Erre mondják, hogy „visszanyalt a fagyi” (Fotó: AFP)

 

„A futball a tiszteletről szól. Jó éjszakát!” – olvasható az FC Barcelona válaszposztjában, amely a korábbi, a katalánok PSG elleni meccse után közzétett sevillai mémre utal, miszerint a Sevilla a Bajnokok Ligájában szerepel, maga mögött hagyva az Európa-ligát – mindezt a Barca nyolcaddöntőjéből kivett képanyaggal illusztrálta.


A Sevilla rövid időn belül kétszer is vereséget szenvedett a katalánoktól, a hétvégén a bajnokságban, szerda késő este a spanyol Király-kupában. Utóbbi azért is lehet számára különösen fájó, mert kétgólos előnyből várhatta a visszavágót és lényegében egy kihagyott tizenegyesen múlt a kiesése.

A Sevilla a Bajnokok Ligája nyölcaddöntőjének visszavágóját hátrányból várja a Borussia Dortmund ellen – a párharc első meccsét Sevillában 3–2-re a németek nyerték meg –, viszont a bajnokságban jól teljesít: egy mérkőzéssel kevesebbet játszva is a BL-t érő 4. helyen áll, hat ponttal megelőzve az 5. helyezett Real Sociedadot.

BARCELONA–SEVILLA 3–0 – HOSSZABBÍTÁS UTÁN

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BARCELONA–SEVILLA 3–0 (1–0, 2–0, 3–0– hosszabbítás után
Barcelona, Camp Nou, zárt kapuk mögött. Vezette: Sánchez Martínez
Gólszerző: O. Dembélé (12.), Piqué (90+4.), Braithwaite (95.)
Kiállítva: Fernando (Sevilla, 90+2.), L. de Jong (Sevilla, 103., pályán kívül)
Továbbjutott: az FC Barcelona, 3–2-es összesítéssel

A SPANYOL BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

AZ ÁLLÁS
  1. Atlético Madrid 24 18 4 2 47–16 +31 58
  2. FC Barcelona 25 16 5 4 55–22 +33 53
  3. Real Madrid 25 16 5 4 43–20 +23 53
  4. Sevilla 24 15 3 6 34–18 +16 48
  5. Real Sociedad 25 11 9 5 42–21 +21 42
  6. Betis 25 12 3 10 33–38   –5 39
  7. Villarreal 25 8 13 4 33–27   +6 37
  8. Granada 25 9 6 10 31–42 –11 33
  9. Levante 25 7 11 7 35–34   +1 32
10. Athletic Bilbao 24 8 6 10 34–28   +6 30
11. Celta Vigo 25 7 9 9 30–37   –7 30
12. Osasuna 25 7 7 11 23–33 –10 28
13. Valencia 25 6 9 10 30–35   –5 27
14. Getafe 25 7 6 12 20–30 –10 27
15. Cádiz 25 6 7 12 21–41 –20 25
16. Eibar 25 4 10 11 20–28   –8 22
17. Valladolid 25 4 10 11 23–36 –13 22
18. Deportivo Alavés 25 5 7 13 20–39 –19 22
19. Elche 24 4 9 11 21–36 –15 21
20. Huesca 25 3 11 11 22–36 –14 20