Barcelona: Vissza akarom adni Messinek a boldogságát – Laporta

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.12.04. 11:55
null
Joan Laporta mindenképpen megtartaná Messit (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona elnöki pozíciójáért induló Joan Laporta mindenképpen szeretné meggyőzni Lionel Messit arról, hogy maradjon a klubnál. A Barcát 2003 és 2010 között egyszer már irányító korábbi sportvezető szerint ez nem csak a pénzen múlik – még a katalánok nehézkes anyagi helyzetében sem.

Mint ismert, az argentin klasszis már a jelenlegi idény előtt el akarta hagyni az FC Barcelonát, ám hosszas huzavona után maradt a katalánoknál. Szerződése 2021 nyarán lejár. A közelmúlt történései és egy nemrég nyilvánosság elé került edzésvideó alapján egyre többen jutnak arra a megállapításra, hogy nem boldog a Barcában.

„Leo a Barcelonát akarja – mondta Laporta a Radio Marcának és a Cadena COPE-nak. – Vissza akarom adni neki a boldogságát. Ez nem csak pénzkérdés, versenyképes csapatot kell építeni. Leót átverték, ez hatalmas veszteség. Ő egy győztes, aki ki nem állhatja, ha azt kell látnia, hogy más csapatok emelik fel a Bajnokok Ligája-trófeát.”

„Legutóbb októberben beszéltem vele. Nagyon hálás vagyok mindazért, amit a Barcelonáért tett. Tizenhat éves kora óta ismerem, különleges személyiség. Mindketten elismerjük és tiszteljük a másikat. Ahhoz, hogy egy képzeletbeli, de hiteles ajánlatot tehessünk neki, a klubon belülre kell látnunk.”

Laportát Neymarról is kérdezték a műsorban – mint ismert, a brazil nemrég azt mondta, a következő idényben újra együtt futballozik Messivel.

„Messi olyan csapatot akar, amely visszahozza az örömöt. Egy olyan klubnál, mint a Barca, meg kell lennie a csapatszellemnek az öltözőben. Már voltam elnök, nem szeretném felborítani a csapat egyensúlyát egy ilyen érzékeny szituációban.”

Az elnökválasztás január 17-én lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik