La Liga: hiába a több Betis-helyzet, a Sevilláé a rangadó

Vágólapra másolva!
2019.11.10. 22:58
null
Ocampos már a 13. percben csendre inthette a városi rivális szurkolóit (Fotó: AFP)
Ugyan több helyzetet dolgozott ki riválisánál, mégis 2–1-es vereséget szenvedett hazai pályán a Real Betis a Sevillától a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 13. fordulójában. A vendégcsapat az 55. percben Luuk de Jong találatával húzta be a három pontot a derbin.


Hiába a Betis volt a pályaválasztó, a legutóbbi tíz, saját közönsége előtt lejátszott derbi alapján nem lehetett túl optimista a zöld-fehér alakulat: hat döntetlen és három vereség mellett csupán egyszer tudtak győzni a Sevilla ellen.

S a siker ezúttal is elmaradt a tabellán jóval előkelőbb pozíciót elfoglaló városi riválissal szemben.

Pedig a játék képe alapján már az első félidőben is talán a Betis szolgált volna rá jobban a vezetésre (1–1), nemhogy aztán a második játékrész alapján a győzelemre…

Ám, míg a hazaiak elszórakozták a lehetőségeiket, vagy épp centikkel kapu mellé, fölé fejelték a csereként beálló, rendkívül rutinos Joaquín életveszélyes beadásait, addig a vendégcsapat a kevesebb helyzetéből is ki tudott használni még egyet De Jong révén. 1–2

A győztes derbivel a Sevilla a tabella 4. helyén áll, eközben a Betis visszacsúszott a 17. pozícióba.

SPANYOL LA LIGA
13. FORDULÓ

Betis–Sevilla 1–2 (Loren 45., ill. Ocampos 13., L. de Jong 55.)
Korábban
Atlético Madrid–Espanyol 3–1
(Correa 45+1., Morata 58., Koke 91., ill. Darder 39.)
Mallorca–Villarreal 3–1 (Lago 13. – 11-esből, Dani Rodríguez 23. – 11-esből, Kubo 53., ill. Cazorla 49. – 11-esből)
Athletic Bilbao–Levante 2–1 (Muniain 57., Capa 88., ill. Postigo 45+1.)
Getafe–Osasuna 0–0

 

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 12 8 1 3 33–15 +18 25
2. Real Madrid 12 7 4 1 25–9 +16 25
3. Atlético Madrid 13 6 6 1 15–8 +7 24
4. Sevilla 13 7 3 3 17–14 +3 24
5. Real Sociedad 13 7 2 4 21–14 +7 23
6. Athletic Bilbao 13 5 5 3 13–8 +5 20
7. Getafe 13 5 5 3 18–15 +3 20
8. Granada 13 6 2 5 19–17 +2 20
9. Valencia 13 5 5 3 19–18 +1 20
10. Osasuna 13 4 7 2 16–13 +3 19
11. Villarreal 13 5 3 5 26–19 +7 18
12. Levante 13 5 2 6 16–16 0 17
13. Valladolid 13 4 5 4 14–17 –3 17
14. Alavés 13 4 3 6 14–18 –4 15
15. Eibar 13 4 3 6 14–21 –7 15
16. Mallorca 13 4 2 7 12–19 –7 14
17. Betis 13 3 4 6 15–23 –8 13
18. Celta Vigo 13 2 3 8 7–19 –12 9
19. Espanyol 13 2 2 9 7–23 –16 8
20. Leganés 13 1 3 9 7–22 –15 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik