Barcelona: Xavi szerint Agüerónak nem kell visszavonulnia

Vágólapra másolva!
2021.11.21. 14:02
null
Továbbra sem tudni, mi lesz Agüero sorsa (Fotó: AFP)
Xavi Hernández vezetőedző szerint nem igaz, hogy Sergio Agüero, az FC Barcelona argentin labdarúgója szívproblémák miatt visszavonulásra kényszerül – jelentette az MTI.

„Ami megjelent róla, az nem igaz. Beszéltem vele, nyugodt és kiegyensúlyozott. Mondtam neki, hogy számítunk a visszatérésére, ha jól érzi magát” – nyilatkozta a november 6-án kinevezett Xavi.

Múlt pénteken láttak napvilágot Spanyolországban azok a sajtóértesülések, amelyek szerint szívritmuszavara miatt pályafutása befejezésére kényszerül a 33 éves Agüero. A Manchester Citytől idén nyáron igazolt csatár október végén az Alavés elleni bajnoki meccs első félidejében szédülésre és mellkasi fájdalmakra panaszkodott, ezért le kellett cserélni. Kórházba szállították, az első prognózis az volt, hogy legalább három hónapot ki kell hagynia, amíg alaposan kivizsgálják a szív- és érrendszeri problémáit.

Szombaton már az is megjelent a spanyol sportsajtóban, hogy az argentin válogatott játékos a jövő héten sajtótájékoztatót tart, amelyen bejelenti visszavonulását.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik