La Liga: a Sevilla szerződtette az Újpest FC korábbi légiósát

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.04. 19:25
null
Marko Dmitrovics a Sevillába igazolt (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli Sevilla a hivatalos honlapján bejelentette Marko Dmitrovics érkezését.

 

A 29 esztendős szerb kapusnak június 30-án lejárt a szerződése az Eibarnál, így szabadon igazolható játékosként írt alá az andalúziai együtteshez, amellyel négy évre szóló megállapodást kötött.

A 18-szoros válogatott futballista 2013 és 2015 között az Újpest FC labdarúgója volt. A lila-fehérek színeiben 20 tétmérkőzésen lépett pályára, tagja volt a 2014-ben Magyar Kupa-győztes csapatnak.

Dmitrovics megfordult a Charltonban és az Alcorcónban is, az Eibar 2017 nyarán szerződtette. A szerb futballista 130 találkozón játszott a La Ligában. A volt újpesti a spanyol első osztály legutóbbi kiírásában 35 meccsen kapott lehetőséget, összesen 49 gólt kapott.

A Sevillától az idény végén távozott Tomás Vaclík cseh válogatott kapus. A csapat első számú kapuvédője a marokkói Bono. A Sevilla a következő idényben a Bajnokok Ligájában is szerepel.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik