Barcelona: négy gól, három pont, könnyed siker a Villarreal ellen

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.09.27. 20:50
null
Ansu Fati és Ronald Koeman: This is the beginning...? (Fotó: AFP)
A Barcelona a Villarreal ellen mutatkozott be a spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) új kiírásában, és már az első félidőben beállította a 4–0-s végeredményt.

SPANYOL LA LIGA
3. FORDULÓ
BARCELONA–VILLARREAL 4–0
(4–0)
Barcelona, Camp Nou, zárt kapuk mögött. V: Cuadra Fernández
Barcelona: Neto – Sergi Roberto, Piqué, Lenglet, Jordi Alba – Busquets (Pjanic, 78.), F. de Jong – Messi, Coutinho (Pedri, 70.), Fati (O. Dembélé, 70.) – Griezmann (Trincao, 78.). Vezetőedző: Ronald Koeman
Villarreal: Asenjo – Mario, Raúl Albiol (Funes Mori, 84.), Pau Torres, Estupinán – Chukwueze (Kubo, 74.), Parejo, Coquelin (Trigueros, a szünetben), Moi Gómez – Gerard Moreno (Bacca, 84.), Alcácer (Iborra, a szünetben). Vezetőedző: Unai Emery
Gólszerző: Fati (15., 19.), Messi (35. – 11-esből), Pau Torres (45. – öngól)

ÖSSZEFOGLALÓ

Ügyesen erősített a nyáron a Villarreal, ellenben kaotikus nyarat produkált a Barcelona, amely majdnem elveszítette a koronagyémántot, Lionel Messit is, de hamar kiderült a két csapat bajnokiján, mire elég a Villarreal elköltött pármillió eurója (33-ért vásárolt, 26.5-ért eladott): semmire.

Az első félidőben a tisztes helytállásra is csak olykor, ugyanis Ansu Fati és Lionel Messi mint kés a vajon, úgy járkáltak át és át a vendégvédelmen, olykor méterekre nem volt tőlük ellenfél – innen kitaláljuk, alaposan megszórta ellenfelét a Barca az első félidőben.

Ansu Fati előbb Jordi Alba, majd Philippe Coutinho passzát váltotta könnyedén gólra, aztán kiharcolt egy büntetőt, amelyet Lionel Messi a jobb alsóba lőtt, a Villarreal kedvét pedig Pau Torres vette el végleg ettől a találkozótól egy szünet előtti öngóllal.

Messi egyébként sorozatban a 17. La Liga-idényében lőtt gólt!


A vendégek szerencséjére visszavett a pihenőt követően a tempóból a Barca, pár kisebb helyzetig és egy les miatt meg nem adott gólig eljutottak így a sárga mezes látogatók. Messi lábbal és fejjel is kihagyott egy helyzetet, majd beállt Ousmane Dembélé és a nyáron vett Pedri is – ne feledjük, a Barca-mester Ronald Koeman is most debütált a gárda élén!

A hajrában átesett a tűzkeresztségen a Trincao, Miralem Pjanic kettős, közben a hazai kapu előtt Mario Gaspar hagyott ki helyzetet, és lehetőséget kapott a Barca-nevelés Kubo Takefusza, a Real Madrid kölcsönjátékosa is.

Több gól már nem esett: megvillantotta oroszlánkörmeit az első félidőben a megújult Barcelona, amely a második félidőben rápihent az újabb kihívásokra.

Korábban
Osasuna–Levante 1–3 (R. Torres 38., ill. Melero 41., Roger 77., J. Morales 81.)
Eibar–Athletic Bilbao 1–2
(Kike García 48., ill. Unai López 40., 87.)
Atlético Madrid–Granada 6–1 (Diego Costa 9., Á. Correa 47., Joao Félix 65., M. Llorente 73., L. Suárez 85., 90+3., ill. Jorge Molina 87.)
Cádiz–Sevilla 1–3 (Salvi 48., ill L. de Jong 65., Munir 90., Rakitic 90+6.)
Valladolid–Celta Vigo 1–1 (S. Guardiola 66. – 11-esből, ill. Iago Aspas 44.)

Szombaton
Alavés–Getafe 0–0

Valencia–Huesca 1–1 (Wass 38., ill. Sziovasz 64.)
Elche–Real Sociedad 0–3 (Portu 55., Januzaj 77. – 11-esből, Roberto López 90+4.)
Real Betis–Real Madrid 2–3 (Mandi 35., W. Carvalho 37., ill. Valverde 14., Emerson 48. – öngól, S. Ramos 82. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Betis3215–3+26
2. Granada3215–7–26
3. Real Sociedad3124–1+35
4. Celta Vigo3123–2+15
5. Valencia31116–5+14
6. Real Madrid2113–2+14
7. Getafe2111–0+14
8. Villarreal31113–6–34
9. Atlético Madrid116–1+53
10. Barcelona114–0+43
11. Sevilla113–1+23
12. Levante2115–50 3
13. Osasuna3123–4–13
14. Athletic Bilbao2112–3–13
15. Cádiz3123–5–23
16. Valladolid3212–4–22
16. Huesca3212–4–22
18. Eibar3122–4–21
19. Deportivo Alavés3121–3–21
20. Elche110–3–30

 

Aki tud, az tud (AFP)
Aki tud, az tud (AFP)

PERCRŐL PERCRE

Alba lett a mérkőzés legjobbja!


90+4. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

90+4. perc Estupinán elviharzik a bal szélen, beadása Bacca helyett Messié.

Négy perc a ráadás.

89. perc Messi átenged Pjanicnak egy 22 méteres szabadrúgást, de a bosnyák a jobb felső fölé teker.

86. perc Két jó csel után Trincao ballal 12-ről a jobb sarokba lőne, de véd vetődve Asenjo, Mario Gaspar lányos zavarában Messihez passzol, ő ballal 14-ről a léc alá emelne, de véd a kapus. Látványos mozdulattal, robinzonáddal.

84. perc GerardotCarlos Bacca, Albiolt Ramiro Funes Mori váltja.

82. perc Gerard Moreno odalép Piquének, sárga lap.

80. perc Szép támadás, Kubo keresztpasszát középre teszi Estupinán, Mario Gaspar meg jobbal elesik lövés közben az ötös jobb sarkán!

79. perc MarioGaspar futtatja a jobbon Kubót, a jobblábas beadást kirúgja Neto!


78. perc Griezmann le, Trincao be, Busquets le, Miralem Pjanic be. Két Barca-újonc.

75. perc Busquets bal térde vérzik, ápolás, le kell jönnie.

Eközben egy másik ex...


74. perc Kubo Takefusza be, Samu le, volt barcás és mostani Real Madrid-játékos a pályán.

72. perc Alba bal oldali beadását az ötös elől Messi bal alsó mellé fejeli!

70. perc Ousmane Dembélé be, Fati le, Pedri be, Coutinho le. Pedri nagy tehetség, ötmillióért vették a Las Palmastól a nyáron, a Bayern máris venné-vinné, legalább kölcsönbe, de két évre. Dembélé meg a Barca Gareth Bale-je...

69. perc Busquets lekönyökli Torrest, ápolás.

66. perc Messi lő ballal kissé balról, 17-ről kapura, Estupinán mellől, Asenjo felnyúl a labdáért, és övé lesz Coutinho kornere is.

61 százalékban a hazaiaké a labda.

62. perc Gerard kicselezi Albát, majd ballal kapura lő az ötös jobb sarka elől, Neto legördülve jobbra, fogja a labdát, de les.


60. perc Szép vendégattak, de les.

55. perc Estupinán bal oldali beadását kiemeli Gerard elől Piqué, előtte Gomez lőtt lesgólt. Most meg Iborra fejeli a jobb oldali Trigueros-szögletet nyolcról a kapu mellé.

Jelentjük, még mindig tart a tűzijáték.

48. perc Fati emel szépen a 16-os bal sarka elől Messihez, aki ballal a kapushoz lő tízről, Albiol értő szorításában.

Tűzijátékkal, a stadionon kívülről.

46. PERC FOLYTATJUK!

46. perc Alcácer és Coquelin le, Manu Trigueros és Vicente Iborra be, karmester és középső középpályás be, ék és szűrő le.

MINDEN HÍRÜNK A BARCÁRÓL ITT!



– Mennyire emlékszik Szalai Ádámra, akivel korábban együtt játszott a Real Madrid utánpótlásában? – kérdezte lapunk a harmincegy éves játékost.

– Jól emlékszem rá, még fiatal volt, amikor a Real Madridhoz került. Jó futballista, aki tíz éve szerepel a világ egyik legerősebb bajnokságának tartott német Bundesligában. Örülnék, ha visszatérne Spanyolországba, de ehhez bizonyítania kell. A képességei adva vannak, ez már akkor is látszott, amikor Madridban volt. Ezúton is a legjobbakat kívánom neki!

– A nyáron tovább erősödött a csapat, a kispadra érkezett Unai Emery, és sokan dobogóesélyesnek tartják a Villarrealt. Nem érzi, hogy túl nagy a teher?
– Egyáltalán nem. A cél kétségtelenül az, hogy a következő idényben indulhassunk a Bajnokok Ligájában. A Barcelona és a Real Madrid kiemelkedik a mezőnyből, a harmadik-negyedik helyért több csapat verseng, és az Atlético Madrid is nagyon erős. Hosszú az idény, a bajnokság, illetve a kupa mellett az Európa-ligában is érdekelve vagyunk, korai bármiről beszélni. A keretünk elég erős ahhoz, hogy az első négy között végezzünk.

– Alfredo Di Stéfano korábban elismerőn nyilatkozott önről, a Real Madrid története egyik legnagyobb tehetségének nevezte. Hogyan emlékszik vissza a legendás csatárra?
– Akkoriban fiatal voltam, az ő dicséreténél többet aligha kívánhat egy játékos. Leírhatatlan, mit éreztem, amikor mondta. Mindig támogatott, közvetlen volt, segített, a nehéz időszakokban is hitt bennem. Ez nagyon jólesett, egyúttal óriási felelősséggel járt. Azóta is igyekszem bizonyítani, hogy nem tévedett velem kapcsolatban.

– Nyilvánvalóan könnyebb helyzetben lenne a Villarreal, ha Lionel Messi a nyáron távozott volna a Barcától.
– A riválisok szempontjából valóban rossz hír, hogy maradt, a spanyol futball egészét tekintve viszont nagyon jó hír, hogy egy évig még biztosan a Barcelonában játszik. A világ valaha volt legjobb játékosának tartom, a bajnokság sokat profitálhat abból, hogy továbbra is a La Ligában varázsol.

– Hogyan élte meg, hogy a nyáron kilenc év után távoznia kellett a Valenciától?
– Ami történt, megtörtént. Figyelembe véve a klub helyzetét és az enyémet, az tűnt a legjobb döntésnek, ha távozom. A futball ilyen, a játékosok, az edzők és a vezetőségi tagok is folyamatosan jönnek-mennek. Mostantól az a célom, hogy minél jobban teljesítsek a Villarrealban, és ott legyek a válogatottal a jövő évi Európa-bajnokságon.

– Lát esélyt a viharos időszakot átélő Barcelona vasárnapi legyőzésére?
– Mindenki tudja, milyen volt a katalán klub nyara, de attól még a Barcelonáról van szó, a világ egyik legjobb csapatáról, sohasem könnyű ellene nyerni, főleg vendégként – mondta a La Liga által szervezett nemzetközi videointerjúban Daniel Parejo, a Villarreal négyszeres spanyol válogatott középpályása, akinek a Nemzeti Sport is feltehetett egy kérdést. – Nehéz meccsre számítok, leginkább abban bízhatunk, hogy nekünk ez lesz a harmadik bajnokink, a Barcelonának pedig csak az első, így talán jobb formában várjuk a találkozót.

Daniel Parejo, a spanyol élvonalbeli Villarreal labdarúgócsapatának középpályása nehéz mérkőzésre számít vasárnap a Barcelona ellen, és örülne, ha Szalai Ádám visszatérne Spanyolországba.

E párharc legjobb góllövői
Lionel Messi 16
Neymar 9
Patrick Kluivert 7
Luis Suárez 6
Diego Forlán 5

45+1. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

45. PERC ÖNGÓL! Messi emel balról középre a 16-os sarka elől, Busquets elől jobbal az ötösről a jobb alsóba ment véletlenül PAU TORRES. 4–0!

45. perc Estupinán bal oldali beadása magas Gerardnak, majd az ék Piquébe lő 14-ről Coquelin passzát követően, kissé balról.

40. perc Csodás, sokpasszos támadás végén Coutinho az ötös bal sarka elől jobbal kapura lő, Asenjo véd a léc alatt. ZICCER!


39. perc Coquelin szép jobb oldali beadását elvéti az ötösön Alcácer, de megússza, mert les.

37. perc Samu fejel középre jobbról Busquets meglöki, ápolás.

Emery nem nagyon lelkes, szomorúan ül a kispadon.


35. PERC BENT IS VAN, LIONEL MESSI ballal a jobb alsóba lő. Asenjo beleért, de hárítani nem tudott: 3–0!

34. perc BÜNTETŐ, Fatit végre megtalálja Mario Gaspar, és ha már fogja, tolja és rúgja is: az ötös bal sarkán belül. 11-es, a jobbhátvéd sem vitatkozik...

30. perc Messit indítja Fati, de szerel a 16-os előtt Torres.

28. perc Gerard keresztpasszát 18-ról Netóhoz lövi Estupinán.

25. perc De nem, Fati az ötös előtt szabadon, nem lő, ballal középre passzol Messinek, aki hétről Albiolba lő. NAGY MENTÉS! Alba lő aztán balról éles szögből kapura Sergi Roberto keresztpassza után, Asenjo felnyúl a labdáért, és hatalmasat véd!

Lassan megismerhetnék őt a vendégvédők, másodszor maradt abszolúte üresen.

19. PERC KETTŐ NULLA, ANSU FATI jobbal a jobb alsóba lő Coutinho középről érkező passza után, az ötös bal sarka elől, tíz méterről. 2–0!

17. perc SergiRoberto lő ballal a léc fölé 14-ről egy elé csorgó beadást. Gómez megindul a jobbon, Piqué könnyedén szereli.


15. PERC VEZET A BARCA, Lenglet emel középről Alba elé, aki okosan balról ballal laposan visszafelé passzol, ANSU FATI jobbal kissé balról, 11 méterről a jobb felsőbe lő. 1–0!

A Barcelona 22 bajnoki óta veretlen a Villarreal ellen, hat döntetlennel, utoljára itt kapott ki, még 2008 tavaszán, kettő egyre.

14. perc
Messi megindul, Coquelin szereli, majd az arg beadása Griezmann háta mögé megy.

10. perc Szép támadás, Alba beadása Samué.

8. perc Parejo összehoz egy kornert a hazaiaknak, majd Samu szereli a balon Coutinhót. Kontra, rossz Estupinán-beadással a végén, balról, ballal.

6. perc Alba veszélyes bal oldali beadását kivágja Fati elől Samu!

Alcácer 50 meccset játszott a Barcában, 15 góllal és 8 gólpasszal. A Barca ellen 7 meccsen 2 kanadai pontot hozott össze.

4. perc Alcácer nem meri elfejelni az ötösről Mario Gaspar remek jobb oldali beadását, mellel leteszi a labdát Samu Chukwuezének, aki meg lőni nem mer nyolcról, Gerardnak passzolna, de elrontja. Kontra, Fatit szereli a 16-oson belül Fatit.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!


A hazaiak gránátvörös-kék mezben és kék nadrágban, a vendégek tiszta sárgában.

Emery: ez a 800. meccse edzőként, 12 itteni látogatásán 12 vereséget szenvedett.


Remek idő, 19 Celsius-fok.

Egy kis örökmérleg: 44 találkozó, 26 barcelonai és 8 villarreali sikerrel, 92, ill. 54 rúgott góllal.

JÖTTEK-MENTEK!
A Barcelonától a Villarrealhoz:

2017, Enric Martínez, ingyen
2016, Denis Suárez, 4 000 000 euró
2014, Jonathan dos Santos, 1 500 000
2008, Edmílson, i.
2002, Pepe Reina, 750 000
1982, Ángel Pedraza, k.
A Villarrealtól a Barcelonához:
2017, Matías Nahuel, kölcsönbe
2016, Denis Suárez, 3 250 000 euró
2016, Jesús del Amo, i.
2014, Javier Espinosa
2008, Martín Cáceres, 16 500 000
2004, Juliano Belletti, 6 000 000
2003, Juan Román Riquelme, 10 000 000

Eltiltott nincs.

A hazaiaktól Matheus Fernandes, Jean-Clair Todibo, Samuel Umtiti, Martin Braithwaite és Marc-André ter Stegen sérült, a vendégektől Carlos Bacca, Szofian Sakla, Rubén Pena, Ramiro Guerra és Alberto Moreno maródi.


A Barcelonára nehéz napok várnak, a vasárnapi találkozó után csütörtökön a Celta Vigo otthonában játszik, majd jövő vasárnap a Sevillát fogadja. A felkészülési meccsek alapján szinte biztosra vehető, hogy Ronald Koemannal 1–4–2–3–1-es hadrendben szerepel a csapat.

„Érthető, hogy Lionel Messi szomorú az egyik legjobb barátja távozása után, de az edzéseken példásan teljesített, nekem elsősorban ez a fontos – mondta az 57 éves holland szakember. – Ami Luis Suárezt illeti, sokan azt gondolják, én vagyok a gonosz ebben a történetben, de ez nem így van. Őszintén elmondtam neki, ebben az idényben kevés játéklehetőséget kapna, de ha marad, ugyanolyan kerettag lesz, mint bárki más. z első naptól kezdve megadtam neki a tiszteletet, az, hogy végül mennie kellett, a klub döntése volt, nem az enyém. A Barcelona edzőjének lenni sohasem könnyű feladat, ha pedig változások történnek a csapaton belül, mindig lesznek olyanok, akik ellenzik őket. A világ egyik legnépszerűbb klubjánál dolgozhatok, mindig vannak vitás ügyek, de ezt el kell fogadni. Jól jellemzi ezt, hogy a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón sem esett sok szó a Villarreal elleni összecsapásról.”

A Marca és az As már arról írt, hogy a hatszoros aranylabdás játékos magára maradt Barcelonában, ami talán túlzás, de tény, hogy az elmúlt években szinte minden olyan futballista és edző távozott, akivel jó kapcsolatot ápolt. Közéjük tartozik Cesc Fabregas, Neymar, Arturo Vidal és a már említett Luis Suárez, míg az edzők közül Josep Guardiola és Ernesto Valverde. Ez pedig nyilván hatással lehet a teljesítményére, és az elmúlt hetek eseményei után az is várható volt, hogy az augusztusban kinevezett vezetőedzőt, Ronald Koemant elsősorban a botrányokról faggatják első bajnoki meccse előtt.

Az argentin csatár szeptember elején a goal.com interjújában elmondta, kilátástalannak látja a csapat jövőjét, a minap pedig az Atlético Madridhoz ingyen elengedett Luis Suárez kapcsán írt kritikus bejegyzést közösségi oldalára: „A klub történetének egyik legjobb futballistája megérdemelte volna, hogy méltóképpen búcsúztassák, de eljutottam arra a pontra, hogy már semmin sem lepődöm meg.”

A nyáron mások mellett távozott Nélson Semedo, Ivan Rakitic, Arturo Vidal és Luis Suárez, Lionel Messi pedig csak azért maradt, mert nem akart hosszan tartó pereskedésbe bonyolódni a klubbal.

Vasárnap este a nyáron jelentősen megerősített Villarreal ellen kezdi a bajnokságot a viharos heteket átélő Barcelona. A katalánoknak ez lesz az első tétmérkőzésük az augusztus 14-én a Bayern Münchentől elszenvedett 8–2-es Bajnokok Ligája-vereség óta, és sokan kíváncsiak arra, mire lesz képes az új kiírásban az ezer sebből vérző Csapat.

Luis Suárez távozása után ÚJRA KRITIZÁLTA A BARCA VEZÉRKARÁT LIONEL MESSI, míg a csapatot irányító Ronald Koeman abban bízik, hogy az argentin csatár frusztráltsága nem lesz hatással a bajnoki rajtra.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A BARCELONA–VILLARREAL MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik