A szünet után dőlt el, a Real Madrid legyőzte a Barcelonát

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.10.24. 15:50
null
Jogosan ünnepelnek a madridiak, fontos mérkőzést nyertek meg (Fotó: AFP)
Habár mindkét csapat messze van a csúcsformától, remek mérkőzést hozott a Barcelona és Real Madrid 7. fordulóbeli rangadója, amelyet a fővárosiak nyertek meg 3–1-re.

 

SPANYOL LA LIGA
7. FORDULÓ
FCBarcelona–Real Madrid 1–3 (1–1)
Barcelona,
Camp Nou, zárt kapuk mögött. Vezette: Martínez Munuera
BARCELONA:
Neto – Dest, Piqué, Lenglet, Alba (Braithwaite, 87.) – Busquets (Trincao, 81.), F. de Jong – Pedri (O. Dembélé, 81.), Coutinho, Fati (Griezmann, 81.) – Messi. Vezetőedző: Ronald Koeman
REAL MADRID:
Courtois – Nacho (L. Vázquez, 43.), Varane, Ramos, F. Mendy – F. Valverde (Modric, 69.), Casemiro, Kroos – Asensio (Rodrygo, 81.), Benzema, Vinícius. Vezetőedző: Zinédine Zidane
Gólszerző: Ansu Fati (8.), ill. F. Valverde (5.), Ramos (63. – 11-esből), Modric (90.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Egyik csapat sem várhatta csúcsformában az el Clásicót: a Barcelona a meccset megelőző legutóbbi két bajnokiján mindössze egyetlen pontot szerzett, míg a Real Madrid a Cádiz után a Sahtar Donecktől is kikapott, ráadásul a spanyol lapok Zinédine Zidane esetleges távozását is megszellőztették. Mindezek ellenére – vagy részben éppen ezek miatt – a szokásos hatalmas várakozás előzte meg a találkozót.

A Barcelona kezdőcsapatából Antoine Griezmann, míg a vendégekéből Luka Modric maradt ki. A hazaiaknál az el Clásicón debütáló Neto, Sergino Dest, Pedri trió mellett a sérüléséből felépülő Jordi Alba is kezdett, míg a több sérültet is nélkülöző Zidane Nachót és a sérüléséből felépülő Sergio Ramost is kezdettől a pályára vezényelte, míg a jobb szélen Marco Asensio kapott lehetőséget.

Már az első percekben kifejezetten aktívan futballoztak a csapatok, és nem is kellett sokáig várni az első gólra. Az ötödik minutumban Gerard Piqué és Clément Lenglet hagyott maga mögött óriási területet, az ide befutó Federico Valverdét Karim Benzema találta meg jó indítással, az uruguayi középpályás egy igazítás után jobbal elrúgta a labdát a kilépő Neto mellett – 0–1.

Mindössze három perc telt el az egyenlítésig: Lionel Messi remek labdát adott a bal oldalon elfutó Jordi Albának, ő centerezett, és a középen érkező Ansu Fati emberét megelőzve néhány méterről elpasszolta a labdát Thibaut Courtois mellett – 1–1.

Fati szerezte meg az el Clásicók történetének 400. barcelonai gólját, ráadásul 17 évesen és 359 naposan ő lett a Barcelona és a Real Madrid rangadóinak legfiatalabb gólszerzője a 21. században. Éppen a túloldalon vitézkedő Vinícius Júniort hagyta le.

Habár a gólok gyorsan jöttek, a folytatásban sem unatkozhattunk: a megszokottól eltérően a Real Madrid birtokolta többet a labdát, de a Barcelona sem tétlenkedett, mindkét csapat sorra dolgozta ki a lehetőségeket.

A második játékrészt jóval aktívabban kezdte a Barcelona. Ansu Fatinak és Philippe Coutinhónak is volt nagy gólhelyzete, mégis a Real Madrid szerzett gólt:Ramos mezét Lenglet megrántotta a tizenhatoson belül, a játékvezető némi videózás után befújta a tizenegyest. A sértett állt a labda mögé, s bár Neto majdnem elérte a jobb alsóba tartó labdát, ünnepelhetett a Real Madrid csapatkapitánya – 1–2.

A hátrány tudatában még magasabb fokozatra kapcsolt a Barca, Ronald Koeman Ousmane Dembélét, Antoine Griezmannt, Francisco Trincaót és még Martin Braithwaite-et is beküldte a hajrára. Ám az újabb gólt a csereként beálló Luka Modric szerezte a 90. percben – az egész meccsen nagyszerűen védő Netóról kipattant a labda egy kivetődésnél, Rodrygo passza után a horvát középpályás két csel után külsővel feltette az i-re a pontot – 1–3.

A végig izgalmas, jó iramú találkozó végén tehát a katalánok elleni örökmérleget maga felé billentő (97 győzelem, 96 vereség, 52 döntetlen) Real Madrid ünnepelhetett, amely – a riválisok mérkőzéséig biztosan – a tabella élére ugrott, míg a sokak által már szinte elküldött Zidane továbbra is veretlen a Camp Nouban.

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid64119–4+513
2. Real Sociedad632110–2+811
3. Villarreal63218–80 11
4. Getafe53115–3+210
5. Elche53115–4+110
6. Cádiz63126–60 10
7. Granada53117–8–110
8. Betis6337–9–29
9. Atlético Madrid4228–1+78
10. Barcelona52129–5+47
11. Sevilla42115–3+27
12. Osasuna52125–4+17
13. Valencia72149–11–27
14. Athletic Bilbao5234–5–16
15. Huesca6514–6–25
15. Eibar61234–6–25
17. Celta Vigo61233–9–65
18. Deportivo Alavés61143–8–54
19. Valladolid6335–9–43
20. Levante5145–10–53

ESEMÉNYEK

95. perc: VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK!

95. perc:
Messi még kontrázna egyet, Ramos állja útját.

92. perc:
Messi kap sárga lapot reklamálásért.

91. perc:
öt perc lesz a ráadás.

90. perc: MODRIC LEZÁRJA, MEGNYERI A MECCSET A REAL MADRID! Az egész meccsen nagyszerűen védő Neto kivetődve ment Vinícius elől, Modric megkapja a labdát Rodrygótól, a félig üres kapu mellett is meghúz két cselt, majd jobb külsővel megszerzi a harmadikat! 1–3, ELDŐLT!

89. perc:
Dembélé kap labdát a bal oldalon, lendületből megindul, Lucas Vázquez már félig verve, de kapu fölé lő a francia.

89. perc:
Braithwaite startol rá a labdára, Courtois azonban odaér.

87. perc:
Alba helyén Braithwaite a folytatásban.

87. perc: MEGINT NETO, PEDIG LEZÁRHATNÁ A REAL MADRID!
A szöglet után Ramos kap hatalmas labdát a bal oldalon, egyből lő, de Neto lábbal ment!

86. perc: MIT VÉD NETO, RÁADÁSSUL KÉTSZER!
Vázquez gurít jobbról a tökéletes ütemben érkező Kroos elé, a kipattanót is rálövi, de Neto megint véd!

85. perc:
Trincao ível jobbról középre, a levágódó labda még jó lehetne Griezmann-nak, de a vendégek előbb kapcsolnak.

83. perc:
továbbra is nagyon nyom a Barca, de most Coutinho „felszabadít” egy rémes indítással.

81. perc:
cserék mindkét oldalon. Asensio gyakorlatilag a fülén veszi a levegőt, jön a helyére Rodrygo. A Barcánál Trincao, Griezmann és Dembélé is a pályán, Pedri, Fati és Busquets megy le.

80. perc:
Kis szöglet, Dest ível középre, De Jong lőhet, de a madridi védők ismét mentenek.

79. perc:
Messi lő, de a szabadrúgása a sorfalról az alapvonalon túlra pattan.

78. perc:
Messi ront neki a védelemnek, Ansu Fatit nem tudja megjátszani. Nem sokkal később Busquets sarkára lép oda Vinícius, veszélyes helyzetből rúghat szabadrúgást a Barcelona. Kb. 23 méter a táv.

76. perc:
Messi ível a kapu elé, Varane tudja végül kirúgni szögletre, amely után ismét a francia védő ment.

75. perc:
továbbra is támad a Barcelona, a Real Madrid most megpróbálja eldugni a labdát a katalánok elől. Megszerzi a labdát Coutinho, Varane buktatja, szabadrúgás befelé.

72. perc:
kontrázik egyet a Real Madrid, a bal oldalon elfutó Vinícius azonban Piquébe rúgja a beadást.

70. perc: NINCS TIZENEGYES!
Alba centerezését Courtois kivetődve hárítja, a menteni igyekvő Ramos Varane karjára pattintja a labdát. A kar szorosan a test mellett, így hiába a hazai reklamáció, nincs büntető.

69. perc:
Modric jön Valverde helyére.

68. perc:
Federico Valverde marad a földön.

67. perc:
Coutinho lő egyet, a blokkról az alapvonalon túlra vágódik a labda.

65. perc:
aktívabb volt eddig a második félidőben a Barcelona, mégis a Real Madridé a gól.

63. perc: RAMOS BERÚGJA, VEZET A REAL MADRID! A madridi csapatkapitány a kapu jobb oldalába gurít, Neto megérzi az irányt, majdnem el is éri a labdát, de nem tudja kiütni. 1–2!

62. perc: A JÁTÉKVEZETŐ MEGNÉZTE, TIZENEGYEST RÚGHAT A REAL MADRID!
Jordi Alba kap is egy sárga lapot, vélhetően reklamálásért, hiszen Lenglet volt szabálytalan.

59. perc:
Ramos viaskodik Lenglet-val Kroos beadásánál, a madridi kapitány elesik, reklamál is. Egyelőre nem engedi tovább a játékot a játékvezető, a videoszobában ellenőrzik az esetet. A visszajátszás alapján úgy tűnik, Lenglet – ha nem is nagyon, de – megrántotta Ramos mezét, a játékvezető ki is megy megnézni az esetet.

59. perc: Dest kezére pattan a labda az oldalvonal mellett, Real-szabadrúgás jöhet. Középre lehet ívelni.

57. perc: Vinícius passza után Benzema nézi meg magának a bal felső sarkot, de a lelátóra lövi a labdát.

55. perc:
Fati löki fel Mendyt a Real tizenhatosán belül, szabadrúgással jöhetnek a vendégek.

53. perc: COUTINHO!
Ismét a jobb oldalon építi a támadását a Barcelona, Fati ível át a túloldalra Coutinhónak, aki a rövid alsó sarokba fejelne, de az oldalhálót találja el!

52. perc:
megint jön a Barca, Alba ad középre Fatit keresve, de hiába érkezik egyedül a fiatal csatár, nem éri el a labdát.

52. perc: NAGY BARCELONAI HELYZET!
Messi indítja a jobb oldalon meglógó Fatit, aki egy ritmusváltás után megcélozza a jobb alsót, és csak kevéssel téveszti el!

51. perc:
Casemiro szánja el magát lövésre jó 25 méterről, a labda messzire elkerüli a kaput.

50. perc:
Messi próbálja átrágni magát Lucas Vázquezen a tizenhatos oldalvonalánál, de a madridi nyeri ezt a párharcot.

48. perc:
két madridi szöglet egymás után, utóbbinál Ramos fejel a kapu mellé.

46. perc:
rögtön támad is a Barca, Pedri Messit keresi egy kitekert testhelyzetből adott passzal, de Ramos belép a passz útjába.

46. perc: FOLYTATJUK A MÁSODIK JÁTÉKRÉSSZEL!

45+2. perc: VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK!

45+2. perc:
Benzema esik el a tizenhatoson belül, de ezért nem jár tizenegyes.

45+1. perc: NINCS LES? NINCS!
Vinícius kap labdát – ezúttal középre, kissé a jobb oldal felé húzódva, Dest ragad be kissé, ám Piqué tisztáz az ifjú madridi jobb oldali beadásánál. Szöglet.

45. perc:
két perc a ráadás.

44. perc:
Coutinho rúg oda a megiramodó Asensiónak, a fővárosiak jöhetnek szabadrúgással jobbról.

43. perc:
cserél a Real Madrid, Nacho helyén Lucas Vázquez folytatja. Vélhetően sérülés az oka, Nacho morcosan biceg a kispad felé.

41. perc:
most a jobb oldalon támad a Real, Asensio teszi a labdát a mögé futó Nacho elé, ám Lenglet lefüleli a centerezést.

40. perc:
Messi üldözi az újfent megiramodó Viníciust. A Real Madrid játékosa a földön, a labda a Barcánál – a játékvezető továbbot int.

39. perc:
nagyszerű hármas összjáték a Real Madridtól a bal oldalon, Vinícius meg is húzza az alapvonal felé – de jön Dest, és ellentmondást nem tűrően fedezi a labdát, amíg ki nem gurul.

37. perc: Nacho rúgja fel a bal oldalvonaltól középre tartó Coutinhót – ez is sárga lap.

35. perc:
Jordi Alba kap megint egy jó indítást a bal oldalon, de a centerezése Asensiót találja el.

33. perc:
Mendy balról indulva ér a barcelonai tizenhatoson belülre, ám a beadásával telibe találja Destet.

31. perc:
Dest és Pedri jobb oldali összjátéka után előbbi adhat középre, de elkapkodja – a labda fennakad az egyik védőn.

29. perc:
némi videózás az előző Casemiro-szerelés miatt, de nincs további intézkedés. Van viszont sárga lap, mégpedig Lenglet-nak Valverde feltartóztatásáért.

28. perc: TÚL SOKAT VÁR MESSI!
Casemiro mellett viszi el egy remek csellel a labdát az argentin, a tizenhatoson belülre érve lőhetne is az argentin, de a középpályás visszaérve menteni tud.

27. perc:
Casemiro segíti fel Busquetst a buktatása után.

24. perc: ÉS NETO IS BEMUTAT EGY BRAVÚRT!
Gyors madridi kontra végén hárít nagyot a Barca kapusa, Benzema hagyja ki az ajtó-ablak helyzetet!

24. perc: COURTOIS ZICCERT VÉD!
A szöglet után kontrát indít a Barcelona, Fati Messinek továbbít, aki Ramost lehagyva a bal kapufánál ziccert lőhet, de a belga kapus odaér!

23. perc:
a szöglet után Neto, Lenglet és Nacho is a földön, a játékvezető újabb szögletet ítél.

22. perc: Benzema próbálja középre adni a labdát balról Piqué mellett – a hazaiak hármasa közbelép, szöglet.

21. perc:
Messi talpon.

19. perc: Casemiro még a lövés előtt odacsúszik a földön maradó Messinek, utólag sárga lapot kap.

19. perc:
Messi remek kényszerítő után Nacho közreműködésének köszönhetően elesik a tizenhatos előterében, de a játékvezető továbbot int. Néhány másodperccel később tüzel az argentin, Courtois-nak kell védenie!

18. perc:
elhal a madridi támadás. Kroos ad keresztlabdát Asensiónak, aki befelé hozza, továbbít Casemirónak, de a középpályás pontatlanul továbbít Viníciusnak.

16. perc:
Vinícius kap kiváló labdát a bal oldalon, de Lenglet megérkezik, és tisztáz – ráadásul a brazil ér hozzá utoljára, vagyis a Barca jöhet.

15. perc:
Coutinhónak van kedve focizni, újabb lövést ereszt meg. Courtois magabiztosan fogja.

14. perc:
Vinícius keresi a rést a barcelonai pajzson, Piqué választja el a labdától. A Real szélsője elesik, de ezért nem jár szabadrúgás.

13. perc:
Coutinho már talpon, lő is egyet balról, de elakad a labda a madridi falon.

12. perc:
Coutinho a földön, Messivel játszik össze a brazil.

9. perc:
ez aztán a rajt! Ansu Fati az el Clásico történetének második legfiatalabb gólszerzője lett, ráadásul ő szerezte meg a Barcelona 400. gólját az el Clásicók történetében.

8. perc: EGYENLÍT A BARCA! Ezért hiányzott a Barcelonának Jordi Alba: Messitől megkapja a labdát a balon, tökéletesen középre teszi a labdát, a jó ütemben érkező Ansu Fati az ötösön belülről Courtois mellett a kapuba passzol. 1–1!

7. perc: MÉG EGY NAGY MADRID HELYZET!
Bár kiderül, hogy les, de azért megijednek a barcelonaiak, Vinícius lő a tizenhatoson belülről.

5. perc: VEZET A REAL MADRID! Nacho hozza fel a jobb oldalon a labdát, Benzemának továbbít, aki a Piqué és Lenglet közötti óriási lyukba teszi a labdát a beinduló Federico Valverdének. Az uruguayi középpályás egy igazítás után jobbal a hosszú felső sarokba lő, 0–1!

4. perc:
újabb katalán akció, Busquets hosszú labdával kínálja meg Fatit, de Courtois ér oda előbb.

4. perc:
Fati indítja Messit, de kicsit hosszú az átadás, így közbeléphet a madridi elhárítás.

3. perc:
egy pontatlan passz Lionel Messitől Destnek – habár mindketten úgy látják, közbelépett egy madridi láb is. A játékvezetőt ez nem hatja meg, jöhetnek a vendégek.

2. perc:
Lenglet-nak máris közbe kell lépnie egy hosszú madridi indítás után.

1. perc: KEZDÜNK!
Mindkét csapat a szokásos (gránátvörös-kék és tiszta fehér) szerelésében játszik.

ELŐZMÉNYEK

Két nem éppen csúcsformában lévő gigász csap össze ma délután. A Barcelona a Getafe otthonában kapott ki egy hete, majd legyőzte a Ferencvárost, míg a Real Madrid a múlt heti bajnokiját és a hétközi Bajnokok Ligája-meccsét is elveszítette a Cádiz és a Sahtar Doneck ellen.

A táblázatra pillantva még meglepőbb a helyzet, hiszen a madridiak a harmadik, a katalánok csak a tizedik helyen állnak – persze előbbi csapat egy, utóbbi két mérkőzéssel kevesebbet játszott le az eddigi hat forduló alatt.

Mindkét csapatnál egy-egy alapember visszatér – a Real Madridnál Sergio Ramos, a Barcelonánál Jordi Alba léphet újra pályára sérülése után. A katalánoknál vélhetően továbbra is Neto véd majd Marc-André ter Stegen sérülése miatt, rajta kívül Samuel Umtiti és Matheus Fernandes is hiányzik. A fővárosiaknál Dani Carvajal, Álvaro Odriozola, Eden Hazard, Mariano Díaz és Martin Ödegaard sem futballozhat. A Barcánál kezdő Pedri 17 éves és 334 napos korával minden idők második legfiatalabb kezdőjátékosa el Clásicón (a korábbi barcelonai Bojan Krkic után.

A csapatok legutóbbi találkozójára márciusban, még a járványhelyzet miatti leállás előtt került sor, akkor Vinícius Júnior és Mariano Díaz góljaival 2–0-ra nyert a Real Madrid. Az elmúlt idényben a katalánok egyik Real Madrid elleni meccsükön sem tudtak betalálni – az őszi barcelonai összecsapás 0–0-ra végződött.

Az örökmérleget tekintve teljesen kiegyenlített a helyzet: mindkét csapat 96 alkalommal verte meg a másikat, emellett 52 döntetlen született minden sorozatot figyelembe véve. Sergio Ramos az első, Lionel Messi a második helyen áll a lejátszott el Clásicók tekintetében – a madridiak csapatkapitánya 45, a katalánoké 44 meccsel állhat, ha pályára lép ma. A legtöbb gól és gólpassz Messi nevéhez fűződik – 26 góllal és 14 gólpasszal szomorította eddig a riválist.

Ám a hazaiak ásza több mint kilencszáz napja nem szerzett gólt a Real Madrid ellen. A hatszoros aranylabdás csatár legutóbb 2018. május 6-án volt eredményes el Clásicón – akkor az ő góljával fordítottak a katalánok, ám Gareth Bale egyenlített, és 2–2 lett a végeredmény. A mai összecsapás azért is ígérkezik különlegesnek, mert a nyári hercehurcából kiindulva elképzelhető, hogy ez lesz az argentin klasszis utolsó el Clásicója a Camp Nouban.

Ha már Messi: Gerard Piqué a La Vanguardiának adott interjújában elmondta, ha ő lenne a Barcelona elnöke, biztosan másképp bánna a katalánok tízesével.

„Elnökként másképp cselekedtem volna. Megkértem volna Leót, tartson ki még egy évig, utána jönnek új emberek. Hogy fordulhat elő, hogy a Barca történetének legjobb labdarúgója – aki kapcsán szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy élvezhetjük a játékát – egyik nap levelet ír távozási szándékáról, mert úgy érzi, a klub nem hallgatja meg? Az új stadiont róla kellene elnevezni. Meg kellene becsülnünk az ikonjainkat. Emiatt ideges vagyok. Meglep, hogy Pep [Guardiola], [Carles] Puyol, Xavi vagy [Víctor] Valdés nem kap szerepet a klubnál. Valami nem stimmel. Ezekre az emberekre mindig szükség van, ők tették naggyá az egyesületet.”

„Ez más, mint a többi mérkőzés. Folyamatosan érezni a nagy nyomást, de már hozzászoktam ehhez a futballban töltött évek során” – mondta az összecsapást felvezető sajtótájékoztatóján Ronald Koeman.

Azt sem mondhatjuk, hogy a vendégek háza táján nyugodt lenne a hangulat. A királyiaknál Florentino Pérez elnök szokatlanul kevés időt töltött az öltözőben a Sahtar elleni vereség után, és a spanyol lapok máris arról cikkeznek, hogy elküldhetik Zidane-t, ha a mai mérkőzésen is kikap a csapat – Luka Jovics esetleges börtönbüntetése már csak olaj a tűzre.

„Ez a meccs egy nagyszerű lehetőség arra, hogy átforduljanak a dolgaink – mondta a meccs előtti sajtótájékoztatóján Zinédine Zidane.Mindenki támogatását érzem a klubnál. Sok mindent nyertem már a játékosokkal, akik engem is hozzásegítettek néhány trófeához. A játékosokkal vagyok a legvégsőkig, hiszen ők azok, akik küzdenek, futnak, és beleadnak mindent.”

Koeman
és Zidane a pályán sem találkozott korábban egymással, és edzőként is a mai lesz az első összecsapásuk, hiszen a holland tréner csak a nyáron érkezett meg Barcelonába. Játékosként viszont 14-szer is játszott a Real Madrid ellen, ezeken a rangadókon összesen öt gólt szerzett. Ami Zidane-t illeti, az ő irányításával még sosem kapott ki a Real Madrid a Camp Nouban.

A mai mérkőzésen dirigáló Juan Martínez Munuera pályafutása során először vezetheti az el Clásicót. Eddig 21 alkalommal vezetett a Barcelonának – 15 katalán győzelem, 3-3 döntetlen és vereség a mérleg –, a Real Madridnak 24 mérkőzésen dirigált – 15 fővárosi siker, 5 iksz, 4 vereség a mutató.

A 38 éves spanyol bíró ebben az idényben a Real Madrid egy mérkőzésén fújta már a sípot, a Sociedad elleni gól nélküli idénynyitón, míg a Barcelonának legutóbbi az előző bajnokság végén a Leganés 2–0-s legyőzésekor irányított.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik