La Liga: először kapott gólt a Villarreal – oda a veretlensége

Vágólapra másolva!
2022.09.11. 23:08
null
Nico Williams (balra) gólját ünneplik a bilbaóiak (Fotó: Getty Images)
A Betis hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Villarrealt a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 5. fordulójának vasárnap késő esti mérkőzésén. A délutáni programban az Athletic Bilbao 4–1-re nyert az Elche vendégeként, majd a Getafe – idénybeli első győzelmét elkönyvelve – hazai pályán 2–1-re verte a Real Sociedadot.

BETIS–VILLARREAL 1–0

Élvezetes futballt hozott az első félidő, akadtak helyzetek is – főképp a Villarreal előtt –, de gól nem született, arra a 61. percig kellett várni: Luiz Henrique jobb oldali beadásából a hosszú oldalon érkező Rodri lőtt a vendégek kapujába. Mint utóbb kiderült, ez a gól elég is volt ahhoz, hogy a Betis megünnepelhesse negyedik győzelmét – és hogy az első négy fordulóban egyetlen gólt sem kapó Villarreal elveszítse veretlenségét.

A MÉRKŐZÉS HIVATALOS ÖSSZEFOGLALÓJA (átkattintással)

GETAFE–REAL SOCIEDAD 2–1

A Getafe már a 14. percben átélhette volna, milyen érzés vezetni, de Borja Mayoral tizenegyest hibázott. Aztán az első félidő ráadásában – a bajnoki idény során először – csak-csak előnybe került a madridi csapat: Enes Ünal szabadrúgásból hatalmas felső sarkos gólt lőtt. A második játékrész elején Carles Alená ballal kilőtte a bal alsót, és bár két perccel később a csereként érkező Brais Méndez fejjel szépített, ez belefért a hazaiaknak – kihúzták 2–1-gyel, megszerezték első győzelmüket.

A MÉRKŐZÉS HIVATALOS ÖSSZEFOGLALÓJA (átkattintással)

ELCHE–ATHLETIC BILBAO 1–4

A vendégek repülőrajtot vettek: egy öngóllal és egy értékesített 11-essel nem egészen negyedóra után 2–0-ra vezettek, és még mindig csak 21 perc telt el a meccsből, amikor már volt egy szépségdíjas góljuk is – a jobbról befelé cselezgető Nico Williams lőtte ballal, nagy erővel, éles szögből.

Az első félidő hajrájában, egy védelmi megingást kihasználva betalált Álex Berenguer is, amivel kiváló muníciót szolgáltatott a statisztikusoknak.

Egy kis stat: az Athletic 1996 októbere óta először szerzett négy gólt egy bajnoki mérkőzés első félidejében (6–0-ra verte meg a Logronest), ilyen gólerős idegenbeli első félidőig pedig 1956-ig kell visszalapozni – a bilbaóiak akkor a nagy regionális riválist, a Real Sociedadot múlták felül 4:3-ra. (Opta)

A második félidő elején az Elche szépített, de semmi sem veszélyeztette az Athletic újabb fölényes idegenbeli győzelmét (a baszk csapat a legutóbbi bajnoki vendégeskedésekor is négy gólig jutott, akkor a Cádizt győzte le 4–0-ra).

A MÉRKŐZÉS HIVATALOS ÖSSZEFOGLALÓJA (átkattintással)

SPANYOL LA LIGA
5. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Elche–Athletic Bilbao 1–4
(Ponce 58., ill. Nico 10. – öngól, O. Sancet 13. – 11-esből, Nico Williams 23., Berenguer 44.)
Getafe–Real Sociedad 2–1 (Enes Ünal 45+5., Alená 48., ill. Brais Méndez 50.)
Real Betis–Villarreal 1–0 (Rodri 61.)
Korábban
Real Madrid–Mallorca 4–1 (Valverde 45+3., Vinícius Júnior 72., Rodrygo 89., Rüdiger 90+3., ill. Muriqi 35.)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA

Hétfő
21.00:
Almería–Osasuna (Tv: Spíler2)
Pénteken játszották

Girona–Valladolid 2–1 (Reinier 21., Romeu 88., ill. Monchu 38.)
Szombaton játszották
Atlético Madrid–Celta Vigo 4–1
(A. Correa 9., De Paul 50., Carrasco 66., Unai Núnez 82. – öngól, ill. Veiga 71.)
Cádiz–Barcelona 0–4
(F. de Jong 55., Lewandowski 65., Fati 86., O. Dembélé 90+2.)
Rayo Vallecano–Valencia 2–1 (Palazón 5., Nico 52. – öngól, ill. Diakhaby 90+3.)
Espanyol–Sevilla 2–3 (Joselu 45+4. – 11-esből, Braithwaite 62., ill. Lamela 1., José Ángel 26., 45.)
Kiállítva: Lamela (84.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 5 5 15–5 +10 15
2. Barcelona 5 4 1 15–1 +14 13
3. Betis5
4
18–3+5
12
4. Villarreal5
311
9–1+8
10
5. Athletic Bilbao 5 3 1 1 9–2 +7 10
6. Atlético Madrid 5 3 1 1 9–4 +5 10
7. Osasuna 4 3 1 6–3 +3 9
8. Girona 5 2 1 2 6–5 +1 7
9. Rayo Vallecano 5 2 1 2 5–5 0 7
10. Celta Vigo 5 2 1 2 8–10 –2 7
11. Real Sociedad 5 2 1 2 5–7 –2 7
12. Valencia 5 2 3 7–5 +2 6
13. Mallorca 5 1 2 2 5–7 –2 5
14. Almeria 4 1 1 2 4–5 –1 4
15. Sevilla 5 1 1 3 6–10 –4 4
15. Espanyol 5 1 1 3 6–10 –4 4
17. Valladolid 5 1 1 3 3–10 –7 4
18. Getafe 5 1 1 3 4–12 –8 4
19. Elche 5 1 4 2–13 –9 1
20. Cádiz 5 5 0–14 –14 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik