La Liga: az Osasuna egykori menedzsere elismerte a vesztegetést

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.01.21. 16:02
Ángel Vizcay, a La Ligában szereplő Osasuna korábbi klubmenedzsere elismerte, hogy 2013-ban és 2014-ben több mérkőzést is pénzzel befolyásoltak annak érdekében, hogy a pamplonaiak ne essenek ki az első osztályból – számolt be róla a spanyol Marca.

A Navarrai Tartományi Bíróságon az úgynevezett „Osasuna-ügy” tárgyalásán az Osasuna korábbi klubmenedzsere, a klubnál összesen 24 évet dolgozó Ángel Vizcay elismerte, hogy 2013-ban és 2014-ben is készpénzben fizettek több mérkőzés befolyásolásáért.

A 2012–2013-as idény hajrájában, a 35. fordulóban a Getafénak 400 000 eurót fizettek, hogy a madridiak engedjék az Osasunát győzni – a találkozót Alejandro Arribas góljával 1–0-ra meg is nyerték a pamplonaiak, és később bent is maradtak az első osztályban. Emellett 150 000 eurót fizettek a Real Valladolidnak a Deportivo La Coruna legyőzéséért, illetve további 150 000 eurót adtak a Real Betisnek azért, hogy megverje a Celta Vigót.

Egy évvel később is bajban volt a bajnokság hajrájában az Osasuna, két körrel a zárás előtt kieső helyen állt. A 37., utolsó előtti fordulóban az Espanyol otthonában lépett pályára – a barcelonaiaknak egy pont kellett a bennmaradáshoz, de a döntetlen az Osasuna számára sem tűnt rossznak. Végül a pamplonaiak 250000 eurót fizettek azért, hogy döntetlennel érjen véget a találkozó. Ez ellen az Osasuna akkori támadója, a ma már a másodosztályban szereplő Fuenlabradában játszó Oriol Riera tiltakozott, mondván, nem tudja, hogyan „kell” döntetlenre játszani. A csatárnak persze nem volt sok szava, 1–1 lett a végeredmény.

Ezzel azonban nem menekült meg az Osasuna. Ugyanebben a fordulóban Real Betis–Valladolid meccset rendeztek, itt az Osasuna érdeke a már biztos kieső Betis sikere volt, ezért 400 000 eurót kínáltak a sevillai zöld-fehéreknek – a Betis 4–3-ra győzött. Az utolsó játéknapon aztán éppen a Betist látta vendégül az Osasuna, amelynek mindenképpen nyernie kellett a bennmaradáshoz, ezért – ezen előzmények után nem csoda, hogy – a sevillaiakat újabb 250 000 euróval „kínálták meg”. Az összesen 650 000 eurót egy sevillai ház garázsában adták át három akkori Betis-labdarúgónak, Jordi Figuerasnak, Xavi Torresnek, illetve vélhetően Antonio Amayának (ők szintén vádlottak a perben). A 2–1-es Osasuna-siker össze is jött, de a többi eredmény kedvezőtlen alakulása miatt a pamplonaiak csak a 18. helyen végeztek, így 14 év után kiestek a La Ligából, ahová legközelebb csak 2016-ban tértek vissza.

Ángel Vizcay elismerte, hogy mindezeket a kifizetéseket az Osasuna igazgatótanácsában vitatták meg és döntötték el. Hozzátette, később „mindent bevallott" a La Liga elnökének, Javier Tebasnak.

A perben összesen 11 vádlott van, hat korábbi Osasuna-tisztségviselő, a három volt Betis-játékos és két ingatlanügynök.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik