Barcelona: „Szintet léptetek, büszkék vagyunk” – Laporta a játékosoknak

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.01.13. 12:09
null
Joan Laporta a vereség ellenére büszke az FC Barcelona játékosaira (Fotó: AFP, archív)
Joan Laporta, az FC Barcelona elnöke a 3–2-es vereség ellenére is nagyon elégedett volt a csapat teljesítményével a Real Madrid elleni spanyol Szuperkupa-elődöntőben. A katalán klub első embere a mérkőzés után az öltözőben gratulált a játékosoknak a mutatott játékhoz, s ezt a Barca médiacsapata rögzítette is. Íme!

 

„Nagyon büszkék vagyunk, és minden culé (így nevezik a Barca drukkereit – a szerk.) is az lehet, hogy a Barca szurkolója. Most még inkább, mint valaha. Olyan üzeneteket kaptunk Barcelonából, hogy ezen a meccsen szintet léptetek, tehetséget és büszkeséget mutattatok, felülmúltátok önmagatokat és bátrak voltatok! Büszkék lehetünk.

Mint a Barca elnöke, az igazgatóság többi tagja és a világban élő culék nevében elmondhatom, büszkék vagyunk arra, hogy Barca-szurkolók vagyunk. Köszönök mindent. Ez az út, amelyen az edzői stábbal jártok, nagyon jó. Majdnem megcsináltuk. Már csak a győzelem hiányzik. De biztos vagyok benne, hogy ha így folytatjuk, akkor azt is elérjük. Köszönöm, éljen a Barca! Szintet léptetek, büszkék vagyunk” – hangzott Laporta öltözői beszéde.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik