Király-kupa: 65 éve nem történt ilyen, de a Barca-edző a kiesés után is „elégedett”

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.02.07. 10:43
null
Kiesett az FC Barcelona (Fotó: AFP)
Pontosan tíz évvel ezelőtt, a 2009–2010-es idényben történt meg Spanyolországban az, hogy az FC Barcelona és a Real Madrid sem jutott be a legjobb négy közé a Király-kupában. Akkor a Sevilla tudott élni a gigászok eleste jelentette eséllyel. A csütörtök este történtek azonban ennél is különlegesebbek: emberöltőnyi idő telt el azóta, hogy a kupában a Real és a Barca ugyanazon a napon essen ki...


Csaknem 65 éve, 1955. május 29. óta nem történt meg a spanyol labdarúgásban az, ami csütörtök este: az FC Barcelona és a Real Madrid nemhogy ugyanabban a körben, de ugyanazon a napon is búcsúzott a Király-kupa küzdelmeitől.

1955-ben a Realt a Sevilla, a Barcát épp az Athletic Bilbao ejtette ki. Igaz, akkor az elődöntőben járt a sorozat.


Ami a két gigászt külön-külön illeti. Az FC Barcelona 2011 és 2019 között mindig eljutott legalább az elődöntőig a kupában – ötször meg is nyerte azt. Legutóbb 2010-ben fordult elő a csapattal, hogy legalább a legjobb négyig ne jutott volna el, akkor a későbbi győztes Sevilla győzte le a katalánokat.

A Real Madrid ennél jóval hullámzóbb teljesítményt nyújtott, de előzetesen így is bizakodó lehetett. A Real Sociedaddal ugyanis eddig kétszer negyeddöntőzött, 1953-ban, majd 1993-ban. Mind a kétszer sima, 4–0-s sikerrel jutott tovább a madridi Real.

Ezúttal viszont a Real Sociedad szerzett négy gólt – ez az első alkalom, hogy Zinédine Zidane (mindkét) regnálása alatt négy gólt kapott a madridi védelem tétmérkőzésen. A Realnak az „exeivel” sincs szerencséje: a csapat minden sorozatot figyelembe véve12 gólt kapott a 2019–2020-as idényben a Santiago Bérnabeu Stadionban, ezek közül négyet is korábbi játékosától, sorrendben: Borja Mayoral, Willian José, Pablo Sarabia és tegnap este Martín Ödegaard vette be a csapat kapuját.


Elvonatkoztatva a statisztikáktól. A vereség mellett a januárban kinevezett vezetőedző, Quique Setién nyilatkozatától is frászt kaphattak a Barca-drukkerek, aki a mérkőzést követően „a nagy egészre” hivatkozva úgy nyilatkozott, nem elégedetlen csapatával szemben.

„Elégedett vagyok, mert az eredményt leszámítva minden úgy alakult, ahogy terveztük. A javítani kívánt elemekben előreléptünk a játékunkban. A többség az eredményt nézi csak, de én a nagy egészet figyelem” – mondta a tréner.

A lassan-lassan veteránná váló, 34. életévét taposó Gerard Piqué is ugyanezt a gondolatot vitte tovább a San Mamés interjúfolyosóján.

„Azt hiszem, jól játszottunk. Erősek voltunk, de hiába dolgoztunk ki egyértelmű helyzeteket, ziccereket, a gól nem jött össze. Úgy futballoztunk, ahogyan azt reméltük, meg kellett volna nyernünk ezt a meccset. Talán erős azt mondani, hogy boldogok vagyunk, de van, amivel elégedettek legyünk. Újra jól tudtunk játszani. Bár ez nem azt jelenti, hogy a vereség ne lenne bosszantó.”

Jól játszottunk, s hiszem, hogy megérdemeltük volna a győzelmet – vette át a szót Sergio Busquets.Kemény munkát végeztünk, nem ilyen végeredményt érdemeltünk volna. Ugyanakkor tudtuk, hogy a Bilbao veszélyes csapat, ha kiengedjük őket a nyomás alól, képesek lehetnek helyzetbe kerülni. Nem lett volna szabad ezt hagynunk. Ez egy szomorú nap mindenkinek. Nyilván nem akartunk kiesni. De még maradt két sorozat, ahol küzdjünk. Folytatnunk kell a megkezdett munkát. Jó munkát végzünk, de néha ez nem elég. Szerencsétlen, hogy így kell búcsúznunk most a kupától.”

Tény: a Barcelona 68 százalékban birtokolta a labdát, 11-szer próbálkozott és ötször el is találta a Bilbao kapuját, ezzel szemben a hazai együttes csak egyszer találta el a célt – abból lett a győztes gól a 93. percben.

Ramos és a Real Madrid megszenvedett a Real Sociedad ellen – végül a madridiak ki is estek (Fotó: AFP)
Ramos és a Real Madrid megszenvedett a Real Sociedad ellen – végül a madridiak ki is estek (Fotó: AFP)

A Real Madrid kieséséhez egészen más forgatókönyv vezetett. Zidane csapata már 4–1-es hátrányban is volt, innen hajrázott nagyot. Végül mégsem tudta ledolgozni a hátrányát.

„El kell tudni fogadni a vereséget is. Gratulálok az ellenfélnek. Keményen harcoltunk, de túl sokat hibáztunk hátul, és egyáltalán nem játszottunk jól az első félidőben. Ilyen a futball. Időről időre megesik, hogy nem a terveid szerint alakulnak a dolgok. Olyan leckét kaptunk most, amire az egész idényben emlékeznünk kell. Szombaton újabb bajnoki jön, a tanulságokat levonva arra koncentrálunk innentől” – értékelt a francia szakember.

„Fáradtak vagyunk. A meccs végén kapcsoltunk, de már késő volt. De ez volt a minimum, amit meg kellett tennünk, futni és küzdeni. A meccs első fele több mint problémás volt. Hiába volt nálunk a labda, képtelenek voltunk betalálni. A második félidőben hiába adtunk már bele mindent, nem sikerült a továbbjutás. Sajnálatos, de még mindig ott a bajnokság és a Bajnokok Ligája, ezekre kell koncentrálnunk” – fogalmazott Marcelo a DAZN-nak.

Legutóbb tíz évvel ezelőtt, a 2009–2010-es kiírásban történt meg az, hogy a Real Madrid és az FC Barcelona sem jutott a legjobb négy közé a Király-kupában. Akkor a Real már a legjobb 32 közt kiesett az Alcorcón ellen, míg a Barca – a már említett módon – a Sevillától kapott ki a nyolcaddöntőben.

LABDARÚGÁS
SPANYOL KIRÁLY-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

Mirandés (II.)–Villarreal 4–2 (Aias 17., Merquelanz 45+3. – 11-esből, Onaindia 58., An. Sánchez 93., ill. Ontiveros 32., Cazorla 56. – 11-esből)
Granada–Valencia 2–1 (Soldado 3., 94. – a másodikat 11-esből, ill. Rodrigo 40.)
Real Madrid–Real Sociedad 3–4 (Marcelo 59., Rodrygo 81., Nacho 93., ill. Ödegaard 22., Isak 54., 56., Merino 69.)
Athletic Bilbao–FC Barcelona 1–0 (I. Williams 93.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik