Barcelona: Megkérdezném tőle, miért csúszott ki a kezéből az irányítás – Xavi Lahozról

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.01.01. 10:39
null
Volt miről beszélgetnie Mateu Lahoznak és Xavinak a barcelonai derbi után (Fotó: AFP)
A Barcelona 1–1-es döntetlennel zárta 2022-t szombaton az Espanyol elleni városi derbin. Mateu Lahoz játékvezető a mérkőzés utolsó negyedében tizenegyest ítélt az Espanyolnak, majd hat percen belül hét sárga és két piros lapot is kiosztott. A meccs utáni sajtótájékoztatón Xavinak, a Barcelona vezetőedzőjének elsősorban a Lahozra vonatkozó kérdésekre kellett válaszolnia.

„A mi hibánk, hogy nem nyertünk. Persze, jöhetnek a játékvezetéssel, de a meccs utolsó negyedére már le kellett volna zárnunk minden kérdést. Nem voltunk elég hatékonyak a kapu előtt, pedig tiszta helyzeteink adódtak ahhoz, hogy növeljük az előnyünket – mondta Xavi, akinek csapata 15 forduló után a Real Madriddal holtversenyben áll a tabella élén. – Két pontot elhullajtottunk, ezért nincs most előnyünk a Real Madriddal szemben.”

Hiába próbálta elterelni a szót a Jordi Albát kiállító Lahozról Xavi, az újságírók nem engedtek, így visszatért a téma.

„A meccs elején megöleltük egymást, megbeszéltük, hogy jó látni egymást. A lefújás után annyit mondtam neki, hogy elveszítette az uralmat a mérkőzés felett, mire visszakérdezett, tényleg így gondolom-e. Így gondolom, meg is mondtam neki. Általában hideg fejjel hoz döntéseket, de most nem sikerült. Nem hibáztatom őt, és ha a döntéseiről akarnak beszélni, talán neki kellene sajtótájékoztatót tartania helyettem. Ha tartana, megkérdezném tőle, miért csúszott ki a kezéből az irányítás” – mondta Xavi, akinek csapata vasárnap az Atlético Madrid otthonában lép pályára.

SPANYOL LA LIGA
15. FORDULÓ
Barcelona–Espanyol 1–1 (1–0)
Barcelona,
Spotify Camp Nou, 88 095 néző. Vezette: Mateu Lahoz
Barcelona: Ter Stegen – Sergi Roberto (Koundé, 82.), Christensen, Marcos Alonso, Jordi Alba – Gavi (Busquets, 52.), F. de Jong (A. Balde, 82.), Pedri – Raphinha (O. Dembélé, 62.), Lewandowski, Ansu Fati (Ferran Torres, 62.). Vezetőedző: Xavi
Espanyol: Álvaro Fernández – Gil (Rubén Sánchez, 90.), Calero (Edu Expósito, 67.), Sergi Gómez, Cabrera, Oliván (Aleix Vidal, 90.) – Melamed (Puado, 57.), Vinícius Souza, Darder – Braithwaite (Simo, 86.), Joselu. Vezetőedző: Diego Martínez
Gólszerző: Marcos Alonso (7.), ill. Joselu (73. – 11-esből)
Kiállítva: Alba (77.), ill. Vinícius Souza (82.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona15122134–6+2838
2. Real Madrid15122135–14+2138
3. Real Sociedad1592421–17+429
4. Atlético Madrid1583423–14+927
5. Athletic Bilbao1574424–14+1025
6. Betis1574417–12+525
7. Villarreal1573517–11+624
8. Rayo Vallecano1565422–18+423
9. Osasuna1572616–16023
10. Valencia1554623–17+619
11. Mallorca1554613–15–219
12. Girona1545622–24–217
13. Almeria1552817–23–617
14. Getafe1545614–20–617
15. Valladolid1552813–23–1017
16. Espanyol1527617–23–613
17. Celta Vigo1534815–27–1213
18. Sevilla1526714–23–912
19. Cádiz1526710–27–1712
20. Elche1541110–33–234
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik