La Liga: 17-en fertőződtek meg az Atlético hétvégi ellenfelénél

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.12.29. 07:02
null
Nem érdemes rá mérget venni, hogy a Rayo a hétvégén pályára léphet (Fotó: Twitter/Rayo Vallecano)
Spanyol sajtóinformációk szerint a Rayo Vallecano 17 labdarúgója és stábtagja fertőződött meg a koronavírussal, ezért az egyesület a hétvégi, Atlético Madrid elleni bajnoki mérkőzésének elhalasztását kezdeményezte.

 

A Rayo Twitter-oldalának keddi bejegyzéséből nem derül ki, hogy pontosan hányan kapták el a koronavírust a keretből, a Mundo Deportivo azonban a Cadena COPE rádióadó értesüléseire hivatkozva arról ír, Andoni Iraola vezetőedzővel együtt tizenheten fertőződtek meg, és az első csapat tagjai közül csak nyolcan tudtak részt venni a karácsony utáni első edzésen.

A hírek szerint a Rayo az Atlético elleni idegenbeli meccsének elhalasztását kérvényezte.

Radamel Falcaóék eddig nagyszerűen szerepelnek a spanyol bajnokság mostani idényében, 18 forduló után a Bajnokok Ligája-indulást érő 4. helyen állnak – egy ponttal megelőzve az Atléticót.

Mint arról beszámoltunk, a helyzet az FC Barcelona háza táján sem rózsás: a katalán klubnál az elmúlt napokban négyen adtak pozitív koronavírustesztet (Dani Alves, Clément Lenglet és Jordi Alba után Alejandro Balde is) – és Ousmane Dembélé sem edzett kedden, mert nem érezte jól magát –, míg a Barca következő ellenfelénél, a Mallorcánál a hírek szerint heten dőltek ki a sorból a Covid miatt.

SPANYOL LA LIGA
A 19. FORDULÓ PROGRAMJA
December 31., péntek
16.15:
Valencia–Espanyol (Tv: Spíler2)
Január 2., vasárnap
14.00:
Getafe–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
16.15: Atlético Madrid–Rayo Vallecano (Tv: Spíler2)
16.15: Elche–Granada
18.30: Alavés–Real Sociedad (Tv: Spíler2)
18.30: Betis–Celta Vigo
21.00: Mallorca–Barcelona (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
Január 3., hétfő
19.00:
Villarreal–Levante
21.00: Osasuna–Athletic Bilbao
21.00: Cádiz–Sevilla

A LA LIGA ÁLLÁSA
1. Real Madrid 19 14 4 1 41–16 +25 46
2. Sevilla 18 11 5 2 29–13 +16 38
3. Betis 18 10 3 5 32–21 +11 33
4. Rayo Vallecano 18 9 3 6 26–18 +8 30
5. Atlético Madrid 18 8 5 5 29–22 +7 29
6. Real Sociedad 18 8 5 5 20–20 0 29
7. Barcelona 18 7 7 4 29–22 +7 28
8. Valencia 18 7 7 4 30–26 +4 28
9. Villarreal 18 6 7 5 26–20 +6 25
10. Athletic Bilbao 19 5 9 5 17–16 +1 24
11. Espanyol 18 6 5 7 20–21 –1 23
12. Granada 18 5 7 6 23–26 –3 22
13. Osasuna 18 5 7 6 17–22 –5 22
14. Celta Vigo 18 5 5 8 20–22 –2 20
15. Mallorca 18 4 8 6 17–27 –10 20
16. Getafe 18 3 6 9 12–20 –8 15
17. Elche 18 3 6 9 18–27 –9 15
18. Alavés 18 4 3 11 15–29 –14 15
19. Cádiz 18 2 8 8 15–31 –16 14
20. Levante 18 8 10 19–36 –17 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik