„Fényes” győzelmet aratott a Real Madrid

Vágólapra másolva!
2012.09.24. 21:43
null
Benzema góljának örülnek a társak (Fotó: Action Images)
A Real Madrid 2–0-s győzelmet aratott a Rayo Vallecano ellen az élvonalbeli spanyol labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában. A madridiak Karim Benzema góljával szereztek vezetést a 13. percben, majd a második félidőben Cristiano Ronaldo tizenegyesből alakította ki a végeredményt.

Ma már volt fény, no nem az alagút végén, hanem a Rayo Vallecano stadionjában. A hazai csapatot így semmi sem mentette meg attól, hogy kikapjon a Real Madridtól. Merthogy José Mourinho együttese viszonylag könnyedén nyert a derbin. Annak ellenére is, hogy a hazai csapatnak is akadtak lehetőségei.

A bajnokságot (madridi mércével) bűn rosszul kezdő Real abban az érdekes helyzetben volt, hogy négy forduló alatt megszerzett mindössze négy pontja miatt jócskán a hét pontot gyűjtő Rayo mögött állt a bajnokságban a találkozó előtt. Ez a helyzet azonban kilencven perc elteltével megváltozott.

Sokáig nem is kellett várni arra, hogy a Real Madrid megszerezze a vezetést. Nem sokkal azután, hogy Pepe közeli fejesét még védte Rubén, egy gyönyörű kontratámadás végén Karim Benzema szerzett gólt a 13. percben. Kezdődött azzal, hogy Marcelo remek mozdulattal pörgette a bal oldalra Cristiano Ronaldóhoz a labdát, aki indította Angel Di Mariát. Az argentin játékos is szép megoldást választott, mértani pontosságú bepassza után Benzemának nem volt nehéz dolga. 0–1

A francia támadó mindössze a kilencedik gólját szerezte idegenben a spanyol bajnokságban, míg hazai környezetben már 36-nál jár. Ebben a szezonban ez volt az első bajnoki gólja.

NYERT A SEVILLA
A Sevilla 2–0-s győzelmet aratott a Deportivo La Coruna otthonában. A sokáig gól nélküli találkozón a vendég csapat az utolsó negyedórában darálta be ellenfelét.

A folytatásban is kezdeményezőben lépett fel a Real. A hazaiakat érezhetően megfogta a bekapott gól. Ráadásul Luka Modric is ziccerbe került, de a horvát középpályás nem tudta „elküllőzni" a labdát a Rayo kapusa mellett.

Aztán csak megvolt a lehetősége az egyenlítésre a Rayónak, de előbb Andrija Delibasics fejesét védte Iker Casillas, majd az ismétlés Xabi Alonso hatástalanította – a gólvonalon.

A második félidőben meglepően bátran futballozott a Rayo, de a Real többször is eldönthette volna a mérkőzést. Benzema például újabb gólt szerzett, de azt nem adta meg a játékvezető.

Aztán a 70. percben véget értek az izgalmak. Cristiano Ronaldo beadására csúszott nagy elánnal Jordi Amat, aki kétség kívül kézzel ért bele a labdába. A megítélt büntetőt pedig C. Ronaldo magabiztosan értékesítette. 0–2

A folytatásban újabb gól nem esett. A Real Madrid pontszámban beérte s jobb gólkülönbségének köszönhetően meg is előzte a Rayót.

C. RONALDO GÓLJA

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 5 5 14–3 +11 15
2. Mallorca 5 3 2 7–3 +4 11
3. Málaga 5 3 2 6–2 +4 11
3. Sevilla 5 3 2 6–2 +4 11
5. Atlético Madrid 4 3 1 11–5 +6 10
6. Betis 4 3 1 8–5 +3 9
7. Real Madrid 5 2 1 2 7–4 +3 7
8. Rayo Vallecano 5 2 1 2 6–7 –1 7
9. Levante 5 2 1 2 7–9 –2 7
10. Deportivo La Coruna 5 1 3 1 7–7 0 6
11. Celta Vigo 5 2 3 6–6 0 6
12. Zaragoza 5 2 3 5–6 –1 6
13. Valladolid 5 2 3 4–5 –1 6
14. Real Sociedad 5 2 3 6–9 –3 6
15. Valencia 5 1 2 2 6–8 –2 5
16. Athletic Bilbao 5 1 2 2 8–12 –4 5
17. Getafe 5 1 1 3 6–10 –4 4
18. Granada 5 2 3 2–8 –6 2
19. Espanyol 5 1 4 7–11 –4 1
20. Osasuna 5 1 4 3–10 –7 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik