Barcelona: megállapodtak, jön a 20 éves portugál – hivatalos

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.01.31. 12:40
null
Trincao (szürkében) 2020 júliusában csatlakozik a Barcelonához (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona hivatalos honlapján közölte, hogy megállapodott a portugál Bragával Francisco Trincao szerződtetésével kapcsolatban. A húszéves játékos 2020 júliusában csatlakozik a kerethez.

A katalán klub hivatalos közleménye szerint a 2024–2025-ös idény végéig ír alá az ifjú labdarúgó, akiért a Braga oldaláról klubrekordot jelentő 31 millió eurót fizet. Kivásárlási ára 500 millió euró lesz.

A portugál utánpótlás-válogatottak ranglétráját végigjáró, ám a felnőttek között egyelőre lehetőséget nem kapó Trincao 8 éves korában kezdett futballozni szülővárosa, Viana do Castelo csapatában. Fiatalként az FC Portónál is pallérozódott, ám a Bragánál töltötte a legtöbb időt, összesen hét évet. A klub első csapatánál 2018 decemberében debütált, a Transfermarkt adatai szerint összesen harminc tétmérkőzésen három gólt szerzett és hat gólpasszt adott.

Ballábas támadóról beszélünk, aki elsősorban a szélen érzi otthon magát, de elöl bárhol képes játszani. A lapok előszeretettel hivatkoznak rá az „új Cristiano Ronaldóként”.

Már csütörtökön is lehetett arról hallani, hogy Trincao érkezését hamarosan bejelentheti a klub, ám a téli átigazolási időszakban továbbra sem érkezett azonnal bevethető játékos az egészséges támadók szűkében lévő Barcához.

FC Barcelona on Twitter

Francisco Trincão Agreement with @SCBragaOficial for Trincão transfer; he'll join FC Barcelona on 1 July 2020.



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik