La Liga: 2027-ig hosszabbított kulcsemberével a Villarreal

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.08.09. 21:33
null
Gerard Moreno jó teljesítményt nyújtott az elmúlt idényben (Fotó: AFP)
Hivatalos oldalán jelentette be a Villarreal, hogy 2027-ig meghosszabbította kulcsembere, Gerard Moreno szerződését.

 

A futballista még 2010-ben igazolt a Villarrealhoz a CF Badalona utánpótlásából, majd 2015-ben – a transfermarkt.de adatai alapján – 1.5 millió euró ellenében az Espanyolhoz igazolt. Itt aztán három évet töltött el, amely idő alatt 118 találkozón 39 gólt és kilenc gólpasszt jegyzett. A jó teljesítményének köszönhetően 2018-ban aztán visszatért a sárga-kékekhez, akik a transferamarkt.de szerint 20 millió eurót fizettek érte.

Gerard Moreno az elmúlt idényben kulcsembere volt a Villarrealnak: 33 bajnokin 23 gólt és 7 gólpasszt jegyzett, míg az Európa-ligában 12 találkozón 7 találattal és 4 assziszttal vette ki a részét a csapat kupasikeréből, ráadásul a Manchester United elleni döntőben is eredményes volt. A válogatottban öt alkalommal léphetett pályára az Európa-bajnokságon, amelyeken két gólpasszt osztott ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik