La Liga: győzött a Betis; ezúttal sem nyert a Sevilla

Vágólapra másolva!
2022.03.13. 18:14
null
A Sevilla egyenlítő gólját megelőző pillanatok (Fotó: Getty Images)
A Sevilla 1–1-es döntetlent játszott a Rayo Vallecano otthonában a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 28. fordulójának vasárnapi játéknapján. A másik sevillai klub, a Real Betis 1–0-ra nyert az Athletic Bilbao ellen.


A Sevilla az idény eleje óta ott lohol a Real Madrid nyomában. Néha közelebb, néha távolabb kerül a tabella élén álló „királyiaktól” – mostanában inkább az utóbbi. A forduló előtt már nyolcpontos lemaradása volt a madridiakkal szemben a Sevillának, így égető szüksége lett volna Julen Lopetegui csapatának a három pontra a pocsék formában lévő Rayo Vallecano otthonában.

Csakhogy az idényt remekül kezdő, mostanában épp gödörben lévő újonc sem feltett kézzel érkezett az összecsapásra, s a második félidő elején vezetést is szerzett: a Manchester Unitedben is megfordult portugál Bebé egy parádés cselsorozat után, kissé éles szögből kilőtte a rövid felső sarkot (1–0).

A Sevilla ezt követően feljebb kapcsolt, a 63. perben pedig kiegyenlített: Jesús Corona beadására Thomas Delaney érkezett a rövid sarkon, belepiszkált a labdába, ami a hálóban kötött ki (1–1). A hajrában már egyik csapat sem tudott betalálni, így maradt a döntetlen. Amennyiben hétfőn a Real Madrid győzni tud, 10 pontra növelheti előnyét a tabella élén.

GYŐZÖTT A BETIS
A Real Betis Borja Iglesias 20. percben szerzett góljával legyőzte az Athletic Bilbaót. A sevillai klub francia középpályását, Nabil Fekirt a 80. percben kiállították, miután a földön fekve rúgott bele ellenfelébe. Az eset előtt Fekir nem túl sportszerű módon az oldalvonal mellett dekázgatott. Fekir kiállítása IDE KATTINTVA látható.

SPANYOL LA LIGA
28. FORDULÓ

Rayo Vallecano–Sevilla 1–1
(Bebé 46., ill. Delaney 63.)
Real Betis–Athletic Bilbao 1–0 (B. Iglesias 20.)
Real Sociedad–Alavés 1–0 (Zubimendi 70.)
FCBarcelona–Osasuna 4–0 (Ferran Torres 14. – 11-esből, 21., Aubameyang 27., Puig 75.)

HÉTFŐN
21.00:
Mallorca–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Granada–Elche 0–1 (Fidel 11.)
Villarreal–Celta Vigo 1–0 (Parejo 64.)
Getafe–Valencia 0–0

Levante–Espanyol 1–1
(Dani Gómez 80., ill. Puado 50.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Atlético Madrid–Cádiz 2–1 (Joao Félix 3., De Paul 68., ill. Negredo 45.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 27 19 6 2 56–21 +35 63
2. Sevilla 28 15 11 2 40–19 +21 56
3. Barcelona 27 14 9 4 52–29 +23 51
4. Atlético Madrid 28 15 6 7 52–36 +16 51
5. Betis 28 15 4 9 50–35 +15 49
6. Real Sociedad 28 13 8 7 29–29 0 47
7. Villarreal 28 12 9 7 48–26 +22 45
8. Athletic Bilbao 28 10 10 8 32–27 +5 40
9. Valencia 28 9 10 9 41–43 –2 37
10. Celta Vigo 28 9 8 11 33–32 +1 35
11. Osasuna 28 9 8 11 26–35 –9 35
12. Espanyol 28 8 9 11 34–41 –7 33
13. Rayo Vallecano 27 9 5 13 29–33 –4 32
14. Elche 28 8 8 12 30–39 –9 32
15. Getafe 28 6 10 12 26–32 –6 28
16. Mallorca 27 6 8 13 26–45 –19 26
17. Granada 28 5 10 13 28–44 –16 25
18. Cádiz 28 4 12 12 24–41 –17 24
19. Alavés 28 5 7 16 21–45 –24 22
20. Levante 28 3 10 15 30–55 –25 19

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik