2 12–8 +4  12
9. Barcelona 7 3 3 1 11–7 +4  12
10. Betis 8 3 3 2 11–9 +2  12
11. Villarreal 7 2 5 8–3 +5  11
12. Mallorca 8 3 2 3 7–12 –5  11
13. Espanyol 8 2 3 3 6–8 –2  9
14. Elche 8 2 3 3 5–8 –3  9
15. Celta Vigo 8 2 1 5 7–11 –4  7
15. Cádiz 8 1 4 3 7–11 –4  7
17. Granada 8 1 3 4 6–12 –6  6
18. Levante 8 4 4 6–13 –7  4
19. Alavés 7 1 6 2–12 –10  3
20. Getafe 8 1 7 3–13 –10  1