Király-kupa: öt éve alapított csapat hintett ötöt a Celtának

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.01.05. 20:07
null
A duplázó Sergio Castelt (jobbra) ünneplik a társak (Fotó: Getty Images)
Hatalmas meglepetés a spanyol labdarúgó Király-kupa 3. fordulójában: a harmadosztályú Ibiza 5–2-re megverte hazai környezetben az élvonalbeli Celta Vigót. És alulmaradt harmadik ligás ellenfelével szemben a Getafe is…

 

Az UD Ibizát 2015-ben alapították, a csapat a regionális ligában kezdte meg a szereplését, majd 2017-ben feljutott a negyedosztályba (Tercera División). Egy évvel később a Lorca FC kizárása miatt már a harmadik ligában indulhatott, a 2019–2020-as kiírásában pedig fennállása során először kipróbálhatta magát a Király-kupában, és nem is vallott szégyent: a Pontevedra (2–0) és az Albacete (1–1, 11-esekkel 5–3) kiejtése után az FC Barcelonától csak nagy csatában, Antoine Griezmann 94. percben szerzett góljával kapott ki 2–1-re.

Az Ibiza jelenleg vezeti a csoportját a harmadosztályban, a felforgatott összeállításban pályára lépő Celta 5–2-es kiütésével pedig története eddigi legnagyobb sikerét érte el. A spanyol Király-kupában harmadik ligás együttes legutóbb 2008-ban lőtt öt gólt élvonalbeli riválisnak, akkor a Polideportivo Ejido 5–0-ra nyert a Villarreal ellen.

Ha nem is ilyen mértékű, de szintén kínos vereséget szenvedett a Getafe, amely az ugyancsak harmadosztályú Córdobától kapott ki 1–0-ra. A madridi klubbal kapcsolatos friss hír, hogy rövidesen kölcsönveszi Carles Alenát, aki az FC Barcelona keddi edzésén már nem is vett részt.

A Sevilla és a Villarreal nem hibázott harmadik ligás ellenfelével szemben.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
3. FORDULÓ (a legjobb 32 közé jutásért)

Córdoba (III.)–Getafe 1–0
Ibiza (III.)
–Celta Vigo 5–2
Linares (III.)–Sevilla 0–2
Zamora (III.)–Villarreal 1–4
Alcorcón (II.)
–Real Zaragoza (II.) 2–1
Marbella (III.)–Real Valladolid 2–3 – hosszabbítás után

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik