La Liga: egy félidő alatt lerendezte a Rayót az Almería

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.10.08. 15:56
null
Hármat lőtt az Almería, amely az előző négy fordulóban egyetlen gólt sem szerzett (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 8. fordulójának szombati nyitó mérkőzésén az Almería 3–1-re legyőzte odahaza a Rayo Vallecanót.

 

Nagyszerű első félidőt produkált az Almería,amely háromszor is bevette a Rayo Vallecano kapuját. A 8. percben Diego López egy ártatlannak tűnő szituációban az ellenfélnek passzolt, végül Lucas Robertone juttatta a labdát a kapuba (1–0).

A 17.-ben egy sarokrúgás után Szrdjan Babics megpattanó fejesével duplázták meg a hazaiak az előnyüket. Diego López egy kicsit ebben is benne volt (2–0).

Nem állt le az Almería, a 39. percben El Bilal Touré talált a kapuba (3–0). Érdekesség, hogy az első félidőben csupán 36 százalékban volt a labda a hazaiaknál, mégis háromgólos előnyre tettek szert.

A második játékrészből nem sok helyzetet jegyezhettünk fel, a hajrában Alejandro Catena révén a szépítés azért összejött a vendégeknek (3–1).

A 87. percben Adrián Embarba talpalásért megkapta a második sárga lapját, így kiállt.

Több gól már nem esett – csak egy bődületes kapufa és egy szép lövés vendégoldalról –, így négy vereség után otthon tartotta a pontokat az Almería,amely nyolc forduló után hét ponttal áll, míg a Rayo Vallecanónak maradt tíz egysége.

SPANYOL LA LIGA
8. FORDULÓ
Almería–Rayo Vallecano 3–1 (Robertone 8., Babics 17., El Bilal Touré 39., ill. Catena 81.)
Kiállítva: Embarba (87., Almería)
Később
16.15: Atlético Madrid–Girona (Tv: Spíler2)
18.30: Sevilla–Athletic Bilbao (Tv: Spíler2)
21.00: Getafe–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
VASÁRNAP

14.00: Valladolid–Betis (Tv: Spíler2)
16.15: Cádiz–Espanyol (Tv: Spíler2)
18.30: Real Sociedad–Villarreal (Tv: Spíler2)
21.00: Barcelona–Celta Vigo (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
HÉTFŐN
21.00:
Elche–Mallorca (Tv: Spíler 2)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Osasuna–Valencia 1–2 (Brasanac 90+3., ill. Kluivert 28., Diakhaby 54.)
Kiállítva: U. García (69., Osasuna), R. Pena (90+6., Osasuna)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 7 6 1 19–1 +18 19
2. Real Madrid 7 6 1 18–7 +11 19
3. Athletic Bilbao 7 5 1 1 16–4 +12 16
4. Betis 7 5 2 10–5 +5 15
5. Valencia 8 4 1 3 14–8 +6 13
6. Atlético Madrid 7 4 1 2 12–6 +6 13
7. Real Sociedad 7 4 1 2 12–11 +1 13
8. Osasuna 8 4 1 3 9–8 +1 13
9. Villarreal 7 3 3 1 10–2 +8 12
10. Rayo Vallecano 8 3 1 4 10–12 –2 10
11. Celta Vigo 7 3 1 3 9–13 –4 10
12. Mallorca 7 2 2 3 6–8 –2 8
13. Girona 7 2 1 4 10–12 –2 7
14. Almeria 8 2 1 5 7–12 –5 7
15. Getafe 7 2 1 4 8–15 –7 7
16. Valladolid 7 2 1 4 6–13 –7 7
17. Espanyol 7 1 2 4 9–14 –5 5
18. Sevilla 7 1 2 4 7–13 –6 5
19. Cádiz 7 1 1 5 1–14 –13 4
20. Elche 7 1 6 3–18 –15 1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik