La Liga: hiába vezetett kétszer is a Villarreal, nem bírt a Sevillával

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.06.22. 22:32
null
Paco Alcácer (középen) a hazaiaknak szerzett vezetést a 18. percben (Fotó: AFP)
A Villarreal hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Sevillával a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 30. fordulójában.

 

A pontrúgások az utóbbi időben a Villarreal erősségei közé tartoznak. Persze ez aligha meglepő, ismerve a csapat rutinos középpályásának, Santi Cazorlának a rúgótechnikáját. A 35 esztendős, kétszeres Európa-bajnok karmester 2018-as visszatérése óta a második legtöbb gólpasszt jegyzi a La Ligában, egyedül Lionel Messi előzi meg ebben a mutatóban (27). Az eddigi tizenhathoz pedig ezúttal is hozzátett egyet – de előrerohantunk.

Történt ugyanis, hogy a 18. percben a Dortmundtól megszerzett Paco Alcácer fejesével előnybe került a Villarreal, amire bő 20 perccel később Sergio Escudero távoli lövésével válaszolt a Sevilla. Utóbbi kísérlet a visszajátszások alapján ugyan jó helyre és jó erővel érkezett, ám korántsem tűnt a védhetetlen kategóriának. Sergio Asenjónak lelke rajta(1–1).

Ám így is előnnyel mehetett a szünetre a Villarreal: a 45+4. percben Santi Cazorla beadása után a 23 esztendős Pau Torres stukkolt a kapuba (2–1).

A második félidőben a Sevilla (amely az első félidőben is többet birtokolta a labdát) fokozta a nyomást, ráadásul ezúttal már jóval pontosabban is céloztak a vendégek. Míg a szünet előtt csupán egy, azt követően négy pontos kísérlete volt a sevillaiaknak.

A 63. percben a csereként beálló exbarcás, Munir El Haddadi13 méterről, remek technikai megoldást követően kilőtte a bal alsó sarkot (2–2).

A végjátékban Éver Banegának volt egy ígéretes szabadrúgása, míg a másik oldalon Javier Ontiveros lövését kellett védenie Tomás Vaclíknak.

31. FORDULÓ
Leganés–Granada 0–0
Villarreal–Sevilla 2–2 (P. Alcácer 18., P. Torres 45+4., ill. Escudero 39., Munir 63.)

 

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 30 20 5 5 69–31 +38 65
2. Real Madrid 30 19 8 3 57–21 +36 65
3. Sevilla 31 14 11 6 44–32 +12 53
4. Atlético Madrid 30 13 13 4 38–22 +16 52
5. Getafe 30 13 9 8 39–28 +11 48
6. Villarreal 31 14 6 11 49–40 +9 48
7. Real Sociedad 30 14 5 11 47–38 +9 47
8. Valencia 30 12 10 8 41–43 –2 46
9. Granada 31 12 7 12 37–36 +1 43
10. Athletic Bilbao 30 10 12 8 33–26 +7 42
11. Levante 30 11 5 14 37–43 –6 38
12. Osasuna 30 8 11 11 35–46 –11 35
13. Alavés 30 9 8 13 31–45 –14 35
14. Betis 30 8 10 12 40–48 –8 34
15. Valladolid 30 7 12 11 25–35 –10 33
16. Celta Vigo 30 6 12 12 28–35 –7 30
17. Eibar 30 7 8 15 31–47 –16 29
18. Mallorca 30 7 5 18 29–50 –21 26
19. Leganés 31 5 10 16 23–44 –21 25
20. Espanyol 30 5 9 16 26–49 –23 24

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik