Bojan Krkic góljának köszönhetően veretlenül zárt az FC Barcelona

Vágólapra másolva!
2009.08.09. 14:35
null
Bojan Krkic „mentett pontot”
Felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott egymással az FC Barcelona és a Chivas Guadalajara. A vezetést – Ramón Moráles révén – még a mexikói csapat szerezte meg, ám Bojan Krkic később egyenlített.

A Barcelona veretlenül zárta amerikai túráját. A Bajnokok Ligája címvédője a guadalajarai Chivas ellen játszott 1–1-es döntetlent San Franciscóban.

A 61 572 néző előtt megrendezett találkozón Ramón Moráles az 50. percben egy fejessel juttatta vezetéshez a 11-szeres mexikói bajnokcsapatot, majd 14 perccel később Dani Alves passza után Bojan Krkic találatával alakult ki a végeredmény.

„Kissé csalódott vagyok, hogy nem tudtunk nyerni, viszont mérhetetlenül boldoggá tesz, hogy úgy játszottunk, mint egy igazi csapat. Örülünk, hogy itt lehettünk, s reméljük, hogy egy év múlva visszatérünk ide” – összegezte a mérkőzést, s egyben az egész tengerentúli túrát Pep Guardiola, a katalánok vezetőedzője.

A Barca korábban a Los Angeles Galaxyt múlta felül 2–1-re, majd a Seattle Sounders ellen diadalmaskodott 4–0-ra, mostani döntetlenje után pedig elmondható (leírható…): veretlenül zárta amerikai túráját.

 

 
 FELKÉSZÜLÉS 
EREDMÉNY
FC Barcelona (spanyol)–Chivas Guadalajara (mexikói) 1–1 (Krkic 64., ill. F. Moráles 50.)
 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik