Barcelona: Krkic szezonjának véget vetett térdszalagsérülése

Vágólapra másolva!
2011.04.11. 08:54
Bojan Krkic, a Barcelona labdarúgó-csapatának játékosa a szombati Almería ellen 3–1-re megnyert hazai bajnokin térdszalagsérülést szenvedett (a 31. percben le is kellett cserélni), melynek következtében ebben az idényben már nem léphet pályára.

Az orvosi jelentések szerint a spanyol utánpótlás-válogatott Krkicre legalább nyolc hét kihagyás vár, ezáltal veszélybe került az U21-es Európa-bajnokságon való részvétele is, melyet június elején rendeznek.

A Barcelona kedden, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a Sahtar Doneck otthonába látogat. Az első mérkőzésen a katalánok hazai pályán 5–1-re múlták felül ukrán ellenfelüket.

A Barcelona kedden, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a Sahtar Doneck otthonába látogat. Az első mérkőzésen a katalánok hazai pályán 5–1-re múlták felül ukrán ellenfelüket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik