Barcelona: Xavi tökéletesen illik majd a csapathoz – Iniesta

Vágólapra másolva!
2021.11.06. 14:27
null
Xavi és Iniesta 4 BL-címet nyert közösen (Fotó: AFP)
Mint ismert, az FC Barcelona hivatalosan is bejelentette, hogy Xavi Hernández a klub új vezetőedzője. Korábbi csapattársa, Andrés Iniesta egy videóban mondta el a véleményét a kinevezéséről.

„Biztos vagyok benne, hogy Xavi tökéletesen illik majd a Barcelonához, nem csak azért, mert ismeri a klubot. Barcelona az otthona, és tökéletesen felkészült erre a feladatra – ez a legfontosabb. Ez nem csak arról szól, Xavi mit képvisel, hanem arról is, hogy megmutassa, edzőként is kiváló. Sok szerencsét kívánok neki, már alig várja, hogy munkába állhasson. Bízom benne, hogy minden úgy alakul majd, ahogy eltervezi” – mondta Andrés Iniesta Xavi kinevezéséről.

Xavi és Iniesta a Barcelonában és a spanyol válogatottban is egymás mellett játszott, több mint egy évtizeden át. Közösen nyertek két Eb-címet, egy vb-címet, vagy éppen négy Bajnokok Ligája-trófeát, sok egyéb más mellett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik