Barcelona: Laporta nyert, ő a klub régi-új elnöke – hivatalos

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.07. 23:26
null
Joan Laporta ismét az FC Barcelona élére áll (Fotó: AFP)
A várakozásoknak megfelelően a korábbi elnök, Joan Laporta nyerte meg az FC Barcelona elnökválasztását, így ismét ő lesz a klub első embere.

Joan Laporta a szavazatok 54.28 százalékát (30 184 darab szavazat) szerezte meg, a második helyen a 29.99 százalékot (16 679 darab szavazat) begyűjtő Víctor Font végzett, míg harmadikként az 8.58 százalékot (4769 darab szavazat) elérő Toni Freixa futott be. A három jelölt csatáját sportszerű küzdelem jellemezte, a két vesztes öleléssel gratulált a győztesnek.



A TV3 spanyol televíziós csatorna már a szavazatok gyűjtésének lezárásakor publikált egy előzetes eredménysort, amely 58.3 százalékos szavazati aránnyal jelezte előre Laporta győzelmét. A Barcelona valamivel 50 százalékos feldolgozottság felett nyilvánosságra hozott részeredménye szerint 57.25 százalékkal, vagyis 12 333 szavazattal vezetett a régi-új elnök, akit már jóval a végeredmény kihirdetése előtt ünnepelni láttak.

A nap folyamán az első csapat több jelenlegi és korábbi játékosa, edzője, elnöke is szavazott. Többek között Lionel Messi, Sergio Busquets, Carles Puyol, Luis Enrique és a nemrég letartóztatott Josep Maria Bartomeu is az urnákhoz járult. Mint ismert, éppen Bartomeu 2020 októberi lemondása miatt volt szüksége a klubnak új elnökre, bár idén mindenképpen lejárt volna a hivatali ideje.

A klubot korábban 2003 és 2010 között irányító Laporta még 2020 áprilisában jelentette be, hogy ismét harcba száll az elnöki pozícióért, míg decemberben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az ősi rivális Real Madrid stadionja mellett bérelt reklámfelületet. A nevéhez fűződik a klub egyik legsikeresebb korszaka, irányításával a futballcsapat 12 trófeát nyert, a 2008–2009-es hatkupás idény során is ő volt az elnök.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik