Messi-tripla két szabadrúgásgóllal, Barca-siker a Celta ellen

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.11.09. 20:51
null
Messinek szinte minden összejött a Celta Vigo ellen (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona magabiztos, 4–1-es sikert aratott a Celta Vigo ellen a La Liga 13. fordulójában. Lionel Messi három gólt szerzett – kétszer szabadrúgásból, egyszer a tizenegyespontról talált be.
Habár a Barca sem várhatta csúcsformában a mérkőzést a Leganés elleni vereség és a Slavia Praha elleni döntetlen után, azért előzetesen így is egyértelműen a katalánok győzelmére számíthattunk: Ernesto Valverde csapata az összecsapás előtt hibátlanul állt hazai pályán a La Ligában, a legutóbbi négy meccsét elveszítő Celta Vigónál pedig éppen a héten menesztették a gárdával gyengén rajtoló Fran Escribát, helyére a korábbi Barcelona-játékos, Óscar García érkezett.

A katalánoknál ismét a kezdőben láthattuk Lionel Messi és Antoine Griezmann mellett Ansu Fatit, ám sem ők, sem a többiek nem tudták igazán felpörgetni a mérkőzést, lassan csordogált a találkozó, de néhány lehetőség azért akadt.

23 perc után Nélson Semedót sérülés miatt lecserélte Valverde, az őt váltó Sergio Busquets 550. Barca-meccsével Miguelit lehagyva az ötödik helyre lépett fel a klub örökranglistáján.

Szerencsére szép gólokban a nem túl veretes tempó ellenére sem volt hiány. Messi a 23. percben egy higgadt tizenegyessel szerzett vezetést a Barcának, ám bizonyos szempontból a Celta góljában is szerepet játszott – labdavesztése után saját tizenhatosa előtt mutatott be szabályosnak tűnő szerelést, Pape Cheikh azonban elesett, az argentin sárga lapot kapott, a megítélt szabadrúgást Lucas Olaza kissé jobbról, ballal remekül tekerte a nyújtózkodó, de a labdát el nem érő Marc-André ter Stegen kapujába. (1–1)

Azonban nemhogy a meccsen, még ebben a félidőben láthattunk egy újabb remek szabadrúgást: a ráadás pillanataiban Messi állt oda a labda mögé, és kissé jobbról, ballal a bal felsőbe lőtt. (2–1)

És ha valaki azt hitte, hogy erre a meccsre már tényleg sok volt a jóból a szabadrúgások tekintetében, jókorát tévedett: Lionel Messi a 48. percben újabb szabálytalanság után ismét a bal felsőbe varrta a labdát. (3–1)

Messi legutóbbi hat, La Ligában elvégzett szabadrúgásából hármat bevágott. Mellesleg a spanyol élvonalban elért triplák tekintetében beérte a másik korszakos zsenit, Cristiano Ronaldót.

A fennmaradó játékidőben beállt a sérülése után ismét egészséges Luis Suárez, valamint a feledhető arsenalos kalandja után a Celta Vigónál lehetőséget kapó korábbi barcelonai, Denis Suárez is, Sergio Busquets pedig feltette az i-re a pontot egy 16 méteres lövéssel – a meccs egyetlen akciógóljával. (4–1)

Messi vezérletével tehát a Barca visszavette vezető helyét a spanyol bajnokságban.

SPANYOL LA LIGA
13. FORDULÓ

Barcelona–Celta Vigo 4–1 (Messi 23., 45+1., 48. – az elsőt 11-esből; Busquets 85., ill.Olaza 42.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 12 8 1 3 33–15 +18 25
2. Real Madrid 12 7 4 1 25– 9 +16 25
3. Real Sociedad 13 7 2 4 21–14 +7 23
4. Atlético Madrid 12 5 6 1 12– 7 +5 21
5. Sevilla 12 6 3 3 15–13 +2 21
6. Granada 13 6 2 5 19–17 +2 20
7. Valencia 13 5 5 3 19–18 +1 20
8. Getafe 12 5 4 3 18–15 +3 19
9. Villarreal 12 5 3 4 25–16 +9 18
10. Osasuna 12 4 6 2 16–13 +3 18
11. Athletic Bilbao 12 4 5 3 11– 7 +4 17
12. Levante 12 5 2 5 15–14 +1 17
13. Valladolid 13 4 5 4 14–17 –3 17
14. Alavés 13 4 3 6 14–18 –4 15
15. Eibar 13 4 3 6 14–21 –7 15
16. Betis 12 3 4 5 14–21 –7 13
17. Mallorca 12 3 2 7 9–18 –9 11
18. Celta Vigo 13 2 3 8 7–19 –12 9
19. Espanyol 12 2 2 8 6–20 –14 8
20. Leganés 13 1 3 9 7–22 –15 6

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik