Carlo Ancelotti győzelemmel debütált a Real Madrid kispadján

Vágólapra másolva!
2013.07.21. 22:42
null
A duplázó Cristiano Ronaldónak gratulálnak a társak (Fotók: Reuters)
Győzelemmel debütált a spanyol Real Madrid labdarúgócsapatának kispadján Carlo Ancelotti. Az olasz vezetőedző által irányított együttes az angol másodosztályú AFC Bournemouth ellen nyert 3–0-s első félidőt követően 6–0-ra. Az első félidőben pályán lévő Cristiano Ronaldo két gólt szerzett.

A 102 éve épített, de két éve komplett átépítésen áteső stadionban két bajnoki ezüstérmes feszült egymásnak. Bár sokkal több hasonlóságot aligha találunk a két csapat között. Amíg a Real Madrid a spanyol élvonalban (Primera División) a Barcelona mögött lett második, addig a Bournemouth az angol harmadik osztályban (League One) csak a Doncaster Roverst nem tudta megelőzni. (A rend kedvéért: utóbbi páros így válthatott osztályt, és lehet tagja immár a Championshipnek.)

Amint arra számítani lehetett, a Diego López – Carvajal, Pepe, Nacho, Fábio Coentrao – Khedira, Modric – Özil, Isco, Cristiano Ronaldo – Benzema kezdővel felálló Real Madrid rögtön érvényre juttatta erőfölényét, így az angol vendéglátók beszorultak a saját térfelükre és védekezni kényszerültek. Mivel a spanyoloknál a forma idény eleji volt, kevés volt a szélen vezetett akció, ráadásul azokból is hiányzott a megszokott lendület, a szívós angolok sportszerű, határozott eszközökkel sorra védekezték ki a támadásokat. A 21. percben azonban csak nézték, ahogy Cristiano Ronaldo középről, 22 m-ről elengedett szabadrúgása a bal alsóban kötött ki (0–1).

Minden bizonnyal lesz még ennél is kényelmetlenebb
ülőalkalmatosság Ancelotti hátsója alatt a Realnál
Minden bizonnyal lesz még ennél is kényelmetlenebb ülőalkalmatosság Ancelotti hátsója alatt a Realnál

A Bournemouth támadójátéka értékelhetetlen volt, ritka vendég volt a hazai gárda az ellenfél térfelén. Így a labda jobbára a Real játékosainál volt, de a lassan szőtt akciókkal az angol védelem munkáját segítették. A félidő hajrájában aztán a felezőről szállt a labda a center helyén kilépő portugál felé, de az csak úgy jutott el hozzá, hogy a Bournemouth centerhalfja csúnyán elvétette a felszabadítást. Az ajándékba kapott labdát Cristiano Ronaldo eltolta a kifutó kapus mellett, majd jobbról, éles szögből a kapuba passzolt (0–2). Két percet kellett várni a harmadik madridi gólra, amelyet Sami Khedira szerzett, aki egy szöglet után talált a kapuba. A labdát egy hazai védő csúsztatta meg hozzá, a német gyors reflexszel igazítás nélkül egyből a hálóba lőtt (0–3).

A második félidőben Jesús volt megbízva a spanyol kapu őrzésével, és még mielőtt bárki összeesküvés elméleteket gyártana, a Konföderációs-kupát megjárt Iker Casillas még a szabadságát tölti. A cserekapuson kívül a szünet után futott ki a pályára David Mateos, Casemiro, Asier Illarramendi, KakḠÁlvaro Morata, Ángel di María, Gyenyisz Cserisev és az a Gonzalo Higuaín, aki másfél perccel később már eredményes is tudott lenni. A több neves európai klub által is körbeudvarolt argentin egy kiugratás után került ziccerbe, amit higgadtan értékesített (0–4). Lehet, hogy ez volt utolsó madridi gólja? A nyolc mezőnycsere rányomta a bélyegét a madridi játékra, mert a Bournemouth mezőnyfölényben játszott. Más kérdés, helyzethez – főként veszélyes, góllal kecsegtető helyzethez – ez önmagában még kevés volt. Bő tíz perc telt már el, amire a spanyolok felpörögtek, onnantól kezdve aztán visszaállt az első félidei menetrend. A mezőnyfölény kisvártatva gólban is megmutatkozott: Ángel di María a 68. percben növelte övéi előnyét. A szélső argentin honfitársát, Lionel Messit megidézve a jobb oldalról cselezte be magát középre, majd a lövést visszahúzta a bal alsóba (0–5). A hátralévő percekben továbbra is a Real dominált, a labda egyre ritkábban és rövidebb időre volt az angoloknál. A végeredményt a 83. percben Casemiro állította be, miután egy kiugratást éles szögből vágott be a rövidbe (0–6).

A madridiak szerdán a lyoni Gerland stadionban vendégeskednek, ahol a változatosság kedvéért ezúttal a francia bajnokságban bronzérmes házigazdák lesznek az ellenfeleik.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
AFC Bournemouth (angol, II.)–Real Madrid (spanyol) 0–6
(Cristiano Ronaldo 21., 41., Khedira 43., Higuaín 47., Di María 68., Casemiro 83.)
Numancia (spanyol, II.)–Atlético Madrid (spanyol) 2–4 (Palanca 56., 69. a másodikat 11-esből, ill. Costa 7., 16., Aquino 46., Leo 66.)
AS Roma (olasz)–Bursaspor (török) 1–1 (Osvaldo 61., ill. Sestak 55.)
Galatasaray (török)–Málaga (spanyol) 3–3 (Sneijder 13., Drogba 45+1., Kazim-Richards 90., ill. Santa Cruz 45., Anderson 58., Duda 73. 11-esből)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik